Barátunk, a színház

2016. 08. 21. 17:59

Megférnek-e egymás mellett olyan fogalmak, mint közönségbarát, népszerű és/vagy korszerű, minőségi színházcsinálás? A kérdés most Nagyváradon foglalkoztatja a teátrum művészeit és barátait, miközben az új évadot is meghirdette a Szigligeti három társulata. Simon Judit jegyzte.

 

Amióta világ a világ, a színház fontos a városnak és lakóinak. A színházhoz mindenki ért, azaz érteni vél. A demokrácia attól szép, hogy a véleményt ki is lehet fejezni, le is lehet írni, sajtónyilvánossá tenni, közösségi oldalon népszerűsíteni. Sokan meg is teszik, ki-ki képessége, tudása, műveltsége szerint. Bár az nagyon vicces, amikor rossz magyar helyesírással kérik számon a magyar kultúrát, és azon is lehet nevetni, amikor valaki a nézők nevében háborog olyan előadáson, amit nem is látott. Jobb esetben látta, csak nem értette azt a színházi nyelvet, melyen az alkotók fogalmaztak, és ha az illető nem értette, akkor bizonyára a többi néző sem. Jó dolog az önbizalom.

Halkan jegyzem meg, nehogy megbántsak valakit, a színház lényege az, amit Shakespeare feladatként határozott meg: mintegy tükröt tartani a világ elé. Azaz az adott kor társadalmi, emberi problémáiról kell szólni a színpadról. A műfajok különbözhetnek, de a 21. század olyan, amilyen: képmutató és agresszív, durva és trágár, úgy öltözik, ahogy, tele van frusztrációkkal és komplexusokkal; országok nem tudják eldönteni, hová tartoznak, az emberek még úgy sem; hatalmas szakadékok tátongnak a társadalmi rétegek között; az oktatás, a kultúra pénztelen, gyűlölet, harag, magány, szeretetlenség jellemzi korunkat. Hosszan lehetne még beszélni a mi századunkról. A színház, ha nem ezeket a kérdéseket feszegeti, ha nem szembesíti a társadalmat a gondjaival, és minket önmagunkkal, elveszíti az értelmét. Lehet ezt a szembesítést elvégezni drámával, vígjátékkal, operettel, musicallel, klasszikus és kortárs szerzők darabjaival, s műfajtól függően nevetünk vagy sírunk azon, amit a tükörben látunk. Aki ezt vitatja, forduljon bizalommal Shakespeare úrhoz, mert ő okozta ezt a színházi bajt. A többiek csak követték, követik.

A színházzal foglalkozni sikkes és természetes, gondoljunk csak vissza, milyen jókat írt a váradi teátrumról Ady meg Juhász Gyula, hogy csak a nagyok közül is a legnagyobbakat említsem. Akkoriban az újságban nem csak az előadásokról írtak, népszerű volt a színházi pletykarovat, ahol a színház és színészek életéről is megjelentek szösszenetek. Utóbbi valamiért kiment a divatból, lehet azért, mert manapság a primadonnák is tisztes családanyák, s a hősszerelmesek is boldog kapcsolatokban élnek. Ám az is lehet, hogy amint igazi hősök nincsenek századunkban, a színházban sem léteznek már ezek a szerepkörök. Nem baj, vannak más szerepek, s a váradiak jó színészek, akik hitelesen tudnak játszani.

Nyáron, amikor rövid ideig nincsenek előadások, minden színházi hír nagy érdeklődésre tarthat számot. Most éppen arról szólnak a kommentek és az újságcikkek, hogy ki lesz az intézmény főigazgatója, merthogy lejár Czvikker Katalin mandátuma. A témát Molnár Júlia színművész dobta be a köztudatba, amikor közölte azt a szándékát, hogy megpályázza a főigazgatói állást, azaz vállalná, hogy biztosítja az intézmény keretében működő három társulat működési feltételeit, pénzt, paripát, fegyvert az alkotóknak, a műszaki és irodai személyzetnek. Azaz felelősséget vállalna azért, hogy mindig legyen fizetés, pénz a produkciókra, a kiszállásokra, a vendégelőadásokra, a vendégművészek honoráriumára, és sok minden más feladatra, amik a főigazgató munkaköri leírásában szerepelnek. Igaz, a művésznő nem így fogalmazott, de biztos így gondolta. Ő elsősorban repertoárról szólt, azt mondta, azzal nincs megelégedve, közönségbarát színházat szeretne. Bizonyára csak helyhiány miatt nem fejtette ki bővebben a gazdasági terveit, a másik két társulat repertoárjára vonatkozó elképzeléseit, és ezért nem beszélt a színház számos, nem csak az előadásokra vonatkozó problémáinak megoldási lehetőségeiről.

Czvikker Katalin a hírek alapján, készíti a következő mandátumához szükséges menedzseri tervet. A szabályozás szerint, a főigazgatói állásra akkor írnak ki pályázatot, ha a főigazgató a tervére nem ér el kellően magas jegyet, hogy újabb megbízatást kapjon az intézmény vezetésére.

A főigazgató eddigi munkája azt láttatja velem, a színház iránt érdeklődő nézővel, hogy jól teljesítette feladatát. Igazgatása alatt felépült a stúdiószínház két terme, kapcsolatot tart fenn az iskolákkal, a közönséggel, teret biztosít a fiataloknak. Volt pénz, paripa, fegyver, megnyerte Novák Eszter budapesti rendezőt művészeti vezetőnek, neves rendezők állítottak színpadra előadásokat, fiatal tehetségek gyarapítják a társulatokat, fesztiválokon szerepelnek az előadások, és díjakat nyernek. A váradiak bekerültek a szakma által elismert színházak lajstromába. Persze a jó előadások, a szakmai elismerések elsősorban az alkotókat dicsérik, de a főigazgató kell megteremtse a feltételeket.

Amennyiben versenyvizsgát írnak ki a színház menedzseri állásának betöltésére, egy nagyszerű színész mérkőzik meg a remek igazgatóval. Egy efféle verseny, megmérettetés amúgy nem ördögtől való.

De ami nekem, nézőnek fontosabb, hogy a 2016/17-es évad repertoárja is ígéretes, érdekes darabokat állítanak színpadra jeles rendezők, ráadásul minden műfaj jelen lesz a drámától az operettig. Megállapítható: a bérletek idén is olcsók, sőt, túl olcsók, mondom én, ahhoz képest, hogy milyen produkciókat tervez a Szigligeti Társulat, s mellettük a bábosok és a táncosok. A premier-bérleten kívül, a bérlettulajdonos gyakorlatilag tíz lejért nézhet meg egy előadást, úgy, hogy maga választja ki, mikor és mit szeretne látni. Úgy gondolom, ezt hívják közönségbarát színháznak.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!