Erdélyi Riport » Interjú » 29. oldal
„A szívem alatt vertek, rugdostak”
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója, Balogh Margit
kandidátus Mindszenty József bíboros pályafutásáról, a főpásztor
életének számos kevésbé ismert fordulatáról is beszél Szilágyi Aladár
interjújában.
TOVÁBB
Gályarabság a regényírás
A kortárs magyar irodalom egyik legérdekesebb, ha úgy tetszik: egyik
legszínesebb művelője volt vendége a Várad folyóirat Törzsasztalának. ORAVECZ IMRE,
a szajlai remeteként és világjáróként egyaránt ismert, előbb rendhagyó
verseivel, utóbb rendkövető regényeivel kitűnt szerzővel Szilágyi Aladár beszélgetett.
TOVÁBB
Kiüresedett a romániai baloldal
Romániai magyarságról, autonómiatörekvésekről, baloldali
megmozdulásokról és lehetőségekről, újratöltött marxizmusról kérdezte
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓST Kustán Magyari Attila. A kolozsvári születésű,
Magyarországon élő filozófus nemrég szülővárosában két előadást tartott,
s az eseményeken tapasztalni lehetett, egyfajta baloldali fiatalság van
felnövekvőben.TOVÁBB
Ez a feladat gyönyörű
Néhány hónapja ismerkedik ugyan a kolozsvári levegővel, mégis bőséges
tapasztalattal rendelkezik arról, miként működik egy erdélyi nagyváros,
és a diplomácia területén is jártas. MAGDÓ JÁNOS,
Magyarország kolozsvári főkonzulja Kustán Magyari Attila interjújában
gyerekkori emlékeket és élményeket elevenített fel, amelyek
meghatározták a pályáját, s szót ejtett az új kihívásokról is.TOVÁBB
Új magyar–magyar képletre van szükség
A Transindex.ro kiadóigazgatója és az Erdély FM projektigazgatója
interjúkötetet készített Markó Bélával, felszólalt a Milla tüntetésén. A
nagyváradi, ma Kolozsváron és Marosvásárhelyen dolgozó KELEMEN ATTILA ÁRMIN
lépten-nyomon megfogalmazza a véleményét a közéleti kérdésekről,
kendőzetlenül közli az észrevételeit. Kustán Magyari Attila interjúja.TOVÁBB
Nagyvárad a tánctérképen
Színész, aki most táncegyüttest vezet. Új utakat keres, hogy művészileg
erős, érvényes előadások szülessenek Nagyváradon. S mert színész, a
néptánchoz is a színház felől közelít. Dimény Leventét, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatóját Simon Judit faggatta. TOVÁBB
Fontosnak tartom a női képviseletet
Képviselő, egyetemi oktató, a Várad-rogériuszi Református Egyházközség
főgondnoka. 2008 óta RMDSZ-színekben, az alsóházban képviseli a
nagyváradi 8-as számú körzet lakosságát. Decemberben a Nagyszalonta
központú egyéni körzetben száll harcba újabb mandátumért. PETÕ CSILLÁT az elmúlt négy évről és terveiről kérdezte Simon Judit.TOVÁBB
A hogyanra az RMDSZ tud válaszolni
„A mi kampányunk középpontjában az RMDSZ-nek kell lennie, s tudni kell,
hogy az emberek a szervezetre szavaznak elsősorban. Az egyéni körzetes
rendszer nem változtat azon, hogy van-e egy adott szervezetnek
támogatottsága vagy nincs” – mondta lapunknak MARKÓ BÉLA Maros megyei szenátorjelölt. Szűcs László interjúja.TOVÁBB
A magyar kamikaze
A magyar baloldal megújítójaként ünnepelték,
amikor megjelent a politika élvonalában. Ma egykori leghangosabb
dicsérői is igyekeznek elhatárolódni tőle. Interjúnk előtt a parlamentben
kivártuk felszólalását a magyar államadósságról tervezett vitanapon. Már
neve elhangzására megelevenedett a parlamenti patkó szemközti oldala. A Gyurcsány-jelenségről GYURCSÁNY FERENCet faggatta Gál Mária.TOVÁBB
Kapaszkodó máramarosi szórvány
Negyedik alkalommal alpolgármester Nagybányán LUDESCHER ISTVÁN,
aki egy évig megbízott polgármester is volt, tizenöt évig pedig az RMDSZ
területi elnöke. Utóbbi tisztségből nemrég váltották le, az ok: a
bányai területi szervezet a helyi választáson rosszul teljesített. Most
ismét alpolgármester egy olyan városban, ahol a magyarság aránya alig 12
százalék. Sike Lajos interjúja.TOVÁBB














