Újévi My Fair Lady új fordításban

Ahogy illik, Nagyváradon is zenés-táncos produkcióval köszöntötte a Szigligeti Társulat az új esztendőt és a nézőket. Volt pezsgő, móka és kacagás, valamint egy majdnem sikerült My Fair Lady előadás. Az óév utolsó óráit Simon Judit töltötte a színházban, Higgins professzorék társaságában.

Kedves hagyományt honosít meg a nagyváradi Szigligeti Színház azonos nevű társulata: a székeken mézeskalács szívecske várja a nézőket, a szilveszteri előadás után pezsgőt szolgálnak fel, hogy a közönség és a művészek együtt köszöntsék az új évet.
A 2012. esztendőt Lerner és Loewe világszerte folyamatosan játszott musicaljével, a My Fair Lady bemutatójával búcsúztatták.
Úgy tűnik egy ideje, hogy a nagyváradiak jellemzője az újítás, ami jót tesz a társulatnak, a színháznak és – legyünk őszinték – a nézőknek is. Ennek jegyében készült a szilveszteresti musical is, Réthly Attila rendezésében. A váradiak úgy döntöttek, hogy nem a közismert Ungvári Tamás (próza) – G. Dénes György (dalszövegek) fordításban állítják színpadra a darabot, hanem a friss magyar szöveggel, melyet Varró Dániel költő, dramaturg, műfordító jegyez. A My Fair Lady alapja G. B. Shaw Pygmalion című színműve, melynek a végét megváltoztatták a Broadwayn, mert ha már pompás musical, sejtessen boldog véget. Nehogy azért a sok pénzért szomorúan távozzon a jegyvásárló New York leghíresebb színházából. Ez a változat került a filmvászonra George Cukor rendezésében és vált világhírűvé a Pygmalion musical változata.
A brit szerző darabját Ungvári fordította, G. Dénes dalszövegíró ültette át magyarra a verseket. Pontosabban írt magyar dalszövegeket, amelyek arról szóltak, mint az angol eredeti. Nyilvánvaló, hogy mind a Shaw-darab, mind a versek fordításakor a szleng, az utca-nyelvezet magyar megfelelőjét kellett megtalálni. Ungvári és G. Dénes a 60-as évek pesti szlengjét használta sikeresen, szellemesen, könnyeden.
Varró Dániel fordítása nagyszerű. A költő, dramaturg magyar szövege is könnyed és szellemes, de ő már napjaink szóhasználatát vitte be a fordításba, és azt is érzékeltette, hogy a „csúnya” szavak sokkal elterjedtebbek a külső kerületekben és a színpadokon is. Ennek ellenére a szöveg nem trágár, ott és annyit épít be az utcanyelvből a szövegbe, amennyivel érzékelteti a flaszter beszédstílusát.
A váradiak My Fair Ladyje más szempontból is eltér a megszokottól, a közismerttől: nincs pompa, sem elegancia. A díszletek sivárságukban is megfelelnek a célnak, s funkcionálisak is lennének, ha a rendező következetesen használná őket. A jelmezekről csak annyit, hogy a mellékszereplők „külvárosi” kosztümjei szellemesek, az Elizát alakító színésznőéi unalmasak, az estélyi ruhák szedett-vedettek.
Folytatva az újításokat, a rendező cselekményi csavart is beépített az előadásba, mintegy elegyítve Shaw darabját Gabriel Pascal forgatókönyvével. Ezt vélhetően meglepetésnek, csattanónak szánták az alkotók, ezért nem is árulhatjuk el. Holott érdemes volna kicsit elmélkedni ennek értelméről. Maradjunk annyiban, hogy lényegében változtatja meg a musical történetét. Ettől a csavartól az a gyanúnk támadhat, hogy valaki – enyhén szólva – szélhámos ebben a történetben. Vagy mégsem? És az egész csak játék volt? Kár, hogy az előadás nem válaszol ezekre a kérdésekre.
Réthly áthelyezte a történetet a 20. század elejéről a 21. századba, s mintegy jelzi, hogy a megváltozott világban változhatnak az emberek, a viselkedésformák, az osztálykülönbségek, az erkölcsi normák, de az érzelmek, a kapcsolatok maradnak a régiek. A rendező elképzelése közelebb áll az eredeti színdarabhoz, mint az amerikai musicalhez, de megőrzi a műfaj sajátosságait. A baj ott kezdődik, hogy nem következetes a rendezése, ami az előadás egységességének a rovására megy. A nézőtérről úgy tűnt, hogy nem tudta eldönteni, mikor használja a függönyt a jelenetváltozásoknál, mikor folyamodjon nyíltszíni díszletváltoztatásokhoz. A nézőtérről az látszott még, hogy egy ritmusában, felépítésében jó első rész után következett az indokolatlanul lassú, a prózai jeleneteknél néha unalmas, fölösleges játékokkal tűzdelt második rész. Mintha a produkció a második felére kimerült volna, elfogytak az ötletek és a humor. Az is elképzelhető viszont, hogy az első részben a szellemes koreográfia pörgette fel az előadást. A koreográfusnak nemcsak hogy humora van, de minden szereplő részére – beleértve a mellékszereplőket – olyan mozdulatsorokat is kitalált, hogy azok jól álljanak a színészeknek. Ugyanez nem mondható el a rendezőről.
A színészek számára nagy kihívást jelentett a My Fair Lady. Ilyen nagyszabású, nehéz zenei partitúrájú, képzett énekhangot igénylő musicalt rég nem állítottak színpadra Nagyváradon. A művészek viszont nem jöttek zavarba, remekül teljesítették feladatukat. A második rész ritmustalansága nem az ő számlájukra írható.
A szilveszteri előadásban Vindis Andrea játszotta Elizát. (Pitz Melindával felváltva játsszák.) Vindis szép nő, remek hangja van, jól táncol és tehetséges. Egyaránt hiteles virágáruslánynak, hercegnőnek és öntudatos hölgynek. Jó ötlet volt felkérni erre a szerepre a drámai színésznőt. Kardos M. Róberttől megszoktuk a jó alakításokat, talán ezért is nagyok az elvárások a Jászai-díjas színésszel szemben. Higgins professzor szerepében is nagyszerű: könnyed, szellemes, olyan pokróc, akibe nagyon bele lehet szeretni. Dimény Levente humora ezúttal is ellenállhatatlan, házvezetőnőként és nyelvészként egyaránt magkapó. Dobos Imre is mindig jó alakításokkal kényezteti a nézőket, most sem okozott csalódást. Hajdu Géza szemetese is ellenállhatatlan. Hajdu a magyar színjátszás egyik legjobb karakterszínésze. Amikor Doolittle-ként bejön a színpadra, a nézőtéren is érezhető az olcsó pálinka és a csatornák bűze, nagyon lehet rajta nevetni és nagyon lehet szeretni ezt a figurát. Varga Balázs Freddyje kedves és együgyű, a fiatal színész bizonyította nemcsak ének- és tánctudását, de azt is, hogy jó színész.
Szólni kell a mellékszerepet alakító művészekről is, és szigorúan csak terjedelmi okok miatt nem név szerint szól a dicséret. Több szerepben, más-más karaktert alkottak szellemesen, hitelesen, érdekesen.
A krónikás fanyalgása ellenére a váradiak My Fair Lady előadását kétszer kell megnézni: Vindis Andrea és Pitz Melinda, a két Eliza megérdemli.

Nagyváradi Szigligeti Társulat

Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady
Fordította: Varró Dániel
Rendező: Réthly Attila
Karmester: Kulcsár Szabolcs
Koreográfus: Baczó Tünde
Díszlet, jelmez: Fógel Adrienn
Korrepetitor: Molnár Mónika, Dombi Dávid