Védtelenül a nyilvános térben

2016. 10. 18. 21:36

Azt, ami a Népszabadsággal történik, sokan az ellenzéki sajtóval való leszámolás részeként értelmezik. Nyilván ez is része a történetnek, de a válság, amit a legnagyobb magyar politikai napilap bezárása jelez, jóval túlmutat a pártok konfliktusain, a kormány és ellenzék viszonyán, ez az ügy az egész magyar sajtót érinti. Kis körkép a sajtószabadság nagy válságáról. Parászka Boróka írása.

 

Javában folyik a nyilatkozatháború arról, hogy mi áll a Népszabadság felfüggesztése-bezárása mögött. A kiadó szerint gazdasági megfontolások miatt számolták fel, a szerkesztőség pedig több rendben jelezte: nem voltak áthidalhatatlanok, megoldhatatlanok a felmerülő problémák. Bárhogy is van, nem ez az első eset, hogy újságírók kerülnek egzisztenciálisan nehéz helyzetbe. Hasonló drámát láthattunk a magyar közmédia évekkel ezelőtti leépítésekor, az Origo, a vs.hu, az Index „átszervezésekor”, „kisajátításakor” (ezek a folyamatok más-más fogalmakkal írhatóak le – legyen az olvasóé a döntés, melyiket tartja pontosnak). A romániai közmédia problémái is súlyosak, a romániai magyar kollégák munkáját is érzékenyen érinti a válság. Messze túlmutat a baj a nemzeti határokon.

Általában nincs, vagy alig van ilyen helyzetben szolidaritás, érdemi segítségnyújtás, ma újságírónak lenni orosz rulett. Bármikor maradhat bárki állás, fizetés, megélhetés nélkül. A felelősségek láncolata hosszan visszafejthető, szakmai érdekképviselet, érdekérvényesítés csak nyomokban van, ha van – de ez a „céh” belső ügye. A Népszabadság ügye azonban túlmutat azon, hogy már megint ellehetetlenül egy újabb sajtóműhely.

Ennek a szerkesztőségnek az újságíróit nem egyszerűen felmentették a munkavégzés alól, hanem ellenőrzés alá vonták a munkaeszközeiket, napokig nem juthattak hozzá az egykori szerkesztőségben hagyott személyes tárgyaikhoz. Adathordozókhoz, dokumentumokhoz – olyasmikhez, amire adatvédelmi jogszabályok vonatkoznak, amelyek forrásvédelem alá esnek. A lap nyomtatásának és online kiadásának megszűntetésével egy időben eltűnt a Népszabadság teljes archívuma is. Ez pedig már nem csak az újságírók munkavégzését gátolja, nehezíti, hanem a tartalomfogyasztó információhoz való jutását lehetetleníti el.

Innentől kezdve értelmetlenné válhat bármilyen tényfeltáró munka a magyar médiában, mert bármikor előfordulhat, hogy újságírók adatait, telefonjait valamilyen indokkal, valakik lefoglalják, elkobozzák, letörlik, módosítják, önkényesen, manipulatívan használják stb. Értelmetlenné válik bármiféle publikáció is, mert a már megjelent tartalmakat el lehet törölni, semmissé lehet tenni. Nem lesz visszakereshető, számonkérhető a megjelenés. A médiatér jogbiztonsága rendül meg alapvetően. Nem csak az újságíróké, hanem azoké, akikről és akiknek a sajtó tartalmat szolgáltat. Milyen alapon lehetne most például egy sajtópert elindítani egy két-három héttel-hónappal ezelőtti megjelenés kapcsán? Hogyan mérhető fel egy publikáció hatása, következményei? Mi van akkor, ha a már elérhetetlen Népszabadságban közölt cikkek egy per bizonyítékául szolgálnak? A nyomtatott példányok előbányászhatóak ilyen-olyan archívumokból, magángyűjteményekből, de hogyan értelmeződik át például a „nagy nyilvánosság” jogi kategóriája abban az esetben, ha a cikkek, a cikkek alá írt kommentek, a linkek, a kereszthivatkozások már nem követhetőek interneten? Hogyan kérhető számon egy sor jogsértés, amit sajtó útján követhet el valaki? Személyiségi jogok megsértése, védett adatok illetéktelen közzététele, jóhírnév megsértése stb. Hogyan garantálható például a transzparencia, ha a politikailag kényes anyagok pár perc alatt eltüntethetők? Ez a rövid távú dilemma.

Hosszú távon pedig azt látni, a magyar kultúra, sajtótörténet számolja fel önmagát. A Népszabadság archívumának eltűnése olyan, mintha könyvtári állományok bezúzása következne, innen egy lépés a könyvégetés. Ugyanez megtörténhet majd bármilyen magyarországi online és print kiadvánnyal? A köztelevízió- és rádió archívumával? Vagy esetleg vannak védett, és nem védett fórumok? Őrzött és nem őrzött dokumentumok? Ki dönt arról, hogy mi marad, és mi tűnik el? Mi lesz majd, ha eltűnik a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, esetleg a Heti Válasz archívuma is? Ki és mi alapján ír majd például magyar társadalomtörténetet öt-tíz vagy száz év múlva?

Milyen védelmi mechanizmusok indulnak be a magyar sajtóban ahhoz, hogy ez többé ne fordulhasson elő? Ki garantálja a szerzői jogvédelmet? Ezernyi kérdés merül fel a Népszabadság ügye kapcsán, és egyelőre nincs válasz ezekre. Illetve egyetlen válasz adható:

ami ma a magyar nyilvános térben megjelenik, az nincs biztonságban.

Nem csak azért, mert a politikai kontroll és befolyás olyan jelentős, hanem azért, mert technikailag nem garantálható az információk, adatok, tartalmak megőrzése. Van alternatív út, csak nem a magyar gazdasági-politikai erőtérben. Kimenekíthetőek a magyar tartalmak külföldi szerverekre, platformokra (láttunk erre pozitív, negatív példát egyaránt), de magyar tartalom-e még, média-e ez a kimenekített, külföldön tárolt, esetleg külföldön gyártott sajtó?

A menekülési útvonalakat lehet keresni, de ami most zajlik, az nem feltétlenül magyar sajátosság, és nem is feltétlenül új jelenség, és ez a legaggasztóbb. Van rossz példa, és van még lejjebb. Néhány héttel a Népszabadság felfüggesztése-megszüntetése-eltörlése előtt Törökországban több kurd televíziós csatornát szüntetett meg a török kormány. Nincs határa a megtorlásnak, többek között a kurd rajzfilmcsatornának is el kellett tűnnie. Oroszországból folyamatosan érkeznek a hírek a különböző sajtótermékekkel szembeni eljárásokkal, az újságírókkal való leszámolásról, lassan már az ingerküszöböt se éri el egy-egy gyilkosság.

„Kicsiben” az erdélyi magyar sajtó is érzi, nap mint nap, hogy milyen esetleges, pillanatnyi a léte. A Látó irodalmi lapként működik, és azt gondolnánk, irodalmi lapnál ártatlanabb, veszélytelenebb fórumot nehéz kitalálni. Mégis széleskörű szakmai összefogásra volt szükség pár éve, hogy az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb fórumát és kordokumentumát egyetlen megyei önkormányzati tollvonással ne szűntessék meg néhány napon belül. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársait három éve a korrupcióellenes ügyészség nyomozói akadályozták munkavégzésükben – az Active Watch fellépésére volt szükség. Egyáltalán nem apró repedések ezek, nem feledhető krízisek. Összeérnek ezek a problémák, nő a szakmai kiszolgáltatottság. Ma egy irodalmi lap, holnap egy szerkesztőségben rendelkező nyomozó, holnapután egy eltörölt archívum. És aztán? Aztán emlékezzünk például Anna Politkovszkajára. Az ő nevét talán még elég sokan ismerik.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!