Hír plusz komment, november 3.

2016. 11. 03. 20:09

Nem szeretne az RMDSZ-szel kormányzási szövetséget kötni – nyilatkozta Liviu Dragnea, a PDS elnöke. „Hiszem és remélem, hogy a választásokon elég voksot szerez a PSD és az ALDE, hogy együtt kormányozhassunk egy jobb életért.” Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Dragnea nyilatkozatára válaszként azt írta a Facebook-oldalán, hogy „Csak mosolygok ezen a kijelentésen, mivel jól emlékszem arra, amikor egy másik pártelnök ugyanezt mondta, és néhány hónappal később gyümölcsözően kormányoztunk együtt.”

Pontosan kinek a jobb életéért? (tsp)

Herakleitosz óta tudjuk: „minden folyik, minden változik; kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni”. A PSD is folyik, a PSD is változik. Másként „fest” most, a választások előtt, másképpen fog a választások után. Egyébként kétszer nem lehet ugyanazzal a PSD-vel kormánykoalícióba lépni. (Sz. A.)

Nem szeretne, nem szeretne... De ha muszáj lesz? (Sz. L.)

Figyelembe véve, hogy futott neki a PSD ennek a kampánynak, és milyen kormányzásra készül, Dragnea kijelentése elég drámainak hangzik. Mintha a szerpentinen lefelé száguldó autó vezetője kitépné a volánt a helyéről, a mellette ülő feleségének meg azt mondaná: asszony, a mi közös nagy utazásunknak vége! Drágám – szól az RMDSZ-es feleség hangján Kovács Péter – te csak markold erősen azt a volánt, olyan ügyesen csinálod! (P. B.)

 

Valóságos tetűinvázió lepte el egy vajdahunyadi napilap szerint azt a dévai sportiskolai bentlakást, ahol Románia leendő tornászbajnokait nevelik. A kislányok számára a legelemibb egészségügyi feltételeket sem biztosítják. Nicolae Forminte vezetőedző viszont kijelentette: „A mi iskolánk nem tetűtenyészet. Ezek az internátusban lakó gyerekek időnként hazalátogatnak. Ha egy ilyen gyerek, aki esetleg középkori körülmények között él odahaza, eltetvesedik, tetűt hord be otthonról a bentlakásba, az itt gyorsan elszaporodik.”

Te tűzted tele tetűvel, de tetünk tetűzik a baj. Ez tűtetetlen.  (Tsp)

Tetű egy alak lehet ez a Forminte!… (Sz. A.)

A bolha jobb lenne az ugrógyakorlatok elsajátításához. (Sz. L.)

Gyanús nekem ezek a tetűinvázió. Vásárhelyen is megjelent, pedig tudtommal a többség nem középkori körülmények között él. Viszont a tetvek nyomában gyorsan megjelentek a gyógyszerforgalmazók, és mindenkinek jutányosan árultak tetűírtót. A közszférára rátelepedő magánbiznisz egészen biztosan járványszerűen terjed. (P. B.)

 

A száz leggazdagabb magyar legújabb listáján a 28. helyen szerepel a a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc. Az ország legszerencsésebb gázszerelőjét elsősorban a Mészáros és Mészáros Kft. történetének legnagyobb – 20 milliárdos – árbevétele repítette előre a Forbes listáján, a Fejér-megyei község első emberének vagyona jelenleg 35,4 milliárdra rúg. Ezzel még így is messze szerényebb a vagyona a kegyvesztett Simicska Lajosénál, aki 55,8 milliárd forint felett rendelkezik. A lista élén továbbra is Csányi Sándor áll, s új szereplőként jelent meg Andy Vajna.

Épül a nemzeti tőkésosztály. (Tsp)

Mészáros Lőrinc kezdetben azzal a PR-fogással bővítette a klientúráját – főleg a szebbik nem körében –, hogy gázszerelés közben azt harsogta, hogy „nincs szebb, mint a szerelem, / míg a gázát szerelem!” (Sz. A.)

Minden kegynek maga felé hajlik a pénzzel teli keze. (Sz. L.)

Nagy Oroszországnak nagy oligarchák, kismagyarországnak meg ilyen kisiparosok. Poszttrianoni korrupció. (P. B.)

 

Bocsánatot kért a Metropolitantől az operabarát, aki múlt szombaton előadás közben szórta barátja hamvait a Tell Vilmos második felvonása után a zenekari árokba. Roger Kaiser a Met igazgatójához, Peter Gelbhez (fotó) írt levelében azzal magyarázta tettét, hogy még 2012-ben megígérte rákbeteg barátjának, hogy a halála után több neves operaházban fogja szétszórni a hamvait, hogy „örökre élvezhesse a csodálatos zenét”. „Hűséges operabarátként a cselekmény súlya nagy nyomással nehezedik rám” – írta. A gyanús fehér por miatt riadóztatták a rendőrséget, a nyomozás miatt törölték a Met szombat késő esti előadását is. Peter Gelb jelezte: elfogadja Kaiser őszinte bocsánatkérését annak ellenére, hogy a férfi cselekedete idegtépő órákat idézett elő az operaházban.

A szórás után az elhasznált tenorból hamvas szoprán lett. (tsp)

Úgy tűnik – tette minden morbiditása mellett –, az operaházi „merénylet” elkövetőjének van stílusérzéke, hiszen Matild gyönyörű, de szomorú áriája, a Sombre forêt, désert triste et sauvage elhangzása után szórta barátja hamvait a Met zenekari árkába. (Sz. A.)

Úriemberek módjára kezelték és zárták le a konfliktust. (Sz. L.)

El tudom képzelni, hogy a fúvósok hogy be lehettek gazolva. Övék lehetett a legnagyobb kegyeleti szippantás. (P. B.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!