Stabat mater, a szavakon túl

2016. 04. 21. 18:14

Katarktikus élmény a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európai Táncszínház Stabat mater előadása. A zene, a kép, a mozgás, a testek harmóniáját, a szeretet halál fölötti győzelmét a mozgással, fénnyel, zenével fogalmazza meg Kun Attila rendező-koreográfus és Lőrincz Ágnes dramaturg. Simon Judit írása a nagyváradi táncoratóriumról.

 

Dimény Levente, amikor elvállalta a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetését, megfogalmazta, hogy a néptánctól elindulva a táncszínházhoz vezető úton akar haladni. Közlöm: társaival megérkezett a célhoz. Az Elektra és a Yerma után, a Stabat mater a bizonyosság arra, hogy a színművész vezette együttes táncszínházi társulattá vált néhány év alatt. Kellettek, kellenek ehhez a nagyszerű vendég koreográfus-rendezők, a workshopok, a sok emberfeletti munka, amit a művészek fektetnek egy-egy produkcióba. Az erőfeszítés megtérül, hiszen a közönség minden előadásra megtölti a termet, és hogy nem csak magyar szót hallani a nézők soraiban, azt jelenti, hogy a város lakossága nemzetiségtől függetlenül igényli ezt a színházi formát.

A Stabat mater bemutatója végén a közönség állva tapsolta, ünnepelte az alkotókat. Valahogy ki kellett fejezni a köszönetet a katarktikus élményért, amit nyújtottak nekünk, nézőknek.

Rossini énekhangra és vegyes karra komponált oratóriumára épül az előadás, a zene, a fények, a látvány, a mozgás, a testek harmóniája. Újszerű és izgalmas, szemet gyönyörködtető, lélekre ható, gondolatokat ébresztő előadás született a Mária kultusz talán legismertebb himnuszából. A forgatókönyv, a rendezés, a koreográfia – megkockáztatom – meghaladja a klasszikus értelmezéseket. Az asszonyi, emberi fájdalom festői szépségű képei sorakoznak, a szeretet mindent legyőző ereje, az élet halál fölötti diadala. Nagyszerű jelenetek sora követi egymást, tökéletes dinamikával, pontos mozdulatsorokkal, az oratórium tételeit követve mégis törésmentesen, a jelképeket hangsúlyozó fényekkel. A testek szépsége, a mozdulatok plasztikussága és ereje, az időt és korokat sejtető jelmezek napjainkig elhozzák a fájdalom, s szeretet énekét.

Talán soha nem volt ekkora szükség erre a szeretetre, megértésre, áldozatvállalásra, hitre, mint napjainkban. A Stabat mater előadása a szavakon túl fogalmazza meg ezt a belső és külső szükségletet, mint egyetlen, amit legyőzheti a félelmeket, elhozhatja a feltámadást.

Nagyvárad Táncegyüttes – Közép-Európa Táncszínház

Gioachino Rossini – Kun Attila: Stabat mater

táncoratórium

 

Rendező-koreográfus: Kun Attila (Közép-Európa Táncszínház)

Dramaturg: Lőrincz Ágnes m.v.

Koreográfus asszisztens: Horváth Adrienn (Közép-Európa Táncszínház)

Oktatói asszisztens: Mádi László (Közép-Európa Táncszínház)

Díszlet- és jelmeztervező: Cristina Breteanu

 

Szereplők: Brugós Sándor Csaba, Forgács-Popp Jácint, Forgács Zsombor, Györfi Csaba, Iván Enikő Kitty, Jakab Zsanett (KET), Kacsó Bálint, Kerekes Dalma, Kovács Péter (KET), Pál Alíz, Rácz Lajos Levente, Schmith Nándor Gyula, Szabó Enikő Ágnes, Szabó András (KET), Szőcs Brigitta, Szőnyi József, Tímár Tímea.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!