Szétesésben

2016. 08. 04. 13:47

A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Remi de Vos darabjával (Három szakadás - Trei rupturi) darabjával zárta az évadot, Radu Afrim rendezésében. A francia színész-dramaturg sajátságos hangvétellel mutat be három történetet, három olyan élethelyzetet ismerhetünk meg, amely a párkapcsolatok mélyrétegeibe enged betekintést, olyan helyzeteket világít meg az irónia, a humor és a kritika eszközeivel, amelyekből a párok (élettársak, házastársak) képtelenek kilépni, továbblépni. Fám Erika írása.

 

 

A dráma szerkezete zenei felépítést követ, a szerzői utasítások értelmében a három rész/három történet sajátos ritmus szerint kell színpadra kerüljön, nevezetesen az allegro-moderato-furioso sémát követve. Radu Afrim nemcsak komolyan vette a szerzői utasításokat, konkretizálta azzal, hogy zenei produkciót rendez, az előadás egyik hangsúlyos szereplője Luiza Zan jazzénekesnő, aki gitárral és sok  más kiegészítő hangszerrel biztosítja a zenei hátteret, egy olyan zenei kollázs-improvizációval, amelyet ő maga épített fel.

Remi de Vos francia szövegének román fordítása sajátos betekintést nyújt a román nyelv éppen aktuális állapotába, illetve azokba a nyelvi játékokba, amelyek a 21. század romániai életérzés, múltidézés és nyers, kicsit balkáni humor eredményeként születtek meg. Ennek köszönhetően az előadás erősségét a zenei vonalon túlmenően, az éles nyelvi fordulatok, olykor kabarészerű túlzások és verbális rájátszások teszik. Talán ezzel is magyarázható, hogy háttérbe szorulnak az előadás vizuális elemei, hiszen aligha van szükség a látványszerű fokozásra, amikor elsősorban a párbeszédek viszik a darabot előre és a színészi játék legfontosabb részeként az elhangzó szövegek hogyanja, zenéje, ritmusa, hangszíne szabályozza a nézők számára felkínált színházi élményanyagot.

 

Három olyan párkapcsolatba nyerünk betekintést, amelyek a kiúttalanság, a kilátástalanság és a tehetetlenség kényszerzubonyában vergődve próbálják önmagukat felszámolni, olyan kapcsolatokat látunk, amelyekben csak pusztulás és pusztítás van, amelyekben férfi és nő marakodását, állandó harcát látjuk, az elszakadás előtti héjja-nász szemlélői lehetünk. Mindenik kapcsolatból menekülni szeretne valaki, az egyikből a nő, aki nem viseli el, hogy együtt éljen élettársa ölebével, a másikban a férj reménykedik az éppen alakuló homoszexuális kapcsolatában, amely kisegíthetné a házasság kínzó mókuskerekéből, a harmadik kapcsolatból mindkét szülő menekülne saját gyermeke elől, hiszen képtelen valamit is feladni egyszemélyes, illetve párkapcsolati szabadságából. A menekülésvágy, a vergődés, a megfutamodás csak pillanatnyi megoldást jelenthetne, ha képesek lennének elmenekülni, de egyértelmű, hogy ezekből a kapcsolatokból nincs kiút, bármilyen alternatíva zsákutca lenne. A bezártság és a kitörés lehetetlenségét hangsúlyozza a díszlet is, a menekülés ajtajai mögött nem nyílnak ki új ajtók, egy falat látunk, ahonnan nem vezetnek kifele utak. Mintha nem emberek, hanem szörnyek harcát látnánk, akik mintha csak azért kerültek volna valaha egymás mellé, hogy tépjék, ostorozzák egymást, akik mintha önmagukat és a társukat is boldogtalanságra ítélték volna, mintha soha egyetlen meghitt pillanatot nem éltek volna meg együtt, mintha nem volna semmi jó, felemelő, megmenthető a kapcsolatukból, mintha nem lenne semmi jó, nagyszerű, amire emlékezhetnének, ami nem húzná vissza, ami segítené. Aligha hihető el, hogy ezek az emberek valaha szerették egymást, aligha van bizonyosság arra, hogy ezek az emberek valaha egymást választották, valaha szépnek és jónak látták azt, amit most pokolnak élnek meg, hogy társuk volt az, aki most éppen az ellenségük lett, akit le kell győzniük és akitől meg kell szabadulniuk. De miféle szabadságra vágynak ezek az emberek? A hiány-szabadságára, a nincs-szabadságára, még akkor is egy lehetséges új kapcsolat reménye csillan fel, ha van egy harmadik, aki azzal kecsegtetheti őket, hogy ott, azzal minden másként lesz.

 

Radu Afrim ezt a hiányt vad humorral, sok ironiával tárja elénk, a végsőkig kifigurázva az előadás szereplőit, felfokozott viselkedési allűrökkel, hansúlyosan hétköznapi jelmezekkel, tájszólással és sok-sok utalással mindennapi kicsinyes fixa-ideáikra, függőségeikre, nevetséges szokásaikra, az individuális és kollektív tudat torz szüleményeire. Bár fájó, mégis mindenféle tragédiától mentes történeteket látva, az előadás inkább a fekete humorral fűszerezett komédia felé billen el, és jókat nevethetünk mások és a magunk kapcsolataiban is sokszor felbukkanó önösen értelmetlen vergődésekből fakadó kínos helyzeteken, ügyetlen gesztusokon, félresikerült és sokféleképpen félreérthető, jól megkonstruált mondatokon.

Bár apró reménysugárként átszalad az előadás vége felé a harmadik pár kisfia a színpadon, kiabálva, hogy ne hagyják őt magára, és maradjanak együtt mindhárman, a megoldás a konfliktusokkal teli, elméregesedett kapcsolatokra aligha válik láthatóvá, minthogy az sem, hogy hol van egy-egy kapcsolatnak az  a fordulópontja, amely elvezethet  ilyen, mindent felemésztő állapotba.

 

Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház

Remi de Vos: Trei rupturi (Három szakadás)

Rendezte: Radu Afrim

Zene: Luiza Zan

Claudia Ardelean

Alexandrina Ioana Costea

Sebastian Marina

Elena Popa

Bogdan Nechifor

Daniel Rizea

Matei Popa



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!