Nem tudjuk, kinek az ujja van a ravaszon

2016. 01. 26. 14:11

Iszlamista, szélsőjobboldali csoportok alakulnak Európa szerte, legújabban Romániában is, Vlad Țepes Gárda néven. Nem látni, kik lehetnek taggá, kit hogy szerveznek be. Nő a politikai erőszak a térségben, erről készített felmérést a Political Capital intézet. A kutatás állásáról Krekó Péter politológust kérdezte Parászka Boróka.

 

Krekó Péter politológus és szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója   Fotó: magyarnarancs.hu

 

Mi az, ami a látható-tapasztalható közéleti-politikai agresszió mögött van, és hogyan kutatható?

 

Amikor elkezdtünk ezzel a témával foglalkozni, abból indultunk ki, hogy nagyon hiányosak azok az adatok egész Közép-Kelet Európában, amelyek lehetővé teszik a gyűlölet-bűncselekmények összevetését a térség társadalmaiban. Az Európai Bizottság politikai-prevenciós munkacsoportjában vettem részt, ahol folyamatosan beleütközünk abba a problémába, hogy nehéz pontos képet kapni a jobbszél erejéről, az erőszak-potenciálról. Amikor egy-egy terrorcselekmény történik, akkor felmerül az, hogy komoly probléma van, de ez az eső után köpönyeg típusú figyelem. Jó lenne olyan adatsorokat készíteni, amely révén látható, hogy az erőszakos cselekményeket a lakosság milyen széles rétegei tartják igazolhatónak. Nem a cselekményeket vizsgáltuk, hanem az attitűdöket. Mi van akkor, amikor az emberek 12 százaléka azt mondja, egyes helyzetekben a terrorizmus megengedhető bizonyos politikai célok elérése érdekében? Magyarországon így alakult a válaszok aránya, és ez bizony nagyon magas. Nem gondoljuk azt, hogy aki ilyent mond, az tényleg terrorcselekményt követ majd el. De minél szélesebb az a réteg egy társadalomban, amely bizonyos politikai célok érdekében az erőszakot alkalmazhatónak tartja, annál nagyobb az esélye annak, hogy erőszakos cselekmények bekövetkezzenek.

Maguk az elkövetők felmentést nyerhetnek a támogatók, elfogadók részéről.

Elővizsgálatokat végeztünk, megnéztük például a romagyilkosságok kapcsán született bírói ítéletekről szóló hírek alá írt kommenteket. Megdöbbentő arányban találtunk olyan hozzászólásokat a Facebook-oldalakon is, amelyek vagy heroizálták, vagy relativizálták az elkövetők tetteit. A magyar társadalomban jelentős erőszakos potenciál van – ez a kutatás ennek a mértékét vizsgálja.

 

Mit tekintettek gyűlölet-bűncselekménynek? Azt, amit a térség országainak jogszabályai így meghatároznak, vagy ennél tágabban értelmezték ezt a fogalmat?

 

Ez egy olyan kutatás, amely a továbbiakban újabb vizsgálatok alapját adhatja. Magyarországon és Nagy-Britanniában nagy mintás kutatásokat végeztünk, facebookos vizsgálatok is folytak, és kísérletet tettünk a gyűlöletcsoportok internetes hálózatainak feltérképezésére. A magyar válaszadók 29 százaléka gondolta úgy, hogy a romák sérelmére elkövetett erőszak indokolható. A zsidók elleni erőszakot a felmérésben résztvevő magyarok 16 százaléka tartotta elfogadhatónak. Ez nagyon nagy arány. Nagy-Britanniában ennek a támogatottságnak a tizede mérhető. Hatalmas különbségek vannak. Mivel attitűdöket vizsgáltunk, nem jogi kategóriák szerint mértünk. Ha politikai kontextusban beszélünk erőszakról, akkor ebbe foglaltatnak a legális erőszak formái is. Minden állam alkalmaz egy bizonyos formájú erőszakot a törvényszegőkkel szemben. A bűnözőkkel-terroristákkal szembeni potenciális erőszakra is rákérdeztünk. Majd bővítettük a kört a politikailag vagy faji értelemben definiálható csoportok felé. A gyűlölet-bűncselekmény statisztikái valóban azon a jogi alapon készülnek, amelyre utaltál, de ez sajnos nem megbízható kép, különösen a mi régiónkban. A rendőrség sem feltétlenül gyűlölet-bűncselekményként kategorizálja ezeket az eseteket, és gyakran nem is születik bejelentés a sértettek részéről. A közvélemény kutatás – a módszertani buktatók ellenére – megbízható képet ad arról, hogy a szélesebb társadalomban mennyire erősek ezek a motívumok. Mi azt láttuk, hogy a nagyvárosban élő, fiatal férfiak látják leginkább igazolhatónak az erőszakot – ilyen adatok alapján talán érdemes nem csak rendészeti intézkedésekről, de oktatási programokról is gondolkodni. Célzott, radikalizmus-prevenciós programokat indítani.

 

Ha kitágítjuk a jogi kategóriákon túl a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát, akkor egyértelmű, hogy miről beszélünk?

 

A gyűlölet-bűncselekményt úgy követik el, hogy nem csak az adott személy, de egy egész csoport ellen irányul az erőszak. A romák ellen elkövetett merénylethullámban teljesen egyértelmű volt, hogy az elkövetők indítéka nem a konkrét személyeket érintette, hanem a teljes roma közösséget.

 

Mi a különbség aközött, hogy konkrét személy a sértett, vagy egy tágabb, talán önkényesen meghatározható csoport?

 

Azért van ennek jelentősége, mert a bűnözés más formái – a családon belüli erőszak esetében például – feltételezik, hogy az elkövetőnek léteznek személyes indítékai, személyes konfliktusa. Amikor közösség ellen irányul az erőszak, bárkit érinthet támadás, felcserélhetőek a szerepek, nehezen követhetően nő a veszélyeztetettek köre.

A csoporthoz való tartozás dönthet arról, hogy kiből lesz áldozat.

A roma gyilkosságok elkövetői arról számoltak be, hogy milyen sérelmek érték őket romák részéről. Volt olyan, akitől állítólag még az iskolában walkmant loptak roma származású emberek. Az elkövetők ezzel indokolták a tettüket, noha azokkal, akik állítólag sérelmet okoztak számukra korábban, semmilyen személyes, fizikai, földrajzi kapcsolatban nem álltak már. Ez egy látszólag irracionális cselekménysor, az áldozatnak semmi köze ahhoz, amire hivatkozva kárára bűnt követnek el.

 

Krekó Péter (1980) a Political Capital közéleti elemző intézet igazgatója, politológus és szociálpszichológus. A Political Capitalnél elsősorban kutatási projektek koordinációjával, attitűdelemzéssel és szélsőség-kutatással foglalkozik. Az ELTE Társadalom-és Neveléspszichológia tanszékének tanársegédje, szociálpszichológiai és politikai pszichológiai kurzusok oktatója. Doktori kutatási témája az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiája.

 

Mennyire modellezhetőek a gyűlölet-bűncselekmények, az ezek mögött kiépülő hálózatok. Mit gondoljunk például a napokban alakult Vlad Țepes Gárdáról?

 

Jó példa a Vlad Țepes Gárda: na ez például egy olyan szervezet, amelyik magyarokat veszélyeztethet, csak azért, mert magyarok. Általában azt figyelhetjük meg, hogy a magyar szélsőséges csoportok esetében lazán szervezett hálózatok vannak. Körülbelül tízezres kört tudnak – becslések szerint – megszólítani. Ide kötődnek a futball ultrák, a Betyársereghez hasonló tömörülések, a Magyar Gárda utódszervezetei, a Magyar Nemzeti Arcvonal típusú csoportok. A szervező elv a fasisztoid ideológia. A magyar példa érinti az erdélyi magyar közösséget is, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a határokon túl is toboroz. A veszély az, hogy a Jobbikhoz lazán kapcsolódva ezek a szervezetek hosszú ideig bizonyos politikai kontroll alatt működtek. A Jobbik pártalapítványától például a Hatvannégy Vármegye százmilliós nagyságrendű támogatást kapott. Ezt a lojalitást tehát megvásárolták. De azzal, hogy a Jobbik hezitatív módon ugyan, de középre húz, fennáll az a veszély, hogy ezek a szervezetek kikerülnek a politikai kontroll alól. Egyrészt ez a folyamat azzal járhat, hogy kisebb lesz a támogatás mértéke, másrészt kiszámíthatatlanná válik a működésük. Könnyen elképzelhető, hogy a nagyobb csoportokból néhány fős kisebb tömörülések válnak ki, erőszakos cselekményeket követnek el. Nemzetbiztonsági szakértőkkel folytatott konzultációink megerősítették, hogy van a magyar társadalomban egy olyan erőszakos potenciál, amely most, látszólag, kevésbé nyilvánul meg szélsőségesen. Nem hallunk mondjuk gárdás masírozásokról, akciókról. De létezik egy olyan széles társadalmi közeg, amelyben az erőszaknak van támogatottsága, és ez bizonyos feltételek mellett akár robbanáshoz is vezethet. Ha valaki figyelte, hogy a menekültválság során milyen kommentáradat jelent meg a facebookon, az értheti mi körvonalazódik. A „lőjük le őket” típusú kommentek tobzódtak. A menekültválság ezen a folyamaton sokat rontott, és ez felveti a politikai felelősség kérdését. Az indulatokat szándékosan is korbácsolják, és ezek előbb vagy utóbb tettekben fejeződnek ki. A Calais-ban menekültekre kormányt rántó magyar sofőrt Magyarországon egy rendkívül népes, több ezer követős Facebook-csoport hőssé avatta.

 

Tamás Pál szociológus arról számolt be, hogy a Donyeck mentén harcolók hazatérve, akár ide a román-ukrán határ közelébe is fegyvereket hoznak magukkal. Képletesen és konkrétan is, itt az éles fegyver a környezetünkben. Ki húzza meg és mikor a ravaszt? Kivédhető ez? Mi lehet a prevenció módja?

 

Abban, hogy valóban legyen egy ütőképes, erőszakos cselekmények elkövetésére képes szélsőségesen nacionalista csoport a térségben, Oroszország kifejezetten érdekelt. Vizsgáljuk a szélsőséges, oroszbarát honlapokat, és látni, hogy milyen vad, revizionista propaganda folyik ezeken. Nem rezonál erre a helyi többség, de külső szereplők erősítik ezt az üzenetet. Ez egy nagyon-nagyon veszélyes trend. Oroszország számos szélsőséges csoportnak ad minimum politikai, de jó eséllyel anyagi támogatást is. Sőt: fegyvert is. A prevenciót illetően: Nyugat-Európa nem feltétlenül modell értékű, de azt látni, hogy Nagy-Britanniában, Svédországban, Németországban a szélsőséges ideológiák kérdése megjelenik a közoktatásban. Elmagyarázzák a diákoknak az iskolában, hogy mi a demokrácia, melyek ennek a rendszernek az előnyei – ezek tanulni való, és nem maguktól értetődő kérdések. Közösségi programokat is indítanak azoknak a fiataloknak, akiket szélsőjobboldali csoportok veszélyeztetnek – legyen szó iszlamista, vagy szélsőjobboldaliakról egyaránt. Vannak olyan intézmények, amelyek segítenek szabadulni ezektől a csoportoktól, mert az sem egy egyszerű, veszélytelen eljárás, ha valaki ki akar lépni. Jogi, életviteli segítségre egyaránt szüksége van. Ezekben a közösségben olyan segítők dolgoznak, akikben az érintettek jobban megbízhatnak, mint mondjuk a nemzetbiztonság, vagy a rendőri állomány embereiben.

A súlyos problémákat is puha eszközökkel lehet kezelni: oktatással és közösségépítéssel.

Gyakori, hogy volt neonácik tartanak például előadásokat, beszélnek az életútjukról, arról, hogy mivel jár ez a kötődés. Hasonlóan ahhoz, mikor egy már tisztán élő drogfogyasztó látogat iskolákat. Ez egy hiteles módja a prevenciónak, mert látni lehet a személyes érintettséget. Ugyanez érvényes arra is, amikor áldozatok beszélnek nyilvánosan a sérelmeikről. Ezek azok a modellek, amelyekre a mi térségünkben is szükség lenne. Sajnos az oktatási rendszerek átalakítása nem arra enged következtetni, hogy terepe lesz ezeknek az eszközöknek, pedig az általunk mért adatok alapján erre lenne szükség.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!