Ez a feladat gyönyörű

Néhány hónapja ismerkedik ugyan a kolozsvári levegővel, mégis bőséges tapasztalattal rendelkezik arról, miként működik egy erdélyi nagyváros, és a diplomácia területén is jártas. MAGDÓ JÁNOS, Magyarország kolozsvári főkonzulja Kustán Magyari Attila interjújában gyerekkori emlékeket és élményeket elevenített fel, amelyek meghatározták a pályáját, s szót ejtett az új kihívásokról is.

Hétfalusi csángóként, Brassóban született, ott is járt iskolába, így megtapasztalhatta a kisebbségi életet egy erdélyi nagyvárosban. Milyen hozadéka volt az élete első szakaszának?

Brassó számomra az erdélyiség esszenciáját képviselte annak idején, és talán a mai napig ezt képviseli. Ez egy olyan város volt, ahol együtt éltek a románok, a szászok és a magyarok, és aki értelmiséginek gondolta magát, az megpróbálta mindhárom nyelvet elsajátítani, illetve arról is gondoskodott, hogy a gyerekei is ebben a szellemiségben nőjenek fel. Brassó építészetileg is magán viseli e három kultúra jegyeit: a régi belvárost a szászok építették, de e mellett jelen van egy komoly magyar és román építészeti hagyaték is. Én szerencsésnek tartom magam, hogy Brassó történelmi szívében, a Fekete templom melletti német iskolába járhattam. A Brassóban uralkodó szellemiséget jelzi a tehergépkocsi-gyár munkásainak 1987. novemberi felkelése is, ez élénken az emlékezetemben maradt: egy diktatórikus rendszer legsötétebb korszakában a brassóiakban volt annyi gerinc, hogy fellázadjanak az elnyomás ellen.

Gyerekkori éveinek vakációit részben Sepsiszentgyörgyön, tehát tömbmagyar vidéken töltötte.

Anyai nagyszüleim laktak ott, a Szemerja negyedben, a vakációkban gyakran náluk tartózkodtam, így rengeteg magyar gyerekkel volt alkalmam ismerkedni. Sepsiszentgyörgy tehát egy második, tömbmagyar hazának számított, bár számomra az igazi magyar mikrovilág a négyfalusi utca volt, ahol laktunk, és ahol csak két-három háznak volt román tulajdonosa. Négyfaluhoz tehát édesapám révén kapcsolódom, felmenőim generációkon keresztül itt laktak, dolgoztak parasztként, fuvarozóként vagy vállalkozóként, és ez ugyanolyan meghatározó számomra, mint a brassói élet.

Ezzel a háttérrel milyen jövőt vázolt fel saját maga számára?

Mindig is humán beállítottságú voltam, ebben nagy segítségemre volt az otthoni nagy családi könyvtár, és a család művészetek és történelem iránti érdeklődése. Szüleim viszont – az akkori idők kényszeréből fakadóan – azt gondolták, hogy mérnöknek kell tanulnom, hiszen Brassóban ott volt a nagy „mérnökgyár”, és majdnem mindenki „inginer” meg „subinginer” akart lenni. Végül három alkalommal felvételiztem a mérnökire, de egyszer sem sikerült bejutnom, ami akkoriban nagyon elkeserített, hiszen meg akartam felelni a szüleim elvárásának. Visszatekintve azonban úgy gondolom, ez egy fontos jelzés volt, hogy az élet nem ilyen pályára szán.

Mikor költözött Magyarországra, hogyan teltek azok az évek?

A család már a 80-as évek közepétől tervezte az áttelepedést, ez rendszeres téma volt nálunk. Ha az ember ebben nő fel, természetesnek érzi, hogy megteszi ezt a lépést, ha végre lehetősége lesz rá. És valóban, 1990 áprilisában leszereltem a katonaságtól és nyáron már Magyarországon folytattam, húszéves voltam akkor. Egy évig nyelvoktatóként németet tanítottam egy nyelviskolában – jó időszakot fogtam ki, mert akkoriban nagy hiány volt a nyelvet beszélő emberekben Magyarországon, így kapva kaptak utánam. Később a bölcsészkarra iratkoztam be, először Miskolcra jártam, majd az ELTE-re Budapesten. Miután megszereztem a diplomámat, nemzetközi tanulmányokat is folytattam, hogy összeszedjem azokat az ismereteket, amelyeket később a diplomáciában jól tudtam hasznosítani.

Az ezredfordulón felvételizett a Magyar Külügyminisztériumba, ahol most is dolgozik. Több mint egy évtizedes diplomáciai munka után jelölték főkonzulnak Kolozsvárra. Hogyan fogadta ezt?

Az ember, ha kijelölik egy ilyen feladatra, nem mond nemet. Egyrészt a pozíció előrelépés volt számomra, másrészt azonban a feladat gyönyörű, azok a célok, amelyeket az ember Kolozsváron főkonzulként megvalósíthat, teljesen más jellegűek, mint teszem azt, Sao Paulóban, Los Angelesben vagy Barcelonában. Itt lenni Erdély szívében, a magyar értelmiség fellegvárában, tenni nemzettársainkért egy olyan szép kihívás, melyhez hasonlót ritkán találunk más országban.

Mennyire ismeri Kolozsvárt és környékét?

Igazából ez most alakul, korábban nem jártam errefelé túlságosan gyakran. Ez egy új terep számomra még akkor is, hogyha erdélyi vagyok, de lassan megismerkedem az intézetekkel, az egyesületekkel, az emberekkel, a várossal és környékével: Bőven van itt felfedeznivaló.

Említette, hogy gyönyörű feladatok várnak Önre. Mondana néhány példát?

Ha röviden akarom összefoglalni, akkor a munkánk két pilléren alapszik: konzuli és klasszikus nemzetpolitikai feladatok. Előbbi kategóriához tartozik az egyszerűsített honosítás is, ez egy nemes cél, amelyet igyekszünk gyorsan és hibátlanul teljesíteni az ügyfelek elégedettségére. Utóbbi pedig arról szól, hogy az ember megjelenik az erdélyi magyar közönség körében és hozzáadott értéket próbál teremteni saját kezdeményezések révén vagy eleget téve a különböző felkéréseiknek. Ezen a területen a főkonzulátus mindig is aktív volt, az előző főkonzulról, Szilágyi Mátyásról legalábbis ezt mindenképpen el tudom mondani. Konkrétan kulturális, oktatási és gazdasági téren próbálunk új kezdeményezésekkel fellépni.

Ez utóbbihoz milyen eszközök állnak a hivatal rendelkezésére?

November 16-án egy román–magyar üzletember-találkozót szervezünk a kolozsvári városházával közösen, ahová száz magyarországi és száz romániai vállalkozót hívunk meg, közöttük erdélyi magyar vállalkozókat is. A mezőgazdaság, a megújuló energiák és a számítástechnika terén próbáljuk új együttműködések kialakulását elősegíteni.

Apropó, hogyan tapasztalja, mennyire lehet együttműködni a helyi önkormányzatokkal?

Azt látom, hogy jól lehet velük együttdolgozni, Kolozsvár polgármesterével, Emil Bockal több ízben találkoztam már, nyitott és barátságos embernek ismertem meg, Horváth Anna alpolgármester asszonnyal is szoros kapcsolatot ápolunk. Én még mindig az ismerkedési köreimet futom, és Kolozs megyén kívül még nem sikerült találkoznom a konzuli kerülethez tartozó megyék, megyeszékhelyek vezetőivel. Azt is tervezem, hogy román intézményeket is meglátogatok, hogy a többségi társadalom is érezze: velük is együtt kívánunk működni.

Milyen kapcsolatot ápol a romániai magyar pártokkal?

Ittlétem során számos alkalommal találkoztam RMDSZ-es, néppártos vagy akár polgári pártos politikusokkal, tisztségviselőkkel, és a jövőre nézve is fontosnak tartom, hogy megismerjem terveiket, elképzeléseiket. Az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben nagyon számítunk a segítségükre.

Természetesen problémák is adódnak, amelyeket orvosolni kellene. Melyek a hangsúlyosabb témák, amelyekre oda kívánnak figyelni a jövőben?

Szerencsére elmondhatjuk, hogy a Házsongárdi temetőben visszaszorultak azok a vandál tettek, amelyek új sírhelyek kialakítását célozták régi magyar sírok eltüntetésével. Ez ellen a magyar kormány is erőteljesen fellépett. Ugyanakkor jelen van a magyarság egy régi problémája, a többnyelvű táblák kérdése. Ezzel kapcsolatosan, úgy látszik, sikerül előrelépni, hiszen ötnyelvű műemléki tájékoztató táblák kihelyezéséről döntöttek nemrég. Kolozsvárra nagyon sok magyar turista érkezik, így nem is értem, hogy ez miért okozna gondot bárkinek is. Kolozsvár pályázik a 2015-ös Európai Ifjúsági Főváros és a 2021-es Európai Kulturális Főváros címre, ezekhez pedig nélkülözhetetlen a nyitott mentalitás. Persze van még tennivaló, például a többnyelvű városi bejárati táblák terén: más városoknál, ahol bőven húsz százalék alatti a magyarság aránya, ez láthatóan nem okozott gondot, és itt ismét Brassót hozhatom fel jó példaként. Nem értem, hogy Kolozsváron miért tartják ezt ördögtől való dolognak.

Milyen üzenetet fogalmazna meg az erdélyi magyarok számára, mint főkonzul?

Ezt a kérdést talán itteni szolgálatom végén tudnám érdemben megválaszolni, de talán annyit elmondhatok, hogy itt, Kolozsváron már rövid idő alatt egy roppant színes és szerteágazó magyar világot ismertem meg. Ez élő, dinamikus közösség, melynek láthatóan örömet szerez az, hogy fenntartsa intézményeit, ápolja magyarságát, és nem terhes többletfeladatként éli azt meg. Azt kívánom, hogy ez a dinamika fennmaradjon, erősödjön, nemcsak itt Kolozsváron, hanem Erdély más kisebb-nagyobb magyar közösségében is.