Törzsasztal évadnyitó Váradon

2016. 09. 20. 15:48

Tizenegyedik évadát kezdi pénteken, kivételesen este héttől a Várad folyóirat és a Szépírók Társasága közös Törzsasztal sorozata. A vendég a Kitömött barbár című regény írója, Péterfy Gergely.

 

Péterfy Gergely író, szerkesztő, egyetemi tanár   Fotó: Litera.hu

 

Szeptember 23-án, pénteken ezúttal kivételesen 19 órától a Törzsasztal vendége Péterfy Gergely író, akinek munkásságát többek között az Aegon-díjjal (2015) ismerték el. Az elismerést a Kitömött barbár című regényéért kapta. Péterfy Gergely 1966-ban született Budapesten, író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Anyai dédapja Áprily Lajos költő, nagyapja Jékely Zoltán költő, műfordító, nagyanyja Jancsó Adrienn színművész, húga Péterfy Bori színész, énekes.

A Kitömött barbár a szabadkőműves Kazinczy Ferenc és az egyik első európai fekete, Agelo Soliman barátságát dolgozza fel. Soliman 7 éves korában kerül Európába, az egyik bécsi herceg komornyikja lesz. Művelt, okos emberré fejlődik, aki emberi tulajdonságaiban is túltesz a gazdáin. Kazinczyval a véletlen hozza össze. Solimant halála után kitömik, és kitömött „testét” a bécsi Természettudományi Egyetemen állítják ki, lánya ebbe beleőrül.

Regénye kapcsán egy interjúban Péterfy Gergely úgy fogalmazott: „Jó sok éve kutatom a témát, írtam belőle egy drámát is, ennek az első felvonását a húgomék (Péterfy Bori, Krétakör Színház) elő is adták a Gödörben. Nyilván a drámában azt az abszurd helyzetet vizsgálom, hogy egy embert a saját barátainak kell kitömnie. Soliman ugyanis ismerte a doktort meg az udvari szobrászt, barátságban is volt vele, de az udvari parancs az parancs, halála után - gutaütés végzett vele - ki kellett tömni. Egyébként Soliman testét ki is állították a Természettudományi Múzeumban, éveken keresztül volt látható, amibe bele is őrült a lánya. Miután kijött a börtönből, Kazinczy is megnézte, meg is ütötte a dolog rendesen. Később aztán Solimant eltüntették a nagyközönség tekintete elől, míg 1848-ban szét nem lőtték a raktárt, ahol tárolták. A teste tűzben égett el. Éveken keresztül könyörgött a lánya, a barátai, még a katolikus egyház is, hogy hadd temessék el méltó módon a testét. Minden kérelem süket fülekre talált…”

A pénteken, 19 órától az Illyés Gyula Könyvesboltban kezdődő esten a kérdező Kőrössi P. József, a házigazda Szűcs László, aki bemutatja a Várad folyóirat legújabb, tematikus Törzsasztal számát. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Az utolsó negyedév Törzsasztal-programja

Október 28-án Tolnai Ottó, Kossuth-díjas szerbiai magyar író, költő, műfordító érkezik Nagyváradra, majd november 11-én Gács Anna irodalomkritikus, szerkesztő, fordító, a Szépírók Társasága elnöke, valamint Csuhai István kritikus, esszéista, műfordító, az Élet és Irodalom hetilap versrovatának szerkesztője. A Törzsasztal december 9-én Benedek Szabolcs író fellépésével zárja 2016-ot.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!