Ifeszt 6.: Udvarhely, Gyergyó
 

Ifeszt 6.: Udvarhely, Gyergyó

2016. 11. 23. 20:09

Simon Judit hatodik és egyben utolsó szatmári fesztiválkrónikájában sorozatgyilkos kerestetik, szerepel egy Caragiale átirat, s ismét elmarad a randevú a Kampf-fal. Az Ifeszt után hamarosan Kolozsvárról, az Interferenciákról jelentkezünk.

 

Dráma és vígjáték, valamint egy színmű: a fesztivál utolsó előtti napjának programja. Előbbi kettőt megnéztem, egyikért sem lelkesedtem. A harmadikat, Kiss Csaba darabját, a Skandináv lottó címűt, Kolcsár József rendezésében – amint a szakmai beszélgetésen később kiderült – jó érzékkel kihagytam.

Az udvarhelyiek előadásában egy pisztoly is előkerül

 

Egy sorozatgyilkos viszontagságai

Bernard Marie Koltes francia drámaíró Roberto Zucco című színművét Zakariás Zalán rendezte a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. Zucco, eredeti nevén Succo létező személy volt, Európa-szerte körözött sorozatgyilkos, aki sokadik bebörtönzése után cellájában lett öngyilkos. A róla készült drámában, és a színpadra állított előadás nyomán, talán empátiával kellene közelíteni önnön szülei és sok más ember gyilkosához, de nekem ez nem sikerült. A rendező közöttünk keresteti a rendőröket játszó színészekkel az éppen szökésben levő Zucco-t. Merthogy közöttünk járnak az ilyen alakok, ráadásul a társadalom termeli ki őket. Lényegében az önismeret és szeretethiány miatt szenved, a fogyasztói társadalom „terméke” ez a fiatal férfi.

Egyetértek, nem túl jó hely most a világ, ez a része még úgysem, de azért nem az ámokfutás jellemző az emberekre, akik lakják. Még azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy minden nyomorult kitaszítottban benne lakozik az agresszió, a pusztítás vágya, de azért az mégis túlzás, hogy Zucco, ha csak egy pillanatra is, de felmagasztosul. A minimalista díszletben, a lelki sérüléseket illusztráló jelmezek, a rendezés, a színészi játék mind az önkeresésről, az emberi ridegségről, az egyén és társadalom kapcsolatáról pontosabban ennek hiányáról szólnának, ha: a rendező tisztázta volna a morális hozzáállását, illetve a színészek játéka kellőképpen erős és hiteles lett volna. Erről ennyit.

A Figura Stúdió Zűrzavaros éccakája. Pergő indulás, tempóvesztés

 

Caragiale, de mégsem

Caragiale spékelve Székely Csabával, vagy fordítva, semmiképpen sem könnyű feladat a rendezőnek, de a színészeknek sem. A román mester művét (O noapte furtunosă) a bukaresti külvárosból a marosvásárhelyi drámaíró áthelyezte a Székelyföldre (Zűrzavaros éccaka). Briliáns szöveg, tele poénokkal és rejtett aknákkal, iróniával és öniróniával. A fordító-dramaturg, híven az eredeti szerzőhöz, karikíroz, de nem karikatúrákat rajzol a szövegben. Albu István rendező valamiért nem akarta, hogy a színpadon „élő, az utcáról bejött” emberek mozogjanak. A teatralitás helyett túlzások uralták az előadást, de arra figyeltek a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alkotói, hogy ha kicsit is, de jobb színben tűnjenek fel a székelyek, mint a többiek. Pergő, szórakoztató előadásnak indul a Zűrzavaros éccaka, aztán megtorpan. Veszít a tempójából, egyes jelenetek vontatottak. Megjelennek a sztereotípiák, amelyek viszont unalmasak. A szöveg Székely Csabára jellemzően olyan aknákat rejt, melyekben, ha kellőképpen figyelnek az alkotók, felsejlik a dráma. Persze poénok mögé rejtve. Mert ahol más nációkat vernek, és átvernek, gúnyolnak és kirekesztenek, bizony a szentséget is szolgasorba tartják, jut neki is verés és átverés. A rendezőnek a rejtett tartalmaknál fontosabb volt néha a csattanó, de olykor a poénok elég laposra sikeredtek. Mondom, Székelyt játszani éppen olyan bonyolult, mint Caragiale-t. Vagy fordítva.

 

Folytatás két év múlva

Későn tudtam meg, hogy az M Stúdió a Tavaszi áldozat helyett a Kampf című előadással érkezik. Nem derült ki számomra, miért változtattak az utolsó utáni pillanatban. Viszont a Tavaszi áldozatot már láttam Nagyváradon, az Infinite Dance Fesztiválon szerepelt, írtam is róla. A Kampf-fal mindig elkerültük egymást, sajnos most sem találkoztunk.

Csehov előadás zárta, az idén Szatmárnémetiben megrendezett Interetnikai Színházi Fesztivált. A Nagyváradi Szigligeti Színház Három nővérét Balogh Attila rendezte. A bemutató után bővebben beszámoltam az újszerű megfogalmazásokat, értelmezéseket is tartalmazó előadásról.

*

Az IFESZT vándorfesztivál, még nem tudom, hol rendezik meg két év múlva, az ideiről is alig néhány héttel a kezdés előtt tudtunk meg bármiféle részletet. Önálló weboldallal a fesztivál nem rendelkezik, a korábbi, aradi vagy váradi helyszínhez hasonlóan fesztivál blog készült, ami itt érhető el. Ami biztos, hogy jövőre Gyergyószentmiklóson a Színházi Kollokviumon találkoznak újra az erdélyi magyar társulatok.

Önök viszont nem maradnak ilyen hosszú ideig fesztiválkrónika nélkül, hiszen hamarosan jelentkezünk Kolozsvárról, ahol nemsokára kezdődik az Interferenciák Nemzetközi Fesztivál, melynek történéseiről naponta beszámolnak munkatársaink.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!