Utazás Ortodoxiába

Magyar lapok munkatársai ugyancsak ritkán járnak ortodox monostorok falai közt. Szilágyi Aladár a fotografáló Szűcs László társaságában készített riportot a rendszerváltás után Nagyváradon emelt Szent Kereszt apácakolostorban.

Céltalan várad-hegyaljai bolyongás közben egy földúton leereszkedtemben seregélyek polifón zsinatolásába keveredő bizánci dallamra figyeltem fel. Ahogy közeledtem az ortodox apácák monostorához, a felerősödő egyszólamú melódia mindinkább uralta a teret: „Astãzi înainte merge Crucea Domnului…” (Ma az Úr keresztje jár elöl) – hirdette a liturgiát átszövő női kórus, s mialatt kibomlott alattam a kolostoregyüttes soképületű birodalma, elhatároztam, meglátogatom riporteri minőségemben. Amikor mobiltelefonján felhívtam, a zárda főnöknője – teljes egyházi titulusával: maica stareþã, Stavrofora Mina Bãdilã – meglepően készségesnek bizonyult, igen, hajlandó tíz perc erejéig fogadni bennünket, megengedi, hogy fényképezzünk, és egy idegenvezetőt is a rendelkezésünkre bocsát, aki majd mindenüvé elkísér bennünket.

Iustina nővér kisesszéi Az udvar kapubejárata fölötti, aránytalanul magas harangtorony már sejteti, hogy a kívülről monotonságukkal tüntető falak mögött egy imponálásra törekvő világ rejtezik. Nem is rejtezik, hiszen a Horeáékat, Avram Iancut és más történelmi személyiségeket megörökítő, széles boltíves kapu éjjel-nappal nyitva kínál betekintést a főtemplomra s a körötte sorjázó épületek halmazára. Sehol egy teremtett lélek, végül egy szemlátomást frissen emelt, bizonyára a hívek menedékéül szolgáló, nyitott oszlopcsarnok közepén pillantunk meg egy keszeg férfiút. A félig felfreskózott falon elmélyülten szerkeszti a szentek sorát, szűken méri a szavakat, csupán annyit árul el, hogy egymaga dolgozik, nem is szeretné, ha mások belekontárkodnának a munkájába. A prospektusokat, gyertyákat, ikonokat és egyéb vallásgyakorlásra szolgáló eszközöket árusító bolt koros apácája bizalmatlan pillantások közepette telefonálgat, majd közli, hogy a főnöknő házon kívül van, s nem lehet tudni, hogy mikor lesz elérhető. Bizonygatom, hogy déli tizenkét órában egyeztünk meg, újabb kényszeredett tárcsázás után mondja, hogy várakozzunk türelemmel, mindjárt megjelenik egy rendtársa, aki hajlandó velünk szóba állni. Nem telik el tíz perc, s egy bájos-mosolygós jelenség, Iustina nővér invitál beljebb bennünket. Õ a főnöknő által beígért cicerone, képzett idegenvezető. Elárulja, hogy főnöknőjük éppen huszonkét rendtársuk egyetemi vizsgáinál asszisztál, de amíg megérkezik, nézzünk körül.
Van mit nézni, hiszen a Szent Kereszt monostor, melynek alapkövét éppen húsz éve tették le, bőven kínál látnivalót. A színes kerámialapokkal borított, rózsaágyásokkal szegélyezett udvartér középpontjában áll a kereszt alaprajzú, az Istenanya mennybemenetelének szentelt főtemplom. A 33 méter hosszú, 33 méter magasságú toronnyal ékeskedő épület nem csupán méreteivel imponál: egyetlen olyan istenháza a Kárpátokon innen, amelyiknek a teljes külső falfelületét a moldvai kolostortemplomok hagyományaiból ihletett freskók borítják.
Iustina nővér nem tartozik a betanult szövegüket gépiesen szajkózó idegenvezetők sorába, hiszen a látnivalókat egyház- és művészettörténeti, teológiai és esztétikai tudnivalókkal fűszerezi. Beszéde ízéből érződik, hogy valahonnan Óromániából került ide, s bár bemutatkozásunkkor elárultuk neki, hogy nagyváradi magyar újságírók volnánk, nem igazán képes elhelyezni bennünket, közös portyánk vége felé is „magyarországi” riporterekként emleget bennünket rendtársai előtt. Azon viszont nem csodálkozik, hogy folyékonyan beszélünk románul, mi több: az ortodoxiába való beavatottságunk hiszemében osztja meg velünk a közlendőket.
„Főtemplomunk építészetileg a Torockói-hegyekben megbúvó remetei kolostor új templomával egyezik, ahonnan alapító nővérünk érkezett, pikturálisan pedig észak-moldvai gyökerű. A belső falfestmények egy része és a külső freskók mind-mind az argeºi Ion Savu munkái, igen, azé a mesteré, akit az oszlopcsarnokban láttak dolgozni. Savu mester – bár úgymond, iskolázatlan – piktúrájában a legrégibb bizánci gyökerekig megy vissza, teológiailag is, a festészeti kánonok szempontjából is felkészült, de itt, ezeken a külső felületeken nagyobb művészi szabadságot engedhetett meg magának. Kedveli, és itt is alkalmazza a tompább, úgynevezett tölgy-feketével kikevert színeket. A kanonikusan előírt szentek ábrázolása mellett a külső, északi falon helyet kapott az úgynevezett erdélyi szentek galériája is, a nép által kortársainkként is tisztelt, nemrégiben jobblétre szenderült, kegyes férfiaknak a sora. A felület legszebb ékessége a Szent Dávid király apja, Isai törzséből fakadó családfa, amelynek csúcsára a Megváltó került. A geneológiai ábrázolás alatt ott sorakoznak – a szenteket megillető glória helyett a bölcsességet jelképező koronával a fejükön – azok az ókori görög filozófusok, Platón, Arisztotelész, Plutarkhosz, Parmenidész stb., akik pogány létükre a politeizmus korában eszméikkel előkészítették a keresztény egyistenhívőséghez vezető utat.”
Mialatt Iustina nővér élvezetes kiselőadást tart számunkra a templom belsejében az ikonosztázion realista fogantatású szentképei és a bizánci ikonok térképzése és hatása közötti eltérésekről, megérkezik maga vezette autójával a főnöknő.

Minden a legnagyobb rendben van Stavrofora Mina határozott, kemény nőnek tűnik. Nem titkolja, hogy elege van az ingatlanügyeit firtató újságírói kérdésekből. Amikor a legutóbbi, a román bulvársajtó által élvezettel kiteregetett, úgynevezett tankodrom-per fejleményeiről faggatom, rögtön távozhatnékja támad. Ugyanis az történt, hogy amikor Románia NATO-tag lett, a Váradot övező körgyűrű övezetében lévő, páncélosok számára fenntartott gyakorlóteret a leépülő hadsereg kiürítette. A zárdafőnöknő – akit 2008-ban Hubay Miklós íróval együtt választottak Várad díszpolgárává – bonyolult manőverrel megszerezte a hatalmas telket, egy újabb monostor építése végett. Közben kiderült, hogy a város is igényt tart a területre, egy ipari park építése céljából. Amidőn Mina Bãdilã ennek neszét vette, építkezési engedély nélkül lefektette és püspökével fel is szenteltette a leendő kolostorépület alapjait… A dologból nagy per kerekedett, jelenleg a város áll nyerésre. A hatóságok jelentős pénzbüntetéssel sújtották az engedély nélkül építtetőt, és elrendelték az alapok lebontását. „Mi nem tudjuk, mi a pillanatnyi helyzet – méri fukarul a szót –, az ügy meghalad bennünket. Mostanában nem érdeklődtem iránta, különben is, sietek vissza a vizsgázó leányaimhoz.”
Nem tölti el maradéktalan örömmel az sem, hogy a monostor egyéb ingatlanjainak jogállásáról érdeklődöm. A magaslaki kastélynak nem csak a használati joga az övék, bizonygatja. „1998-ban kormányhatározattal került a tulajdonunkba. Ott egy másik kolostorunk működik, ahol egymást váltva két-három nővér tartózkodik, az a mi kis oázisunk, ahová imádkozni, pihenni, lelkileg-testileg felfrissülni járunk.” Nos, az a „kis oázis”, mely néhány apáca felüdülését hivatott szolgálni, a Zichy grófok hajdani vadászkastélya, tizenkét toronnyal és állítólag 365 ablakkal meg 53 ajtóval – tulajdonjoga jelenleg vitatott: nemcsak Mináék tartanak rá igényt, hanem több önkormányzat is. A teljes tönkremenés ellen az apácák befedették ugyan fényes bádogtetővel, de az általuk használt néhány helyiségen kívül miden az enyészet martaléka lett.
Az, hogy a Szent Kereszt monostor székhelyének tulajdonjogára is rákérdezek, már valósággal kegyeletsértő a zárdafőnöknő szerint. Hiszen miután nagybátyja, Vasile Coman akkori püspök ápolására érkezett egykori helyükről, a remetei kolostorból, Mina Bãdilã családostul, az anyjával, a bátyjával és a nővérével egyetemben, a nagybácsi végakaratának megfelelően látott hozzá Bihar megye első ortodox apácakolostorának építéséhez. A domboldalra is kiterjedő hatalmas terület egy gyümölcstermesztő farm központja volt. Annak felszámolása után kapták meg, zökkenőmentesen, a nagyváradi önkormányattól. „Amikor mi négyen ideérkeztünk, teljes pusztaság fogadott bennünket, csak ott, feljebb, az a százéves ház állt, amit a váradi ortodox püspökség újbóli felállításának 90. évfordulóján renováltunk, s ahová a múzeumunkat szeretnénk berendezni.” A főnöknő mit sem tud arról, hogy jogos tulajdonukat elvitatná valaki. Arról sem, hogy a terület egy részére egy jelenleg Németországban élő egykori váradi támasztott restitúciós igénylést, s ehelyett végül egyebütt kárpótolták. Arról meg végképp nincs tudomása, hogy az a száz-, valójában százötven éves kúria kié lehetett. Pedig két évvel azelőtt, hogy Nagyvárad akkori polgármestere, Petru Filip nagyvonalúan nekik adta az ingatlant jó néhány hektárnyi területtel, egy római katolikus apácarend, a vincés nővérek adták be restitúciós igényüket az ingatlanra. Magam is emlékeztem egyre-másra ezzel kapcsolatban, végül Fodor József püspöki helynök szíves közlése alapján tudtam meg, hogy ez a terület az 1800-as évek második felében Racsek János váradi nagyprépost szőleje volt, az épület az ő nyaralója, s mivel a vincés nővérek hűségesen ápolták, végrendeletében rájuk hagyta az ingatlant. Fodor vikárius birtokában van egy múlt század elején készült fotográfia, a kúria teraszán üldögélő nővérekkel. A helynök úrnak arról is tudomása van, hogy amikor a vincések 1990-ben megtették első, de sikertelen visszaszolgáltatási kísérletüket, akkor még a telekkönyvben is nyomon követhették, hogy ki mindenki birtokolta az ingatlant, melynek immár vitathatatlan tulajdonosa a Szent Kereszt ortodox monostor…

Bőséges legendárium A genius locinak, a hely szellemének – legalábbis számomra – leghitelesebb őre egyrészt a Savu mester által a főtemplom déli, külső falára remekelt – egyébként előírt –, a mennyországot ábrázoló freskó. A hosszú-hosszú létrán az üdvözülésben reménykedők serege igyekszik fölfelé, a Sátán vasvillával, dárdával szedi közülük a maga áldozatait, akik menthetetlenül zuhannak alá a pokol mélységébe, ahol hatalmas lángok és tüzes sárkányok nyelik el őket. A művész viszont megengedi magának azt az ortodox keresztényi fölényt, hogy a pokolfajzatokat komikusan ábrázolja, gúnyt űzzön belőlük…
Ami a kolostoregyüttes épületeit illeti, a kívül-belül freskókkal, ikonokkal megrakott Szent Kereszt monostor anyjaként aposztrofált régi fatemplom jelenti számomra a leghitelesebb spáciumot. A 17. században épült falusi templomocskát 1993-ban költöztették ide, a Magyarcséke melleti Hollófalváról. Igen rossz állapotban volt, hiszen 1991-ben egy hatalmas szélvész tornyostul felborította, két évig a szélnek, fagynak, esőnek, hónak voltak kitéve a romjai. A belsejét, egy gerenda és két ikon kivételével, nem sikerült megmenteni, külső gerendáit, a tornyát, tetőzetét darabonként hordták ide, konzerválták, restaurálták, s így a monostor első istentiszteleti helye lett. Bár az elmúlt két évtiezedben egy felsőbb teraszra költöztették, a körötte gyarapodó repedezések jelzik, továbbra is talajcsuszamlás veszélyezteti.
A hithű ortodox románság számára elengedhetetlen vonzerőt jelent a kolostorok rendszeres vagy esetleges látogatását illetően a csodatevő, a gyógyító szentek ereklyéinek megléte. Iustina nővér büszkén újságolja, hogy a Szent Kereszt monostor több mint ötven szent földi maradványainak töredékével dicsekedhet. Valóban, a főtemplom hajójában csillag alakzatú tartók alatt legalább félszáz apró ereklye látható. A legbüszkébbek arra, hogy néhány esztendeje az otrodox világ egyik legnépszerűbb csodatevőjének a darabkáját is megkapták. Nectarie Taumaturgu görög szerzetes, jeles teológus 1904-ben alapított egy apácakolostort az Athénhoz közeli Egina szigetén. Négy év múltán oda vonult vissza, s még életében következett be az a csoda, hogy a vidéket sújtó szárazság idején addig könyörgött a Mennyei Atyához, amíg az megnyitotta az ég csatornáit, és megmentette a sziget lakóit az éhhaláltól. Halála után két évtizeddel, amikor elköltöztetés végett felbontották a sírját, épséges épen találták meg a földi maradványait, a teste csodálatos illatot árasztott, s újabb két évtized elteltével szentté avatták. Nyughelye ma az ortodox világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.
Iustina lelkesen bizonygatja, hogy a nagy szent ereklyéje már itt is bebizonyította csodatevő erejét. Bár Nectarie maga is daganatos betegség, jelesül prosztatarák áldozata lett, ereklyéje több esetben Nagyváradon is kigyógyított rákos betegeket. De nem csak rákosokat, hiszen legutóbb egy súlyos autóbalesetet szenvedett férfi lányai zarándokoltak el a Szent Kereszt monostorba. Nectarie segítségéért könyörögtek, s a szent meghallgatta őket. Miután negyven napon keresztül naponta imdákoztak a kómában fekvő, mesterségesen életben tartott apjuk ágyánál, a férfi hirtelen magához tért, és első szavával Nectarie nevét emlegette, azét a szentét, akiről soha nem hallott azelőtt.

Egy kis kolostor-statisztika A váradi monostornak jelenleg hetven lakója van, az apácák életkora 16 évestől 93 évesig terjed, a kezdőknek a végső fogadalom letételéig három fokozatot kell átlépniük, a novíciák még világi ruhában járnak, a következő fokozatok átlépése nyomán a beöltözöttek kétszer is nevet és ruházatot váltanak. Az ájtatosság mellett napi négy órát dolgoznak valamelyik műhelyben, ikonfestéssel, szabással, varrással, hímzéssel töltik a munkaidejüket, vagy a kolostor állatfarmján, kertészetében tevékenykednek. Nem így Savu mester, ő mindig nagyon korán kel, néha eltűnik, majd előbukkan, a konyhán dolgozó lányok sem tudják számon tartani. Előfordul, hogy jelenlétét csak azon mérik le, hogy az asztaláról hiányzik a mindenki számára odakészített hagyma, só, kenyér…
Miközben háttereztem megírandó riportomhoz, utánanéztem: milyen is Romániában s azon belül Erdélyben–Partiumban az ortodox kolostorok helyzete. Nos, egy kimutatás szerint az országban napjainkban 270 kolostort tartanak nyilván, az el nem ismert, magánkezdeményezésre született szerzetes-lakokat nem is említve. Ez a legóvatosabb becslés szerint is vagy húszezer férfi és női szerzetest jelent. Erdélyben–Partiumban a rendszerváltás előtt az ortodox kolotsorok száma nem haladta meg a tizennégyet. Napjainkban a számuk nyolcvanra tehető.
Búvárlás közben lépten-nyomon rábukkantam arra az elképesztő adatra, mely szerint réges-régen sokkal, de sokkal több román ortodox kolostor működött a Kárpátok ívén erről, csakhogy az „osztrák-magyarok” Mária Terézia idejében, Bukow generális vezényletével több mint 150 ortodox kolostort ágyúztak szét. Valóban, 1671-ben, három évvel a siculicídium, a madéfalvi öldöklés előtt, ugyanaz a Bukow generális a görög-katolikusságra való áttérés ellen fellázadtak mozgalmának letörése végett leromboltatott harminchét ortodox kolostort. A faépületeket felgyújtatta, a többit ágyúval lövette szét. Az sem szolgál mentségére, hogy ugyanakkor megszervezte a határőrvidékeket, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a románság nemzeti, kulturális és gazdasági felemelkedéséhez.