Az erdélyi magyar „s”

2016. 09. 20. 10:54

Két szelíd és barátságos mondatban is felizzik a feszültség Erdély közepén. Markó Béla verseit magyarul és románul is bemutatták Marosvásárhelyen. Kik lépik át a kerítést? Parászka Boróka beszámolója.

 

A Badminton bemutatója a vásárhelyi Bookfesten   Fotó: zi-de-zi.ro

 

„Még soha nem voltam román könyvvásáron” – suttogja egy ismert és elkötelezett könyvbarát a marosvásárhelyi, szeptember elején tartott Bookfest-en, a bukaresti könyvünnep vidéken tájoló újabb állomásán. Marosvásárhelyen törzsközönsége van a könyvfesztiváloknak, de az igazi seregszemle a magyar könyvkiadókat felvonultató vásár. A rendszerint novemberben tartott rendezvényre is eljön néhány román kiadó, néhány román olvasó is kilátogat, de az általános megítélés szerint az magyar program.

Ez a szeptember eleji néhány nap a románoké, pontosabban senkié se: a vakációnak már vége, az iskolakezdés a küszöbön, az olvasás nem tömegsport, különben is ide már csak a bukaresti maradék jut. Körülbelül ez a hangulat lengi be a Bookfest marosvásárhelyi rendezvényeit. Mégis sikerül magyarokkal találkozni, nem véletlenül.

Az álmosító nyárvégi délutánon a Curtea Veche kiadó kínál izgalmas tartalmat. A Kalligramnál nemrég megjelent Kerítés című Markó Béla kötet román változatát, a Kocsis Francisco által fordított Badminton című kötetet mutatják be. Nincs nagy tömeg a magyar költő könyvbemutatóján – ahogy a román standok körül sem – de azért találkozunk néhányan. A Kerítés magyarul is nyugtalanító, figyelmet igénylő kötet, milyen lehet ez románul? Irene Arsene a kiadó képviselőjeként válaszol a kötetbemutató felvezetőjében a ki nem mondott kérdésre.

Igen, a Curtea Veche programszerűen, hosszú ideje foglalkozik magyar szerzők kiadásával, nem véletlen ez a megjelenés sem. Az lenne a cél, ha a magyar művek román fordításai minél több emberhez jutnának el. „Széles olvasótábornak dolgozunk” – teszi hozzá Arsene, bár arra, hogy miként szólítható ma meg akár románul, akár magyarul versek révén sok ember – nem nyilatkozik.

A Kerítés egyébként olyan gyűjtemény, hogy a líra és az irodalom után kevésbé érdeklődők számára is érdekessé válhat, ha egyáltalán eljut a civil olvasókhoz. A Badminton nem a teljes versválogatás román fordítása, van olyan szöveg, ami kimaradt, és a hangsúlyok is megváltoztak. Más a címadó vers például: a román közönség számára nem a román-magyar határvonal rendszerváltás előtti drámája a hívószó.

Ez a címcsere az oka, vagy a valóban eltérő érzékenység, de a szövegeket méltató Alexandru Cistelecan szinte alig ejt szót a közéletiként is olvasható kötet politikai, társadalmi vonatkozásairól. A nagyon erős magánéleti szálat érzékeli, arról faggatja a szerzőt, és újra felteszi a már sokszor megfogalmazott kérdést: hogyan lehet visszatérni a politikából a közéletbe, kultúrába?

Markónak van kész válasza erre, és finoman egyensúlyoz a közéleti és magánéleti tartalom között, érzékelteti azt, ami ezeknek a köteteknek a tétje. Megmutatni, mennyire szorosan összefüggenek a magán- és közügyek, a történelmi dimenziók és a pillanatnyi élmények.

A román-magyar viszony inkább csak az udvariaskodás szintjén bukkan fel, olyan óvatosan kerülik, hogy felmerül a gyanú: a kötetek alappilléreit adó, rendszerváltáshoz visszavezető versekre azért nem tér ki érdemben Cistelecan, mert ha kitérne, mégiscsak mondani kellene valamit arról, miért menekült el ebből az országból úgy és annyi magyar, amennyi és ahogy elmenekült. Vagy arról, miért estek egymásnak errefelé az emberek, miért röpködtek golyók Marosvásárhely utcáin? Olyannyira nem régen, hogy a sérülések valós és képzelt nyoma még ma is fáj.

Addig-addig kerüli a kötetbemutató a legkényesebb kérdéseket, míg a méltató száján ki nem szalad a mondat: „Elmondhatom, hogy több remek költőnk is van Marosvásárhelyen. Itt van például Markó Béla, aki történetesen magyar költőnk”. Olyan kedvesen suta a kijelentés, hogy az addig helyét nem lelő közönség sorai között elgurul a nevetés. „Csak rosszabb ne legyen” (Mai rău să nu fie) – súgjuk oda egymásnak csipkelődve. „Lehetne például a remek román költő zsidó” – tromfol rá a poénra valaki. „Vagy cigány” – teszi hozzá még egy hallgató.

Bár a kerítésekről, menekültekről ezen a délutánon is inkább csak a szerző beszél, azért a jelenlévők a ki nem mondott szavakból is értenek, hamar felszabadulttá válik a hangulat. Kocsis Francisco – aki rekordidő alatt fordította le az egyébként képekben, bonyolult mondatszerkezetekben gazdag szöveget – szerényen teszi hozzá a magáét. Látszólag marginális problémáról számol be: a magyar „s” kötőszó sorozatos visszatéréséről.

Ez a hang különös összefüggéseket, permanenciát teremt a legtávolabbi képek, gondolatok között, általa válnak rendszerré a villanások, töredékek. Ez az erdélyi magyarban gyakorta használt „s”, amely a vers ritmusát alig befolyásolja, nincs meg a románban, nem, vagy csak nehézkes nyelvi eszközökkel visszaadható.

Egyetlen hang, ez most itt a transzszilvanizmus, az együttállások alig megkerülhetetlen jelzése. Mennyi az esélye annak, hogy lesz, aki meghallja? Románul, magyarul? Ki tudja. A forró nyár végén volt, aki beült a bukaresti Bookfest marosvásárhelyi könyvbemutatójára. És volt, aki nevetett azon, hogy vannak nagy költői a vidéki kisvárosnak. S azok is magyarok.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!