Sikerrecept burgonyás kenyérrel

2011. 08. 25. 11:59A rendszerváltás utáni években idősb Diószegi László egy kis pékséget épített a családi ház mellé. Édesapja is ezt a szakmát űzte, ő pedig a hatvanas években pékmesteri képesítéssel tért haza a fővárosból, így természetes, hogy a kenyérsütésben látta a jövőjét. A hatalmas inflációtól viszont annyira megijedt, hogy mégsem indította be a vállalkozást, amíg társra nem talált. A cég végül elindult, de a profitból semmit nem láttak, az ezredfordulón bezárták a kaput, és a részvényeket megvásárolták a társtulajdonostól; két évig a törlesztésre összpontosítottak. Miután megszabadultak az anyagi terhektől, a két ifjabb Diószeginek felajánlották, hogy döntsenek: ki veszi át a gyeplőt. A fiatalabbat nem érdekelte az üzlet, az idősebb, László viszont érdeklődött, így övé lett a pékség. 2002-ben egy kemencével, hat emberrel vette át az üzletet, öt évvel később azonban költöznie kellett a szomszédok feljelentései miatt – kinőtték a családi ház mellett működtethető vállalkozás méreteit. Bankhitelt vett fel, kockáztatott, és a város szélén vásárolt telket, a Diószegi pékség virágzása pedig elindult.

A minőség a különbség. A sütöde működésének első éveiben Diószegi László azzal a filozófiával dolgozott, hogy olcsón sokat lehet sütni. Nagy mennyiségben, alacsony áron vásárolták az alapanyagokat 2009-ig, amikor eldöntötte, hogy a jövőben a minőségre fekteti a hangsúlyt, még akkor is, ha így drágábbak lesznek a termékei. Ezzel persze kockázatot vállalt, hiszen klientúrája adott esetben elpártolhatott volna tőle. Visszatért ahhoz a recepthez, amit a nagyapja is követett, az adalékanyagokat mellőzte, magyarországi mestert alkalmazott. A változás jól sült el. Azóta számos versenyen vettek részt, több elismerésben is részesültek a termékeik, idén Marosvásárhelyen a Románia Nemzeti Kenyere és a Legegészségesebb Kenyér díjakat szerezték meg, a sepsiszentgyörgyi városnapokon pedig egy 55 kilós kenyeret (képünkön) és egy 550 kilós tortát készítettek el.
Jelenleg mintegy hatszáz üzletben találhatóak meg a Diószegi készítmények – Bukarestben, Csíkszeredában, Fogarason, Kolozsváron, de még Olaszországban is –, emellett tíz saját boltjuk van. Az olasz kapcsolat különleges esetnek számít, egy román vállalkozó szállít száz kenyeret minden szerdán a bergamói üzletébe, a kereslet pedig folyamatosan nő, olyannyira, hogy közös pékség nyitásán gondolkodik, vagy azon, hogy más üzletekbe is szállítania kellene a székelyföldi pékáruból. Diószegi olyan emberekről is beszámolt, akik Németországban, Ausztriában vagy Dániában dolgoznak, és négy-öt kenyeret rendszeresen megvásárolnak azért, hogy aztán lefagyasszák, s egy hónapig azt ehessék a helyi kínálat helyett, ami sokak elmondása szerint meg sem közelíti azt a minőséget és gazdag ízvilágot, amit egy székely krumplis kenyér adhat.
Diószegi egy meglehetősen előnyös franchise-rendszert is beindított, amivel elsősorban a vállalkozó szellemű emberek segítése a célja. Azt vallja, hogy egy sikeres cég beindításához nincs szükség komolyabb tőkére, s ezt bizonyítandó bárkit szívesen fogad, aki forgalmazni szeretné a péksüteményeit. A kezdeményező félnek mindössze helyiségről és bútorzatról kell gondoskodnia, a pékség pedig bérmentve szállítja hozzá a kért termékeket. A kikötés értelmében az üzletnek forgalmas, előnyös helyen kell lennie, az árakat viszont a másik fél szabja meg, s a többi franchise alapú rendszerrel szemben nem kell külön fizetnie azért, hogy csatlakozhasson. Diószegi elmondása szerint a mostanáig meglevő tíz ilyen jellegű vállalkozás jól működik, az őt megkereső felek elégedettek a forgalommal, kicsi annak a kockázata, hogy bárki is elbukjon egy ilyen üzleten.
Kapcsolat egy sorstárssal. Magyarországon szinte mindenütt fellelhetők a lipóti polgármester, szállodatulajdonos és pék, Tóth József Péter termékei, hiszen százharminc önálló üzlettel rendelkezik, az ország legnagyobb pékségét tudhatja magáénak. Az ő életútja számos tekintetben hasonlít a Diószegiéhez: mindketten hentesként kezdték, majd a családi házban induló pékséggel alapozták meg későbbi vállalkozásaikat, ráadásul mindketten kedvelik a focit, csapatot is alapítottak. Tóth a háromkilós parasztkenyérrel vált híressé, Diószegi a kétkilós krumplissal. A sepsiszentgyörgyi pék, amikor felfedezte szaktársát, azonnal elektronikus levelet küldött neki azzal a felkéréssel, hogy alapítsanak testvérpékségi kapcsolatot. Az ismeretség megszületett, egy kisebb társaság ugyanis még az e-mail elolvasása előtt Háromszékre érkezett, a kapcsolat pedig barátsággá nőtte ki magát. A két vállalat vezetői rendszeresen találkoznak, családostul, és recepteket is adnak át egymásnak, egymás vállalkozását erősítendő.
Diószegi úgy érzi, sikerének titka az – amellett, hogy néhány évig kizárólag a péksége fejlesztésére és olajozott működésére koncentrált –, hogy mindvégig nyitott volt az újdonságokra, megkeresésekre. Beszélgetésünk során mindketten megpróbáltuk elkerülni a vetélytársak negatív véleményezését, de az elmondható, hogy azok, akiket néhány év alatt sikerült lehagynia az eladások terén, nem dolgoztak olyan gőzerővel, mint ő, megelégedtek a napi rutinmunkával. Talán közhely, de megfontolandó szempont az is, hogy ő mindig gondot fordított az eladásokra. A minőség önmagában nem elég – vallja –, hiszen amíg az emberek nem tudnak egy termékről, addig nem is vásárolják meg: „Úgy érzem, hogy a pékség sikere a jó marketingen és menedzsmenten áll” – fogalmaz. Tapasztalata szerint sokan megpróbálták utánozni is azt, amit ő csinált, hasonló termékeket dobtak piacra, de a legtöbb kísérlet csődöt mondott. Az úttörőnek, ha az első lépések nehezebbek is, később hasznára válnak az erőfeszítései.

Félig behúzott kézifék. Ha riválisai rágalmazzák és feldühítik, még három boltot nyit – nyilatkozta egy alkalommal. A jövőben ennek ellenére kissé be kell húznia a kéziféket, hiszen az elmúlt néhány esztendőt arra fordította, hogy a kis családi vállalkozásból a legnagyobb székelyföldi pékséget építse ki, kedvteléseire tehát – mint például a futball – kevés időt szánt. A helybéliek tudják, hogy a sepsiszentgyörgyi focicsapat többek között azért nem indult a bajnokságban mostanáig, mert Diószegi nem tudott foglalkozni a kérdéssel.
Mindettől függetlenül még néhány nagy beruházásra kerül sor a jövőben, ugyanis két háromszéki faluban és a román tengerparton is üzletet nyitnak, s mivel a néhány éve felvásárolt telket kinőtték, új helyre fognak költözni és kicserélik a felszereléseket. Naponta megkeresik őket különböző ajánlatokkal, de néha olyan felkéréseket is kapnak, amiket örömmel vesznek ugyan, de nehezen tudnának teljesíteni különböző akadályok miatt. Például nemrég Ausztráliából keresték meg, hogy akár közös vállalkozásban is, de próbálják meg a szigetországba is eljuttatni a Diószegi termékeket.
A termékskála bővítésén is gondolkodnak, Diószegi elmondása szerint a húszféle kenyér és huszonöt sütemény legfeljebb itthon hat bő kínálatnak, egy olyan magyarországi pékségben azonban, ahol egy kicsit is adnak magukra, legalább száz különböző receptet használnak. Ehhez persze szakemberre van szükség, számításai szerint legalább három nagy tudású munkatársra, mint amilyen a mesterségét az anyaországban kitanuló és évekig gyakorló Farkas Ferenc cukrászmester is. Farkassal közös vállalkozást indítottak tavaly: olyan süteményeket és tortákat készítenek, amelyek a háromszéki közönség számára meglehetősen újnak és sok esetben merésznek számítanak.
A pékség az augusztus 20-i ünnepségekre, a Szolnok Televízió felkérésére alföldi lisztből, Sepsiszentgyörgyön megsütötte a Nemzet Kenyerét. Az ország legnagyobb pékségeihez képest egyébként kicsinek számítanak. Nincs akkora forgalmuk, mint azoknak, és nem is lehet beérni olyan neveket, amelyek mögött jelentős tőke áll. A cél nem is ez, hanem a minőségi és természetes anyagokból készült áru. Itthon már megalapozták a sikert: látványos előnyt élveznek, hiszen amíg ők napi tizenöt tonna lisztből sütnek, a második legnagyobb székelyföldi pékség ennek alig egyharmadából, négy tonnából dolgozik. Azt is kiszámolták, hogy a Diószegi pékségből körülbelül annyi árut szállítanak el naponta, mint amennyit az őt követő öt vállalkozásból összesen. Egy mondás szerint nem az a lényeg, hogy mennyit sütnek, hanem az, hogy mennyi marad a zsebekben – a pékség vezetőjének bevallása szerint mindamellett, hogy a profitot is szemmel tartja, a vállalkozás sikeres növekedése az, ami büszkeséggel tölti el. Bizonyított magának.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!