Vértáncjáték a háborúról

Lehet szeretni vagy nem szeretni, elfogadni vagy elutasítani, de semmiképpen sem lehet közömbösnek maradni A világcirkusz produkció iránt. Mert szellemes és félelmetes, tragédia és bohóctréfa, elvont és konkrét egyszerre, és minden pillanata élvezhető. Az első nagy háború mementója, izgalmas színházi nyelven megfogalmazva. A nagyváradi előadást Simon Judit látta.

Danse macabre a cirkuszi manézsban, vagy bunkerben, de lehet a sírgödörben. Szürke falak között grimaszba rándult bohócarcok fehér foltoktól mocskos, kopott fekete ruhákban járják a táncot. Cirkusz. A társulat egyetlen nő tagja Remike, égő piros ruhában. A szerelem és vér színében. Gyönyörű és szívtelen. Konkrétan hiányzik ez a szerve. Hideg tehát, és melegségre vágyik, sok meleg vérre. Akitől a legtöbb vért kapja a fürdőkádjába, azé lesz ő, a csodanő.
Ingyen előadást hirdet a cirkusz, a társulat két ellenséges táborra oszlott. Jöjjenek a nézők, sorakozzanak a bohóc vagy a díjbirkózó mögé. S aztán kést nekik, harcoljanak, öljék egymást, folyjon a vér, legyen boldog Remike, vagy Rémike.
Hordószónoklatok, ideológiák, hangzavar, őrület. Manipuláció. A nép hadba száll. Miért is?
Katonák, áldozatok, névtelen diktátorok, értelmetlen szabályok és törvények.
Isten nem érti, Belzebub élvezi, a Halál arat. Elosztották egymás között az embert: a lélek az előbbi kettőt, test az utóbbit illeti. Csak valahogy meg kellene érteni, miért ölik egymást az emberek. Meg kellene érteni ahhoz, hogy véget lehessen vetni az értelmetlen pusztításnak. Majd ők vezényelik a sorsukat, magukra hagyatva elpusztítják egymást.
Az alapmű Nagy Dániel 1926-ban, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent A cirkusz című regénye, amely expresszionista képekben ugyan, de meglehetősen didaktikusan, s valljuk be, unalmasan tárgyalja az első világháborút.
A regényből Bodolay Géza írt frenetikus szövegkönyvet, szellemes irodalmi utalásokkal, jó poénokkal, frappáns kikacsintásokkal, feszes dialógusokkal, jól felépített monológokkal. (A darab meg is jelent a bemutatóhoz igazítva a Várad folyóirat májusi számában.) Melyben az Isten járatlan a vallás dolgaiban, a sátán vicces, a halál Lincolnhoz hasonlít, és a haláltánc néha nevetséges, ha fentről tekintünk rá. Vagy lentről. És amelyben egy nő követeli a vért, az öldöklést.

Nincs bűnbocsánat Juronics Tamás expresszionista tragikomédiát komponált Bodolay szövegére és Mozart remekműve, a Requiem dallamára. Felrúg minden szabályt és kialakítja a maga színházi nyelvét ehhez az előadáshoz, melyben egyaránt jelenik meg hangsúlyosan a szöveg és mozgás. Egybeolvad benne a teatralitás és kortárs táncművészet.
Abszurd és groteszk történések, már nem tudni, ki a barát és az ellenség, az Isten a földön próbál eligazodni, Belzebub alkut ajánl: ha még egy kicsit folytatódhat most a cirkusz, akkor Isten és az emberek kapnak húsz év békét és nyugalmat. Kiszámolja: 1939-ig. Kegyetlen tréfa.
Szövetkezik a három nagyhatalom az Isten, Belzebub – azért ő nem teljes szívvel – és a Halál – aki már nem bírja a munkát –, hogy véget vessenek a világcirkusznak.
A halottak seregét könnyebb verbuválni, mint az élőkét. Utóbbiak Remike vérigényét tekintik parancsnak.
Az előadásban minden stilizált, a karikatúraszerű figurák mozognak, festett arcukon nincsenek érzelmek. Akarat nélküli tömegek vezényszóra járják a haláltáncot, őrült eszméket, még őrültebb parancsokat követve. S ebben a pontosan megkomponált őrületben túl a teátrális megnyilvánulásokon kirajzolódik az emberi természet, minden jó és rossz tulajdonságával.
Az előadás egyik kulcsmomentuma az Isten és pap párbeszéde, amikor a mindenható tudatja, bizony mit sem ér a feloldozás, Isten nem bocsátja meg az öldöklést. A megtérés illúzió, a bűn bűn marad.
A háború bűn, s nincs megbocsátás, a pusztítást nem teheti jóvá a gyónás. A hősök sem üdvözülnek.
A három nagyhatalom szövetsége véget vet a világcirkusznak. A halottak visszatérnek a sírokba, az élők az életbe. De a boldog vég elmarad. Tudjuk a folytatást, Belzebub megmondta: alig húsz év után kezdődik minden elölről.
A zárójelenetben Isten és Belzebub vezényli az élők haláltáncát: Isten felemeli, a Sátán lerántja az embereket, s a Halál a háttérből figyel.
Mindezekhez hozzájárulnak a kifejező jelmezek és a funkcionális díszlet, valamint a szuggesztív maszkok.

Színház- és táncművészet ötvözete A világcirkusz előadása hatalmas kihívást jelentett mind a színészeknek, mind a táncosoknak. Előbbieknek egy kortárs koreográfiába, utóbbiaknak a színházi játékba kellett beilleszkedniük. Mindkét társulat bravúrosan teljesítette nehéz feladatát.
Az előadás feszes és milliméterre kidolgozott. Egyetlen rossz hangsúly, elnagyolt mozdulat, pillanatnyi dekoncentráció és felborul az egyensúly. (A bemutatón óramű pontossággal működött, viszont az évadzáró előadás fellazult, vesztett drámaiságából.)
Maradjunk a bemutatónál, amikor mintha nem a Nagyvárad Táncegyüttest láttuk volna, hanem egy kortárs táncszínház művészeit, akik szerepeket alakítottak, néha kórusban szöveget mondtak pontos értelmezéssel, kifejezően. A táncmozdulataik groteszkségükben is harmonikusak, feszesek, szépen kidolgozottak.
A világcirkusz előadása és Juronics azt is bebizonyította, hogy a váradi színészeknek remek a mozgáskultúrájuk, a tánctudásuk. Nagyszerűen illeszkedtek táncjelenetekbe, de elsősorban a játékuk érdemel méltatást. Dobos Imre (Isten) a tőle megszokott visszafogottsággal és szuggesztivitással tud egyszerre naiv ember és haragvó mindenható lenni. Szellemes és egyben drámai. Dimény Levente (Belzebub) alakítása frenetikus. Ördögien táncol, nevetésre késztet, de egyben velőtrázóan gúnyos, úgy viselkedik, mint aki tudja, ha a dicsőség nem is, de a hatalom az övé, mert csak ideig-óráig győz a jó. Csatlós Lóránt (Halál) merev és szenvtelen, neki nem kell küzdenie, háborúban, békében neki mindig lesz, amit tenni. Nevetséges, de nem lenne jó találkozni vele az utcán. Ifj. Kovács Levente a pap szerepében nyújt megrázó alakítást. Varga Balázs (William, a bohóc) hátborzongató: egyszerre Chaplin és Hitler, mintegy jelezve, ami a történelemben következik. A hatást fokozza könnyed, szellemes játéka. Kiss Csaba (Pinkár) erős és ostoba, utóbbi miatt veszélyes. Szotyori József mindkét szerepében (Grüncser Alaldár és Rab) remekel. Más-más karaktert jelenít meg hitelesen, szellemesen, máskor drámaian. Kocsis Gyula és Hunyadi István is jó alakítást nyújtanak szerepeikben. Ügyesen teljesítette feladatát Gabídiusz szerepében felváltva Bodea Ingrid és Éhik Brigitta is.
Az egyetlen női főszereplője az előadásnak Tasnádi-Sáhy Noémi, akinek alkatára kesztyűként illik Remike figurája. Igazi díva, kegyetlen és gyönyörű, pontosan tudja, hogyan lehet mozgatni a férfiak világát. Õ a diktátor, ő tör Isten trónjára, kápráztatja el a sátánt, játssza ki a halált. Mert a szép látszat, rút valóságot takar.
Az első nagy háborúra emlékezik a világ, s mint ennek tükre és krónikása: a színház. A Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes rendkívüli produkciója minden háború mementója. Grimaszba rándult arc sikolya a halál ellen, az életért.