Megtanuljuk kerülni a konfliktusokat

2016. 07. 03. 14:47

 

Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, a magyar színjátszás érdekes alkotója. Felvállalja, hogy nem mindenki szereti az előadásait. Úgy véli, a színházban nincs helye az illemnek, a tabuknak, nem működhetnek a klisék. Amikor a társadalommal kapcsolatban fogalmaz kérdéseket, elsősorban önmagát kérdőjelezi meg, mert könnyebb másokra mutogatni, mint önmagunkkal szembenézni. „Az élő színházban hiszek, amely kapcsolatot teremt a színpad és nézőtér között.” Simon Judit Temesvárott készített interjújának harmadik, befejező része.

 

Urbán András rendező   Fotó: Szerda Zsófi, Hét Nap

 

Az, hogy az utóbbi időben ritkán megy Magyarországra, összefügg a Bank bán előadása körüli, finoman fogalmazva, vitákhoz a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT)? (Az előadás pécsi fogadtatásáról lásd keretes írásunkat.)

 

Nem. Én, és akik szerették produkciót, a Bánk bán pécsi előadását egyfajta győzelemnek éltük meg. Ami ott történt, nekem felért egy POSZT-díjjal, sőt, többel is. Az egy kicsit zavart, hogy színházi, szakmai értelemben hallgatás övezte. Tipikus: nem írunk róla, mert nem írunk a POSZT-on bemutatott előadásokról, ezért még az sem írt az előadásról, akinek tetszik, vagy értékeli. Nagyon tanulságos volt, ami Pécsett történt a tavaly. Félelmetes, hogy Magyarországon olyan dolgokat mondtak ki kocsmai asztaloknál színházigazgatók és mások is, amiket pár évvel ezelőtt még csak asztal alatt is csak sejteni lehetett, de nem lehetett kimondani. Valaki, aki ellenezte, hogy a Bánk bánt elvigyék Pécsre, azzal érvelt, hogy ez politika, ami Újvidéken rendben van, de Magyarországon nem ajánlatos ilyen előadásokat bemutatni. Számomra skandalum, hogy a mindennapi hivatalos retorika, ideológiai osztályozás alapján ítéljenek meg egy előadást. Azt nem tudom, hogy Magyarországon miért lenne valakinek félelmetes, ha megkérdezik az embereket arról, van-e olyan pont, és ha van, melyik az, amikor elhagyná a hazáját. Döbbenetes, hogy nagyon egyszerű és nagyon intim emberi kérdésekkel nem lehet szembenézni.

 

Simon Judit írását az Urbán András féle Bánk bán tavalyi, a temesvári TESZT-en látott előadásáról ITT olvashatják.

 

Az újvidéki Bánk bán rendezője (jobbra) a pécsi előadás után rendezett szakmai beszélgetésen

 

Visszatérve a színházhoz. Azt szokták mondani, hogy az erdélyi magyar színjátszás azért érdekes, mert erőteljesen hat rá a román kultúra, a román színházi iskola. Mennyire igaz ez a szerbiai magyar színházakra?

 

Ez egy alapvetően kisebbségi magatartás. Mi is másoknak tartjuk magunkat akár a más kisebbségben élőktől, akár a magyarországiaktól, és minket is annak tartanak. Ki tartja ezt érdekesnek? A budapesti main stream érdekesnek tartja?

 

A szakemberek, a magyarországi kritikusok is érdekesnek tartják.

 

Én ezt elfogadom, de… Nyilván magyar színjátszás specifikus, a szerb is az, de van egy másik fajta magyar és szerb színház is.

A szerb színház még mindig egy realista hagyományokat fenntartó színház, de ezen belül van a jugoszláv kultúrteret megélt művészeti tradíció, vagy egyfajta szocializáció, ami egészen más, mint egy adott nemzeti vonalnak a művészete. Ennek sokkal korszerűbb, sokkal kortársabb hozzáállása van a drámai színházhoz is. A színházról nem beszélhetünk, mint egy elvonatkozatott valamiről, hiszen benne van a mindennapokban, azzal dolgozik.

A kisebbségi színház viseli a többség hatását, vagy amit megtanul a többségtől és az nem feltétlenül rossz.

A kisebbségek megtanulnak a nem fontos dolgokkal foglalkozni, hiszen nem illő a számára a „nagy ügyekkel” törődni. Olyan értelemben nem fontos dolgokkal, hogy vannak témakörök, amelyekhez nem tud hozzányúlni, mert egyrészt nem szabad neki, vagy úgy véli, nem az ő dolga. Teljesen másképpen viszonyulunk egy országos társadalmi kérdéshez, mert úgy véljük, nekünk azzal nem kell foglalkozni. Mindig belterjesen gondolkodunk, az illedelmesség keretein belül próbálunk fogalmazni, hiszen szükségünk van erre a segítségre, vagy arra a segítségre, esetleg félünk, hogy ebből baj lehet. A megmaradásért vívott harc azt eredményezi, hogy megtanuljuk kerülni a konfliktusokat. Mindig azt érzem, valahol az illedelmesség határain belül marad az is, hogy mivel, hogyan lehet foglalkozni. Én azt gondolom, hogy ez nem jó. Kasztrált közösségi létben a közösség nem tudja létrehozni a saját értékeit, vagy az értékes embereit.

 

Ehhez képes az ön színháza keményen hozzányúlt a tabukhoz.

 

Mert én ebben hiszek. Hiszem, hogy a színház nem lehet illedelmes. Szerbiában, szerb nyelvű előadásaim kapcsán többször kaptam olyan visszajelzéseket, hogy milyen jogon kritizálom én a szerb államot, miért nem megyek Magyarországra. Azért, mert szerb állampolgár vagyok, ugyanúgy szólhatok ezekről a dolgokról, mint bárki más. Az én életemben is fontos pillanat volt, amikor tisztázódott, hogy nem lehet és nem szabad hazudni. Lényegesnek tartom, hogy nem nemzeti vagy más hovatartozás alapján határozódnak meg problémák, hanem kizárólag az emberi magatartás alapján. Utóbbi határozza meg, hogy miről van véleményünk, mivel foglalkozunk, nem pedig az, hogy mivel illik, vagy mi az elvárt. Ezt nagyon fontos felismerni akár egy nemzeti közösségnek, akár más közösségnek, akár a színháznak.

Jelenet a sok vitát kiváltó előadásból. „Kasztrált közösségi létben a közösség nem tudja létrehozni a saját értékeit”

 

A Bánk bán esete a POSZT-tal

A Bánk bán előadás interaktív játékkal ért véget, amelyben az egyik színész különböző intézkedéseket sorol fel, és arra kéri a közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, ha úgy érzi, az adott intézkedés miatt már a hazáját is kénytelen lenne elhagyni.

Alighogy elkezdődött a játék, a nézőtéren felállt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, a fesztivál zsűrijének egyik tagja, és azt kérdezte a színésztől, ez az egész mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből. Többen is követték. Szigethy Gábor színháztörténész az erkélyről közbeszólt és dilettánsnak minősítette az előadást, de nem mozdult a helyéről – olvasható a Népszava cikkében.

A beszámoló szerint a többség benne volt a játékban. Blaskó Balázs, az egri teátrum igazgatója, aki szintén tagja a zsűrinek, azt mondta: ő mindenképp marad a helyén, mert szereti a hazáját. (…) A történtekhez tartozik, hogy az Urbán rendezte előadásban már korábban is volt egy rész, amikor a színészek megszakították a játékot és a haza fogalmáról értekeztek, illetve improvizáltak, de akkor még nem vonták be a közönséget. (…)

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója a lapnak azt mondta, korábban náluk is voltak az utolsó jelenetnél nézői beszólások, de ilyen heves reakciókat, mint Pécsett, nem váltott ki az előadás.

A direktor megjegyezte: Újvidéken nem pártszimpátia szerint állnak hozzá ehhez a kérdéshez, de úgy látszik, Magyarországon ez másként van. Nem botránykeltés volt a céljuk – tette hozzá.

(A hvg.hu alapján)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!