Toldi, örök gyerekeknek

2013. 07. 09. 15:28

Nagyszerű a nagyváradi Liliput Társulat kezdeményezése: a bábművészek magyar klasszikust visznek közelebb a fiatalokhoz, a kamaszokhoz. Az első „rendhagyó irodalomórán” Arany János Toldi című művét mutatták be. Sikerrel. Simon Judit írása.

Mégiscsak más hallani a szöveget, látni a cselekményt, mint olvasni, amit a suliban megkövetelnek. Meg aztán az órán annyira komolynak, unalmasnak tűnik Arany remekműve, hogy oda sem lehet igazán figyelni. Nevetni sem lehet, merthogy egy klasszikuson mégsem illik, egy drámai hőskölteményen még annyira sem. Jöhet a szekunda – talán még így nevezik – ha nincs síri csend az órán, amikor a Toldit tanítják.
A Liliput Társulat előadásán csend van, de nyoma sincs az unalomnak, nevetés is csattan, figyelnek a kis- és nagykamaszok, meg a felnőttek. Mert a Bartal Kiss Rita rendezte produkció messze nem iskolásan ismerteti meg a szalontai zseni óriási erejű hősét.
Arany rímeit, szövegét is gyönyörűség hallgatni a bábművészek remek interpretációjában, ám a játék könnyedsége, a muzsika, a vetítések úgy alakítják a költeményt, hogy színházzá nemesül az irodalomóra.
Szinte totális színházzá, hiszen ötvöződik benne a szó, a tánc, a zene, a mozgás. A három művész – Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert, Szőke Kavinszki András – hitelesen jeleníti meg a különböző szereplőket, mindegyikben mások, pillanatig sem összetéveszthető egyik alak a másikkal: más a hanghordozás, más a mozgás, más az arcjáték. Elhiszem nekik azt is, amikor az erdőben járnak, azt is, amikor a kocsmában vannak. Mindent a játék és szó erejével varázsolnak elénk, hiszen a díszlet mindössze egy asztal és pár szék. Hátul vetítővászon, ezen peregnek részletek Gémes József: Daliás idők című filmjéből. Az aktorok viszont nem erre hagyatkoznak, a film is csak egyik eleme az előadásnak. Maguk teremtik meg a hangulatokat, varázsolják elénk a Toldit és a cselekményt. S ha mindez nem lenne elég, a színészek néha hangszert ragadnak és Varga Imre zenész mellé ülnek közös muzsikálásra.
Örömjáték és örömzene van ott a színpadon és ez az öröm ragadós. Meg a játék is. Úgy szurkolok Toldi úrnak, mint a tágra meredt szemmel figyelő kiskamaszok, és velük együtt örülök, hogy mégiscsak a jó győzedelmeskedik a gonoszság, az ármány és hazugság fölött.

Nagyváradi Szigligeti Színház – Liliput Társulat

Arany János: Toldi

Rendhagyó irodalom óra


Rendező: Bartal Kiss Rita

Lehetetlen felnőttként nézni a Liliput Társulat Toldi előadását. Ítészként még inkább lehetetlen, mert magával ragad, visz, sodor, muszáj nevetni és szurkolni, muszáj gyönyörködni a mesés nyelvezetben, muszáj együtt játszani a színészekkel. Aki ez alatt a produkció alatt felnőtt tud maradni, az szerintem Arany költészetét sem tudja teljes mértékben befogadni. Marad számára a deklamálás és a pátosz, elvész a humor és a játékosság. Toldi története pedig nem más, mint szépséges magyar nyelven megfogalmazott mese.
Talán tanítani is így kellene, ilyen örömmel, ilyen szépen, mint ezen a rendhagyó irodalomórán. Nem én mondom ezt, hanem kiskamasz ismerősöm, aki az előadás után teljes komolysággal közölte: ez a Toldi olyan érdekes, mint az Ironman. Utóbbit nem tudom, hogy mi is pontosan, de biztos valami trendi film-, vagy animációs figura. És azt is mondta, hogy megkeresi a neten és elolvassa, mert ez nem unalmas.
Kérem tisztelettel a meghívót a következő rendhagyó irodalomórára. Ígérem, akkor nem gyerekek, hanem a tanárok közé ülök. Hátha ők is osztoznak velem a játék örömében.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!