Táncfestők, versszabászok, zongorajzolók

2016. 10. 28. 21:58

COMPOS – összművészeti performansz címmel várta egy kísérleti produkció az Infinite Dance Fesztivál közönségét a nagyváradi Darvas-La Roche házba pénteken délután. A hallottakat-látottakat Szűcs László próbálta szavakba önteni, Tasnádi-Sáhy Péter képeivel.

 

A performansz utolsó pillanatai, előtérben Kemenes Henriette kézirata, a bal felső sarokban a már elkészült szénrajz

 

Zongoraszóra mész be. A hangszer előtt Dombi Dávid, az ő futamai alapozzák meg a hangulatot. Pedig még el sem kezdődött. El sem kezdődött? Sok a fiatal az egykori nagypolgári szalonban, de azért nem csak huszon-harmincasok töltik meg a termet, ahova kényelmesen beférne szekrénnyel-sublóttal egy háromszobás lakás. Még gazdátlan néhány szék, s ha nem biztatna Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője, hogy tessék, bennebb is lehet, bátran, némi rutinnal felszerelkezve akkor is feltételezném, itt és most bárhová ülhetünk. Pedig nem egyértelmű, hol ér véget a közönség, s honnan kezdődik a produkcióban szereplők sora. Azért van némi előnyöm: a költőket ismerem, meg ha nem is, ott a kezükben az árulkodó kézirat. Leülök az ablak elé, minden csupa szecesszió, még az ablak kilincse is a kabátom alatt, a parkett is békebeli. Kell is a parkett a táncfesztiválhoz. Előttem a földre terítve egy rajzlap, azt hiszem ez az A2 méret, s néhány fekete szénceruza. A földön (parketten) egy lány ül, láthatóan mit sem törődve a már az állóhelyeken is zsúfolt publikummal. Mivel mezítláb van, ő aligha lesz néző – működik újra kristálytiszta logikám. Mintha ott se lennénk, a zenére figyel, meg befele, grimaszol, játszik az arcával, a hajával. Pláne. Két roppant elegáns, dekoratív, fekete ruhás ifjú hölgy álldogál egy másik sarokban, egyikükre valami fényes fekete ruhaanyag terítve (selyem?), a másik, Cristina Breteanu kezében olló, csuklóján pánt, benne gombos- és biztosítótűk. Hordható tűpárna? Erősödik a gyanúm, ők sem a publikum részei. Az átellenes sarokban festőállvány, előtte mindenre elszánt fiatalember, festékek, spakli. Vagy mi.

Az Élő Várad költői csapata: Kemenes Henriette, Jock Evelin, Ozsváth Zsuzsa és Mihók Tamás

 

Dimény Levente köszönt, illetve köszöni a Darvas házban a váradi szecesszió múzeumát működtető alapítványnak, hogy kimozdulhattak megszokott terepükről, s egy új, a művészi produkcióra ideális területet fedezhettek fel. A színház amúgy is kétpercnyire. Táncolva másfél. A magyar és román nyelvű köszöntő után pillanatra megijeszt, hogy hosszan bemutatja majd a közreműködőket s a mögöttük álló, fekvő intézményeket (Szigligeti, PKE, Várad folyóirat). De pillanatok alatt végzünk ezzel, ugyanis csak pár hashtage-et (#) emleget.

Aztán a költők – Jock Evelin, Ozsváth Zsuzsa, Kemenes Henriette és Mihók Tamás, utóbbi román nyelven – egymás szavába vágva mind hangosabban számolni kezdenek, az eddig a földön ülő lány egyre intenzívebb mozdulatai tánccá álnak össze, reflektálva a zongora s a számolások után verseiket előadó költők szavára. (Az alkalomra született verseket visszaadni itt bajos lenne, majd olvassanak novemberben Váradot.) Közben az egyik fekete ruhás nő ráteríti a másikra a fekete selyemanyagot, s úgy, ott, rajta a profi szabóollóval ruhát kezd rajta vágni, tűzni, fűzni. A táncos lánynak, Bogya Bonninak közben társa akad, egy másik lány (Andreea Belu) táncol, vagy alkot a testével, nem is tudom, mozdulatművészet ez inkább, mintsem tánc, méghozzá időnként elképesztő intenzitással, átéléssel, s kettejük közti összeszokottsággal. A versszót és a zongorahangokat gyönyörűen illusztrálják a mozdulatsorok.

Mozdulatművészet Andreea Belu és Bogya Bonni előadásában

 

Történik még valami, egy hófehér ruhás ifjú hölgy (Sütő Fanni) a fehér rajzlap elé térdel, mindkét kezében szénceruzák, s egy szimmetrikus formát kezdenek kiadni a rajzolatok, a szinte táncszerű karmozdulatok. Egy időben és térben a versekkel, s a mozdulatművészekkel lesz a rajz is egyre dinamikusabb, úgy érzem, a két, fogyatkozó szénceruza már felhevült e kezében. Ha vékonyabb a papír, már cafatokban lógna. Aztán ismét az emberi hang köti le a figyelmet: Mihók Tamás expresszív román versszövege dominál. Majd újra Jock Evelin, Kemenes Heni, s Ozsváth Zsuzsa provokatív szójátékai tematizálnak. Különös kölcsönhatásban kísérik a zenét és az irodalmi szöveget a járulékos hangok, a ceruza surrogása, az olló csattogása, a lábak dobbantása, a felhevült táncosok zihálása. Hátul a festő srác (Csathó Töhötöm Csongor Károly) spaklija alól élénk színes foltok, nonfiguratív alakzatok kerülnek-kenődnek fel a kartonlapra. Na, a szénrajz elkészült – gondolom tévesen – az alkotó szénfekete tenyere megkapó kontrasztot képez hófehér ruhájával. Ebből még lesz valami, s tényleg...

Alakul a ruha is, jön a csúcspont, mindenki egyszerre teszi a maga dolgát, de nincs zűrzavar, a különböző ritmusok valamiféle nyugtalanító harmóniába oldódnak. Aztán a költők, ahogy végére érnek a maguk szövegeinek, a kéziratot eldobálják, Ozsváth Zsuzsa egyik verséből papírhajót hajtogat, a szénrajzra dobja (a hajót később el is csenem), majd egyenként kimennek. A földön csillogó fekete anyagdarabok hevernek, a ruha is kész, tartják a biztosítótűk, elegánsan kivonul az alkotó s a modell(?), a fehér ruhás szénceruzás lány most már önmagán rajzol, a már nem sokáig hófehér ruhán, aztán fekete tenyereivel a kartonon a rajzolatot szétsimítja, elmosódottá, valószerűtlenné téve az éles, fekete vonalakat. Na most lett kész a mű, jöhet a szignó. Nincs több dolga, kimegy ő is, a két táncos is, távozóban botladozva, sántikálva. A festő is összepakolt, a visszavonulás méltóságos, maradunk mi, a nézők, vagy inkább kellékek, díszlet(?) S tapsolunk, hosszan, olykor ütemesen. A fiatalok beszaladnak, meghajolnak. Mintha igazi színházban lennénk. Igazi színházban voltunk. Hisz ez az alig negyvenöt perces élmény, amennyire egyszeri, talán annyira ismételhető is. Mások előtt. Másként.

A performansz részeként a helyszínen, a modellen kreált ruhaköltemény

 

COMPOS – összművészeti performansz

Nagyvárad, Darvas-La Roche Ház

 

Zongora: Dombi Dávid
Költők: Jock Evelin, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás
Táncművészek: Andreea Belu, Bogya Bonni
Képzőművészek: Cristina Breteanu, Sütő Fanni, Csathó Töhötöm Csongor Károly

Moderátor: Dimény Levente



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!