Haladásra szomjazók menedéke
2014. 07. 23. 21:45A tranzit.ro független, nonprofit szervezet Csehország, Szlovákia, Ausztria és Magyarország után 2012-ben jött létre Romániában az ERSTE Alapítvány kezdeményezésére. Ha kiállításokat, kurzusokat, könyvbemutatókat szervez, azt egy progresszív, baloldali szellemiségben teszi, azon dolgozva, hogy minél több érdeklődő számára kínáljon alternatívát a napjainkat domináló irányvonalakra. Kustán Magyari Attila riportja.
Kolozsvár
központjában, egy kívülről jellegtelen, belül alaposan felszerelt és
csinosított épületben található a tranzit.ro. Ha a név alapján keresünk az
interneten, nem találunk rá az intézményre, ráadásul Kolozsváron már működik a
hasonló nevű Tranzit Ház. A névválasztás azonban nem azé volt, aki a tranzitrót
irányítja: az alapítvány, amelynél Tordai-S. Attila kurátor pályázott, több
országban támogat hasonló projektet, ugyanezen a néven. A Romániai tranzit
annyiban különbözik a többitől, hogy nálunk három városban működik egy-egy
intézmény, Kolozsvár mellett Bukarestben és Jászvásáron is. Mindez az alapító
felek közös megegyezése alapján történt így. Előnye, hogy három város élvezheti
a tevékenységüket, a hátránya, hogy a támogatáson osztozni kell.
Érdekes egyébként,
hogy a romániai és a többi országban működő tranzitok is a progresszív,
baloldali irányvonalat képviselik annak ellenére, hogy ilyen meghatározást nem
szabott meg az alapítvány, az intézmény vezetőjével való beszélgetésünkkor
pedig csak arra a következtetésre jutottunk, hogy vélhetően alaposan
megvizsgálták a „castingra” hívottakat, hogy kellően képzett szakemberek-e.
Ezen túl összeköti őket a kelet-európai művészet iránt való érdeklődés és
reflexió, holott ha valami releváns, de ezeken a határokon kívül esik, akkor is
teret kap itt.
Valóság,
fikció, tények A
tranzit.ro idei pályázatának keretét a fikció, retorika, tény hármasa adta:
létezik ugyanis a valóság és annak elferdített megjelenése, de ennek fordítottja
is, vagyis a valóságnak tekintett dolgok, amelyeket megépítünk magunknak.
Tordai-S. példát
is mond erre: a Société Réaliste művészpáros munkája során az efemer államokat
kutatta fel, olyanokat, amelyek az eltelt ezer év során létrejöttek és
megszűntek. Az ezekből készített térképen jól látszik Európa országhatárainak
állandó labilitása. Ugyancsak ők az ENSZ tagállamainak himnuszait átlagolták
egy számítógépes program segítségével. Erhardt Miklós a Seychelle-szigetek
zászlaját állította ki, amely éppen a román és a magyar zászlók színeiből áll
össze.
Egy másik izgalmas
és beszédes kiállítás volt a Patarétre költöztetett cigánycsaládok történetéből
merítkező, amikor az adott művész – a valós helyzetet másolva le – egy kis
dobozzal és néhány fabútorral próbálta bemutatni, hogy lehetetlen feladat
berendezni a családoknak adott tizenhat négyzetméteres szükséglakásokat a
melléjük rendelt bútorokkal.
Meddig ér a
kéz? Beszélgetésünk más
mederbe terelődik. Arról esik szó, kiket lehet megszólítani egy kortárs művészeti
projekttel, betér-e a külvárosi háziasszony megnézni baloldali filozófusuk
beszélgetését? Tordai-S. szerint a megszólítás nem csak a baloldal problémája,
a jobboldali vagy liberális kultúra sem vonz hatalmas tömegeket. A kortárs
művészet bonyolult referenciákat tartalmaz, sok esetben elméleti, amiből
tömeges társadalmi változás nem lesz, de a fogas kérdéseket nem lehet mindig
közérthetően tárgyalni.
– Politikussá kell
legyél ahhoz, hogy ideológiai programoddal ezreket szólíts meg, az egy más
hivatás – magyarázza. – Az azonban nem kizárt, hogy jelenlegi vagy jövendő
politikusok olvassák a baloldali CriticAtac honlapját, eljárnak kortárs
művészeti kiállításokra vagy elméleti előadásokra, és érzékenyebbek lesznek
bizonyos dolgok iránt.
Meglátása szerint
az emberek nagy része ha nem is közvetlenül, de közvetetten mégiscsak
érintkezik a művészettel. A domináns kulturális rendezvények vagy trendek
legtöbb esetben apolitikusnak mutatkoznak, hiszen nem vállalnak fel nyíltan egy
bizonyos ideológiát, de ha alaposabban megvizsgáljuk őket, meglátszik rajtuk
milyen értékeket képviselnek. Érdemes ezeknek alternatívát teremteni.
Az érték is
lehet érthető Beszélünk a
magaskultúra és tömegkultúra viszonyáról is, baloldali-liberális körökben
ugyanis elhangzik időnként, hogy nemlétező határvonalról van szó. Tordai-S.
szerint létezik különbség, de helyén kell beszélni erről. A magaskultúra több
évtizede beemelte a galériákba a tömegkultúrát, elég csak a hatvanas évekből
Andy Warhol vagy Marcel Duchamp nevét említeni, illetve az utánuk kibontakozó
művészeti gyakorlatot. Bár a kurátor úgy vélekedik, ezek a megmozdulások nem
szólítottak meg több embert, jelentőségük másban mutatkozott meg.
Magaskultúra alatt
nem elitkultúrát kell érteni. A művész nem kevesekhez kíván szólni, de a
legautentikusabb mű létrehozására törekszik. Ezt nem mindenki érti egyforma
mértékben. A jó munkák azonban sok esetben bizonyos mértékben közérthetőek.
Daniel Knorr kiállítása során például két kilométer hosszú drótot kellett a
közönségnek letekernie egy orsóról, hogy azzal kedve szerint formákat hozzon
létre. Természetesen az lett mindebből, amire az alkotó gondolt:
összevisszaság. A projektet az éppen aszfaltozó munkások is felfedezték, többen
közülük megtekintették, mi történik, egyikük kétszer is visszatért, hogy
magyarázatot kapjon a kérdéseire. Tetszett neki a munka, de nem tudta
elmondani, miért.
– Egyfelől a
populista kultúra könnyen eléri a tömegeket, másfelől a neoliberális
gazdaságpolitika kiszolgálja az embereket, nehéz meghatározni, mit értünk
kultúra alatt – magyarázza. – Ahogyan az avangárd Tatlin 3. Internacionálé
emlékművét se érthette sok orosz paraszt, nagyon sok baloldali szellemben
fogant mű is elvontnak tűnhet. De a baloldaliság nem csak a közérthetőséget
jelenti, hanem a progresszív szemlélet képviseletét is.
Konzervatív és
progresszív Mindig
egyszerűbb egy fáradt és elfásult társadalomban a közérthető kultúrának érvényt
szerezni, annak, amit mindenki könnyen ért: legyenek festmények, azon belül is
mondjuk tájképek – holott az emberek elfelejtik, hogy az első tájképek
megrökönyödést okoztak a maguk idejében: nem értették, miért festi valaki azt,
amit mindenki lát egyébként is. Ami valaha új volt, azt mára megszoktuk, erre
Tordai-S. Újabb példát említ, mégpedig az István a királyt, azt a rockoperát,
amit egy bőrnadrágos lázadó generáció álmodott meg és vitt színre, ma pedig a
konzervatív középosztály vallja a magáénak.
– Szerte a
világban a kortárs művészet progresszív, fokozottan reflexív, új, a ma élő
ember számára hiteles megoldásokat keres – magyarázza –, ezzel szemben a
konzervatív kultúra a kipróbált értékek mentén szerveződik. Nem azt állítom, hogy aki konzervatív
értékeket vall, az nem önazonos. Inkább arról van szó, hogy aki konzervatív, az
az értékek megőrzését fontosabbnak tartja az egyenlőségnél. Ebből kifolyólag
hajlamos könnyebben elfogadni és fenntartani a társadalomban meglévő és
folyamatosan újratermelődő igazságtalanságokat.
Szerencsére a
progresszív gondolatok előbb-utóbb beépülnek a társadalom szövetébe: egy konzervatív
nő is él szavazati jogával, véleményének hangot ad, nem tartózkodik egy
intézmény vezetésétől, stb. Õ is szeret szabadnak és egyenlőnek lenni.
A tranzit.ro őszi
és jövő évi projektjei az eddigi programok szellemében szerveződnek,
folytatódik a Kríziskultúra és válságpolitika című konferencia, lesznek
kortárs képzőművészeti kiállítások, elméleti szemináriumok, valamint helyet
kapnak olyan vendég projektek is, amelyek hasonló törekvéseket mutatnak.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!