Szabó K. István a megélt csoda erejében hisz

2011. 08. 25. 11:23Ön feladta egy jól működő román színház főrendezői állását azért, hogy Nagyváradon művészeti igazgatóként dolgozzon. Mikor döntötte el, hogy a Szigligeti Társulathoz szerződik, és miért?

A Mauzóleum című előadást próbáltuk tavaly januárban, amikor megfogalmazódott a kérdés, hogy nem jönnék-e át a nagyváradi színházhoz. Egy ideig mérlegeltem, mit hagyok magam mögött, s mire számíthatok itt, végül az újrakezdés lehetősége győzött meg, és ez a közösség, amiben én több potenciált érzek, mint amiről a legendárium szól.

Mire számított, és ehhez képest milyen állapotokat talált művészi szempontból?

A nagyváradi színházról az utóbbi évtizedben kevés biztatót lehetett hallani; megrekedt tartalmában is, formailag is. Tudatában voltam annak, hogy mire vállalkozom. Mégis, azt kell mondanom, hogy az utóbbi két évadban a Szigligeti Társulatnál valami megmozdult. Alkalmam volt megtekinteni tehetséges munkákat és megújulni vágyó embereket, ami rendkívül fontos kiindulópont. Ezt már jó ideje szajkózom, a legfontosabb a szemléletváltás, de ez sem fog egyik napról a másikra megtörténni.

Hogyan fogott neki a társulatépítésnek?

Mindenekelőtt ismerkedem a jelenlegi művészállomány képességeivel. Most éppen egy műhelymunka kapcsán provokáljuk egymás szebbik énjét, kreativitását. Ahol úgy érezzük, hogy erősítésre van szükség, vendégművészekkel egészítjük ki a szereposztást. A tapogatózás periódusában vagyunk, jövőre már biztosan többet tudunk egymásról. Időközben két új művésszel bővült a társulat, ráférne még egy kis bővítés, de egyelőre nehézkes a szerződtetés, hiszen mint köztudott, a szabad helyek be vannak fagyasztva.

Milyen programmal indult neki a váradi munkának?

Egyensúlyba próbálom szervezni a különféle ambíciókat, célom egy színes, széles műfaji skálán mozgó, de igényes program megvalósítása. A repertoárszínház eleve meghatároz bizonyos alapelveket, a sokrétű kínálat elengedhetetlen, a minőség elvét viszont mindenek fölé szeretném emelni. Ehhez viszont megfelelően felkészített, jó kondícióban lévő alkotópartnerekre van szükség. A következő időszakba programszerűen beépülnek majd színésztréningek, mesterkurzusok, műhelymunkák.

Miről kell szólnia a színháznak itt és most?

A színháznak, mint mindig, most is konfrontálódnia kell: a közvetlen környezetével, a társadalmi berendezéssel, a korral és a kor által táplált ízlésvilággal, és nem utolsósorban saját korlátaival. A színház rólunk kell szóljon, egyénekről és közösségről, hétköznapjainkról és ünnepeinkről egyaránt. Én a gondolatközvetítő színházban hiszek, a közösségi élményben, a megélt csoda erejében.

Azzal szokás érvelni, hogy a váradi egy sajátos közönség, nehéz megfelelni az igényeinek. Ön szerint igaz ez az állítás?

Annak csak örülni tudok, ha a nagyváradi közönség igényes. Bízom abban, hogy közös nevezőre jutunk. Olyan időszakban érkeztem Nagyváradra, amikor igencsak mostoha körülmények jellemezték a színház egész működését. S ehhez szervesen hozzátartozik a közönséggel való találkozás is. Az új évad új perspektívákat ígér, a felújított színházterem, a jobb technikai feltételek és reményeim szerint az eseménydús program mind garanciái lesznek a közös élménynek.

A Szigligeti Társulat repertoárszínház, azaz a közönség minden rétege meg kell hogy találja benne a neki tetszőt. Hogyan lehet ezt a többféle igényt kielégíteni?

Körültekintően. Úgy tervezünk, hogy mindenki találjon magának szeretnivalót. A soron következő évad hangsúlyozottan szól az ifjú nemzedékhez, iskolaprogramok, több interaktivitás, klasszikustól kortárs művekig bőven lesz látnivaló. De nem feledkezünk meg a zenés műfaj kedvelőiről sem, vígjáték, bohózat, dráma, tragédia, mind összetevői a műfaji skálának. További kiegészítői a kínálatnak a meghívott előadások, ebben az évadban a szatmárnémeti, a debreceni, a nyíregyházi teátrumok egy-egy előadása. Felolvasó-színházi sorozatunk a legfrissebb drámairodalmi törekvéseket mutatja be az érdeklődőknek.

Hány bemutatót tervez, és milyen előadások várhatók a hivatalosan októberben, de gyakorlatilag szeptemberben kezdődő évadban?

A 2011–2012-es évadban öt bemutatóval készül a Magyar Színház. Szeptember derekán már megtekinthető az Európa (szerző David Greig), ami akár formabontó előadásnak is tekinthető, hiszen egy vasútállomáson játsszuk majd, a félixfürdői állomáson, s a nagyváradi pályaudvaron kell majd vonatra szállni egy színházi utazásra. Közben napjaink égető problémáival szembesülünk: a munkanélküliséggel, a kilátástalansággal, a nyomor szülte gyűlölettel, európai identitástudatunkkal és tudathasadásunkkal. A színház hivatalos megnyitója október 15-én lesz, a névadó Szigligeti Ede Liliomfi című örökzöldjének bemutatójával, Keresztes Attila szatmárnémeti színidirektor rendezésében. Szilveszterre nagyoperett, a Mágnás Miska készül, a nagyváradi közönségnek már nem ismeretlen Tasnádi Csaba munkájaként, majd az évad második felében a nagyszerű román rendező, Theodor Cristian Popescu vállalt munkát színházunkban, Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját viszi színre. Az előadás főszerepében Ráckevei Annát láthatja a nagyváradi színpadon a nagyérdemű. Április végén pedig egy görög klasszikust, Szophoklész Oedipus királyát mutatjuk be a stúdióban.

Ön szerint mitől lesz más a váradi színház az ön művészeti irányítása alatt az eddigiekhez képest?

Azáltal, hogy munkatársaim szellemisége által a jelenlét művészetét éltetjük a rosszul értelmezett hagyományos színjáték helyett. Arra törekszem, hogy olyan művészeket szólítsak meg a közös építkezés érdekében, akik az élő színház értékeit képviselik, valamint társulatunk szellemi megújulása révén, előadásaink minőségének javulásával. S azáltal, hogy a színház majd egyre több néző életében válik létszükségletté. Hogy Parti Nagy Lajost idézzem végezetül: „Nélküle lehet élni. Csak érdemes-e?”



Nyit a várban a nyári színház

Kellett hozzá néhány év, de végül ez is meglett. Nem olyan, mint az a másik, a „régi, rongyos”, de arra amúgy is kevesen emlékeznek már Váradon. Még nem is tudjuk valójában, hogy milyen, mennyire szerethető, mennyire belakható, de örülünk, hogy van. Az majd ezután derül ki, hogy büszkék lehetünk-e rá vagy sem. Ez utóbbi nem a létesítményen múlik, hanem azon, hogy milyen színvonalú produkciók lesznek a színpadon.
A nagyváradi várban, a Csonka-bástyában felépített nyári színház augusztus 21-én nyitja meg kapuit a közönség előtt, a Nyitott ablak Európára elnevezésű rendezvény keretében. A nyitó előadás az Ezeregy év című táncjáték az Experidance tánctársulat előadásában. Az ismertető szerint a Román Sándor vezette táncegyüttes „a magyar néptánc elemeit dolgozza fel különösen látványos és modern produkciókban”.
A tervek szerint a nyári színháznak és hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségeknek augusztus utolsó napjára kellett volna elkészülniük, de a beruházással hamarabb végeztek a kivitelezők.
A Bihar megyei és a nagyváradi helyi tanács 2007-ben határozta el, hogy a várban épüljön meg a nyári színház, miután a városközpontban, a kőszínház tőszomszédságában levő régit valahogyan megszerezte a városban számos műemlék ingatlant birtokló egyik nagyvállalat. A munkálatokat 2009-ben kezdték el. A számla: 2.997.000 lej. Ebből a városi tanács eddig 1.310.000, a megyei tanács 1.450.000 lejt fizetett ki.
A nyári színház színpada 103, nézőtere 612 négyzetméteres, az amfiteátrumszerű lelátó mintegy 800 néző befogadására alkalmas. A színpad alatt találhatók a mosdók, az öltözők és a raktárak.
Kicsit jellemző viszonyainkra, hogy a kőszínház felújításával éppen a nyári szünet kezdetére végeztek, a nyári színházat pedig a nyár utolsó heteiben adják át, de az a fontos, hogy mindkettő elkészült, új évad is indul hamarosan, s jövőre talán sok kellemes színházi estét kínáló nyarunk is lesz.




Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!