Rémálom egy kalifátusért

Véres, kegyetlen hírekkel került vissza az utóbbi hetekben a nemzetközi közvélemény elé Irak, az ország ismét fegyverektől hangos. A történtek hátterét Ady András írása foglalta össze.

Június 6-9. között az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS, egyes források szerint ISIL) egységei lerohanták a majdnem kétmillió lakosú észak-iraki Moszult, megfutamították a hadsereget és jelen sorok írása közben ez az al-Kaida „volt-tagszervezet” Kirkukot, Bagdadot, Ramadit, Kerbalát és Tikrítet (Szaddám szülővárosa) veszélyezteti. Elfoglalta többek között Baidzsit, Jalawlát, Saadiyát, Tal Afart. Megállíthatóak? Megakadályozható, hogy létrejöjjön álmaik kalifátusa, amely Libanon mediterrán partvidékétől, az iráni Zagrosz hegyekig terjedne? Válasz egyelőre nincs erre, de érdemes végre elhinni, hogy az al-Kaida nem pusztult el az afganisztáni-pakisztáni-iraki-szíriai-líbiai-szomáliai olvasztótégelyben, és mert e radikális szunni szervezettel még sokáig számolnia kell a Közel-Keletnek és Afrikának. Nem derűs jövőkép, de minden attól függ, hogy a régió és a nyugat különböző kormányai a pánikból vagy éppen bornírt bizakodásból, illetve a Bush-féle „terrorizmus elleni harc” pszeudo-doktrínájából mennyire képesek kilépni, s az al-Kaidát kiismerni: mégpedig a „fiókszervezetei” révén. Ilyen al-Kaida gyengülést okozó szervezet most például az ISIS. Első igazi bemutatkozására nem Irakban került sor, hanem Szíriában, és bár eredetileg hihető volt, hogy az Aszad-rezsim ellen akart harcolni, rövidesen kiderült, ez egy annyira elvakult iszlamista alakulat, hogy a damaszkuszi diktátorral harcoló ellenzéknek is a torkán akadt. Főleg, amikor az ellenállókat gyengének, ideológiailag is impotensnek tartva, az ISIS ellenük fordult.

Csak eszköz a harc? Az ISIS névből az utolsó S-tag (al-Sham) a Levantot, Szíriát, de még Damaszkuszt is jelentheti, de ha a globális dzsihádista törekvését nézzük, úgy a Levantera utalást jelöli. Igazi jelentését 2013 áprilisában nyeri el, amikor az iraki ISIL Szíriába települ. Az ISIS-t véres, saját politikai-hitbéli véreire is veszélyes szíriai bemutatkozásáért megtagadta az iraki al-Kaida (AQI), de úgy tűnik, ez cseppet sem zavarja őket, csillaguk nyílegyenesen emelkedik. Vezére, Abu Bakr al-Bagdadi az AQI-ból (iraki al-Kaida) származik, de mint háborúzó ember eltávolodott az al-Kaida teoretikusától, Ayman al-Zawahiritől. Az ISIS bár ideológiailag szuperkonzervatív, cseppet se válogatós, ami a közlegényeit illeti, talpasai között sok az angol, német, francia, de még amerikai is, a kaukázusiakról nem is beszélve. Emberanyagában szerepelnek persze (a mártír-jelentések alapján) líbiaiak, szaúdiak, szíriaiak, tunéziaiak, marokkóiak. Elgondolkodtató, hogy míg más harcos csoportok (legalább ezerre tehető a sokféleségük) többé-kevésbé azt teszik Szíriában, amiért oda mentek, azaz harcolnak Aszad ellen, addig az ISIS-nek csak eszköze ez a harc, elérnivalója vele egy kalifátus, amely egybefogná Szíriát és Irakot, majd ezt továbbterjesztené a mediterrán vidék és Irán irányába. A Szíriában sikereket elérő ISIS-nek elméletben együtt kellett volna működnie az ottani másik nagy al-Kaida csoportosulással, az al-Nusrával, e helyett versengeni, majd harcolni kezdett vele, mígnem al-Zawahiri utasította őket, hogy törődjenek inkább Irakkal, és hagyják Szíriát az al-Nusrára. Al-Bagdadi megtagadta a parancsot, de mivel közben sorra ellene fordultak az általa támadott szíriai ellenálló-csoportosulások (s a megszállt területek civil lakossága is), figyelmét ismét Irakra irányította. Voltak-e előjelei Moszulnak, vagy a Tigris-völgye menti történéseknek? Voltak, csak az történt, ami Irakban történni szokott: lévén, hogy ez egy, a 2003-as fölösleges amerikai intervenció után sosem pacifizált vidék, lévén, hogy a Szaddám rezsim után annyira otthona lett az állandó törzsi-etnikai-politikai élethalál harcnak, hogy a Nyugat hozzászokott ehhez, az Anbar tartományi Fallúdzsában történtek csak aggodalmat keltettek. Alig többet. Annyira alig, hogy amikor az azóta sem felszabadított Fallúdzsa kapcsán, az iraki elnök pénzt-paripát-fegyvert kért az utált-lenézett Amerikától, az Obama-kormány ígérgetésekbe kezdett... és ma is ott tart. Pedig ha akkor küldték volna a kért helikoptereket, mára más lenne a helyzet, hisz az ISIS mostani, bagdadi előretörését például az iraki légierő akasztotta meg. Az is megfontolandó, hogy akármennyire szunni-ellenes a Máliki kormány, mégsem tehetné (az iraki félelmek ellenére), hogy harci helikopterekből géppuskázza az ellenzéket. Mindezek közeli előjelek, de érdemes visszanyúlni 2003-ig, amikor az amerikai inváziót követően az USA ajánlatot kapott Irak hadseregének jó pár vezérkari tisztjétől (nem a Szaddám-gárdistáktól), hogy ha „munkában” hagyják őket, úgy tudásuk, fegyverük az amerikaiak mellé állítják. Kolosszális hiba volt kollektív szélnek eresztésük, hisz ezzel az USA maga ellen fordította a fegyveres testületet. A szunni rezsim bukásával lekerült a fedő a síita ellenállásról és a két felekezet közti ellentétek oda juttatták a demokratikus Irakot 2006-2007-ben, hogy az amerikaiak paradigmaváltásra kényszerültek: akit a szunni oldalon megvehettek a síita lázadások és a saját szunnik féken tartására, azt megvettek. Ez a kiindulási nem szólt az ISIL (ISIS)-ről, és csak kissé az al-Kaidáról, de mindenképpen magyarázza, hogy a vallási törésvonalak lehatolnak a hadsereg és rendőrség soraiba, a fegyveres testületek szétzüllesztése pedig már 2011 óta folyik. Innen a katonaság menekülése, az utcákon szétdobált uniformisok, az őrhelyek elhagyása, s innen az is, hogy ahogy Fallúdzsánál se rohantak a hadsereg segítségére az al-Kaidától szabadulni akaró szunnik, úgy most is nehéz lesz egy újabb Szahvát (ébredést) összehozni. A megfutó északi csapatokban nagy volt a szunnik és kurdok száma, a síita egységek meg nem akartak meghalni szunni települések védelmében. Most még szerényebb a lakosság halálmegvető vállalkozó kedve, mélyebbek a felekezeti törésvonalak (a síita ajatollah, Ali Sistani harcba szólította az övéit), gyengébb és széthúzó a kormány, hezitálnak az amerikaiak, demoralizált a hadsereg és egyre erősebb az ISIS, amely a szíriai sikerek félelemkeltésére is számíthat. Az északi hadsereg közel állt ahhoz, hogy értelmetlennek tartsa Bagdad védelmét, mert az nem egy olyan kormány székhelye, amelyért meghalni érdemes. Kialakul Bagdad előtt egy kettévált országra jellemző etnikai-hitbéli status-quo (h)arcvonal? Az egyetlen valamirevaló haderő ma Irakban a kurd területek (Kirkuk és régiója) védelmére rendezkedett be, s a kurd pesmergákkal egyelőre az ISIL is óvatos. A Máliki-kormánynak viszont sürgősen barátkoznia kell a kurdisztániakkal, ha nem akarják elveszíteni e részét az országnak, amely gazdaságilag (olajban) értékes terület. Amennyiben a pesmerga erőkre számítani akarnak, konszenzusra van szükség abban a parlamentben, amely e belháborúval szemben képtelen volt egységet mutatva hadiállapotot szavazni. Konszenzus szükséges abban, hogy tisztázzák végre: kinek teremnek bevételeket a kurd-iraki olajmezők, mennyire valós Kurdisztán autonómiája, mikor lesz erről referendum, és az mennyire lesz Bagdadra nézve kötelező jellegű? Hogyan rezonál minderre a török, szíriai és iráni kurd kisebbség, illetve mennyire jó visszahatások érhetik így Kurdisztánt? Ankarának például nem érdeke e vidék megerősödése. Egyelőre csak pár dolog biztos, és ezek aggasztóak: Moszul az északi olajvidékek adminisztratív központja, nem csak elméletileg gazdag metropolisz, hanem egy bankokkal és fegyverekkel teli nagyváros, az ISIS pedig nem ódzkodik attól, hogy innen feltöltse a zsebeit vagy arzenálját.

Együtt az amerikaiakkal A módszer nem áll messze azoktól az akcióktól, amelyekben a jemeni vagy nigériai al-Kaida szervezetek pénzt és töltényt szereznek. A bagdadi kormánynak pedig nincs más választása, mint visszavenni Moszult, ha meg akarja tartani Irakot. Hogyan? Ezt még ők sem tudják... tán az iráni Forradalmi Gárda vagy a még Amerika-ellenes harcból ismert Hezbollah és hasonló szervezetek segítségével. Ezekkel adott esetben, ad absurdum, közös harcot vívhatna az USA. Amerika, amelytől emocionálisan és ideológiailag viszolyog Irak, nem fog szárazföldi csapatokkal bevonulni oda, ahonnan alig tudott kijönni. Az ISIS-re kért légicsapások túl rizikósak (a helikopter precíziós fegyver, de a bombázás nem civilbarát). Az USA már évek óta fordul a geopolitikailag fontosabbnak tartott (újra felfedezett) Ázsia felé, és nem akarja, hogy vele kapcsolatban egy harmadik-negyedik iraki háborút, vagy második Vietnamot emlegessenek. Amúgy is, amennyiben az iraki olajcentrumok elesnek, a visszaszerzésig, a Közel-Kelet nagy olajtermelői átveszik a terhet.