TESZT – Változatok a végtelenségre 5.

2015. 05. 31. 08:49

A TESZT-polgárok majdnem mind fegyelmezettek. Szépen sorban állnak az ajtó előtt, hogy bemenjenek az előadásokra. Nem szívesen említem, de én kivétel vagyok, mindig előre pimaszkodom magam. Mit tegyek? Vannak kedvenc helyeim, nem akarom, hogy más foglalja el. Fesztiváltársaim elnézően mosolyognak: hozzám szoktak az évek során. S ha már ajtónállás, essék szó a találkozó szervezőiről is. Évről-évre rengeteget dolgoznak azért, hogy mi, fesztiválozók jól érezzük magunkat. Rejtély, hogyan, de mindig ott vannak, ahol éppen szükség van rájuk, nem panaszkodnak, pedig néha áttetsző az arcuk a fáradtságtól. Mosolyognak, minden kérdésre válaszolnak, még a nagyon bugyutákra is. SIMON JUDIT fesztiválnaplójának ötödik része.

 

Urbán András előadása a nézőnek is kihívás. Rendezéseit lehet szeretni, vagy nem szeretni, elfogadni vagy elutasítani, de nem lehet figyelmen kívül hagyni. Beszélni kell róla és a TESZT-polgárok beszélnek is róla sokat. A fesztivál 6. napját meghatározta az Újvidéki Színház Bánk bánja. Katona József drámájának előadására a plakáton megjelenő alcíme jellemző: Nemzeti dráma. Társadalmilag hasznos színházi előadás.

Aki valaha látott Urbán András jegyezte produkciót, meg sem fordult a fejében, hogy a darab hagyományos előadására ül be. Erre biztosíték az is, hogy az előadás dramaturgja Gyarmati Kata. Örülök ennek a produkciónak többek között azért is, mert a fesztiválon számos dramaturghallgató és fiatal színházi szakember nézi az előadásokat. Az Urbán András – Gyarmati Kata alkotópáros pedig a Bánk bánnal (is) megmutatja, hogy lehet és – szerintem kell – hozzányúlni, korszerűvé tenni Katona – valljuk be – eléggé poros szövegét.

A nézők között Guy Fawkes Anonymus maszkját viselő emberek helyezkednek el, melléjük nem lehet leülni, később kiderül, az üres soroknak dramaturgiai szerepük van. A mesélő elkezdi mondani a csodaszarvas történetét, amit végtelenül humorosan illusztrálnak a szereplők, és ez a leütés már rögtön más olvasatot kölcsönöz a Bánk bánnak. Néhány jelenet a drámából öltönyben és kiskosztümben, mikrofonnal és rengeteg iróniával. Majd színház a színházban, az előadók „megszakítják” a próbát és hazáról, hazaszeretetről, állampolgárságról vitatkoznak. Áhá, Katona darabja csak ürügy, hiszen

Urbán olvasatában Bánk politikus, de amint megjelennek a magánemberi gondjai, azonnal más szemmel nézi a világot.

Tiborc monológját színésznő mondja, és ebben az olvasatban korántsem csak a merániakról szól. Az előadás kulcsa – és ettől válik fontossá – éppen a haza, és hazaszeretetről szóló vita, hiszen meddig hazafi és mettől kezdve bosszúálló férfi a nemzeti hősnek leírt Bánk? A pártütők sokkal inkább a maguk hasznára űznék el a merániai asszonyt, Gertrúdot, mint a nép javára, de persze a magyar nép nevében. II. Endre király „meghálálja” nekik a felkelést, Bánkot tessék-lássék bünteti meg, amiért megölte feleségét, a királynét. Az uralkodó rendeletet bocsát ki, amely hatalmas előjogokat biztosít a nemességnek, valamint a katolikus egyháznak és gyakorlatilag megfosztja jogaitól az országban élő többi nemzetet, más valláshoz tartozókat. Voilá, a pártütés sikerült!

 

 

Ezzel az utolsó jelenettel az előadásnak koránt sincs vége. Az egyik színész kérdéssel fordul a közönséghez: milyen körülmények között hagynák el a hazájukat? Annál a mondatnál, amelyiknél ezt megtennék, menjenek ki a teremből (az előcsarnokból is hallani a felsorolást, sőt a fordítás is biztosított). Van, aki a fizetés csökkenésénél, más az árak emelkedésénél, az inflációnál hagyná el országát. Én és még néhány asszony akkor megyünk ki, amikor a rendőrség militarizálása kerül sorra, a többi asszony a kötelező sorozásnál menekül, sokan távoznak, amikor az Európai Unióból való kilépést mondja a színész. Szörnyű, hogy szinte valósággá alakulnak ezek iszonyú víziók, kinn vagyok és azon kapom magam, hogy imádkozom: sose történhessék meg ilyesmi.

*

Hatott rám rendesen Urbán András előadása, olyannyira, hogy képtelen vagyok bemenni a következő előadásra. Fedor Sili A varázsló című darabját a Zombori Nemzeti Színház mutatta be a TESZT-en Boris Lijesevic rendezésében.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!