Végtelenített mozdulatok

2016. 11. 03. 10:48

Infinite Dance Festival (IDF), más szóval Végtelen Táncfesztivál, vagy Végtelentánc Fesztivál. Akár így, akár másként nevezzük, befejeződött a második. Tavaly rendezték az első IDF-et és megjósolható volt, hogy folytatódik. A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének a művészeti vezetője ugyanis, amit elkezd, azt jókedvű konoksággal folytatja. Az idei fesztivál gazdagabb, az előadások érdekesebbek voltak, bővült a kínálat. Simon Judit szubjektív beszámolója.

 

A mindenkori diktatúrák elleni kiáltás a bukaresti független társulat Nem mind hősök című előadása

 

Öt nap alatt tíz hivatásos társulat mutatott be előadást, és megszámlálhatatlan amatőr tánccsoport lépett színpadra a Prodance programban. Ez utóbbi arról szól, lehetőséget biztosítanak a fiataloknak, hogy megmutassák magukat, miközben nevelik a táncszínház jövőbeli közönségét. Noha nem örülök, amikor az amatőr keveredik a hivatásossal, elismerem, ezúttal jó ötlet volt. A gyerekek produkcióit követő előadásokon ott maradtak a fiatalok és szülők, akik ha eddig nem, ez alkalmakkor belekóstolhattak a kortárs tánc és táncszínház édes ízébe.

Minden fesztiválnapot koncert zárt, a fiatalok örömére a legmenőbb underground együttesek léptek fel a Moszkva klubban. Kivétel a Nagyvárad Klezmer Band, amely különböző kultúrák zenéjével szórakoztatta nem csak a fiatalokat.

 

Még nem késő

A fesztivált a fiatalok flashmobja után a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Tavaszi áldozat című produkciója nyitotta (fotó). Mondhatnám erős kezdés, de nem mondom, mert sokkal erősebb volt a folytatás. Andrea Gavriliu rendező-koreográfus Igor Sztravinszkij, az orosz balett felkérésére írt zeneművét értelmezte újra nem túl izgalmasan. Az ősi rítusokat idéző zeneműre komponált előadásból éppen a rítusok hiányoztak. Nekem legalábbis.

Következett, még az első nap Feledi János koreográfus előadása az Órák című film nyomán készült Idők folyamán produkció. Aki látta a filmet, annak könnyű volt, aki nem látta (én is közéjük tartozom), azok számára is kiderült, hogy Feledi Projekt címmel a nők sorsáról, státusáról, vívódásairól készített táncjátékot. Három különböző korú nő, akiknek semmi látható oka nincs rá, a halálba menekülnek az életükből. A táblára írt – Wirginia Woolf Mrs Dalloway című regényéből – sorok segítettek ezt megérteni.

Az első nap mutatkozott be a Bukaresti Nemzeti Táncközpont is. A független társulat kollektív rendezése és koreográfiája a Nem mind hősök a totális színházhoz közelítő produkcióval. Cristina Lilienfeld és Smaranda Gabudeanu szuggesztív, felkavaró előadása a közelmúltat eleveníti fel, valós történeteket mutatnak meg a közelmúltból. A testet és lelket pusztító mindenkori diktatúrák elleni mértéktartón, de erős képekben, szövegben, mozdulatokban megfogalmazott kiáltás a bukarestiek előadása. A történeteket egyikük a kommunizmusban meghurcolt nagypapája elbeszélései nyomán írták az alkotók, és ennek ellenére pátoszmentes, majdhogynem távolságtartó a Nem mind hősök. Még nem késő – írta magyar és román nyelven az előadás végén szétszórt cédulákon. Még nem késő felébredni, megakadályozni a múlt ismétlődését, még nem késő, olyan világot, országot, társadalmat teremteni, amelyben nem uralkodik a gyűlölet, amelyben szabadon élhetnek az emberek. Megrázó, felkavaró előadást alkotott a bukaresti társulat.

Kortárstánc etűdökkel léptek fel a fesztiválon a bukaresti főiskolások

 

Monológok és párbeszédek

A CoMPoS bővebben ComponoMusicaPoemSaltato összművészeti  performanszról már beszámoltunk, továbbá a Nagyvárad Táncegyüttes nagyszerű Stabat Mater előadásáról is bővebben írtam, de a fesztivál második napján sem maradtam élmény nélkül. Az András Lóránt Társulat Monológok című előadást hozta el az IDF-re.

A marosvásárhelyi független társulattól megszoktam, hogy azért állítanak színpadra egy előadást, mert mondanivalójuk van. A világunkról, a magányról és társas magányról, az agresszivitásról, a színtelenségről, a párbeszéd hiányáról szólnak a Monológokban.

A rendező-koreográfus, egyetemi oktató András három hallgatójával komponálta az előadást. A nagyon tehetséges Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György a táncon túl előadóművészek is. Arcjátékuk, mozgásuk, gesztusaik érzelmeket jelenítenek meg. Fekete-fehér jelmezek és díszlet, piros fülek és kezek, mert nem halljuk meg egymást, mert az érintésben ott az agresszió. Ragaszkodunk a konvenciókhoz, és nem akarjuk észrevenni, hogy csak egy hajszál választ el az elállatiasodástól, vagy talán annyi sem, ha akaratlanul is meghalljuk a másik szavait, érzelmeit. Szeretünk panaszkodni a magányosságra, az elidegenedésre, de elutasítunk mindent, ami ezt oldaná.

Felkavaró, lélekpróbáló, de tartalmában és formájában nagyszerű előadás.

A Monológok három szereplőjét viszontláthattuk következő este a Főiskolák gálája összefoglaló címet viselő produkcióban. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a bukaresti Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói mutatkoztak be.

A bukarestiek kortárstánc etűdöket mutattak be szerelemről, szakításról, házasságról. Utóbbit sok humorral és tehetséggel.

A marosvásárhelyiek egész előadást hoztak. A Flow a fiatalok gondjairól, a látszat és valóság közötti különbségekről szól, sok tudásról és humorról is tanúskodva.

A magyarországiak klasszikus balettel, kortárs- és népi tánccal szerepeltek. Szépek és tehetségesek. A legnagyobb sikert a néptáncosok könyvelhették el egy táncban, sok humorral előadott kabaréjelenettel. A Magyar Táncművészeti Főiskola oktatói és hallgatói workshopot is tartottak Mi a modern-, mi a kortárs-, mi a modern/kortárs tánc? címmel, melyen mindenki részt vehetett, aki előzőleg bejelentkezett.

Az Infinite Dance Festival néptánccal zárult. A Magyar Állami Népi Együttes a Megidézett Kárpátalja című produkcióját hozta el, közel ötven táncossal, élő zenével.

Részlet az Állami Magyat Népi Együttes záróelőadásából

 

Ahogy a zárónapokon szokás, előadás előtt a színház főigazgatója, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, és a finanszírozó Bihar Megyei Tanács elnöke „búcsúztatta” a fesztivált. Czvikker Katalin a nyitottságot, a tánc örömét hangsúlyozta, Dimény Levente azt ígérte, jövőre is lesz tánc és fesztivál, Pásztor Sándor pedig azt, hogy jövőre is lesz rá pénz. Úgy legyen.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!