Másfajta színház – kezdő elmével
2015. 08. 17. 12:45Új és rendhagyó formáció jelent meg az erdélyi színházi világban. A Shoshin Színházi Egyesület célja többek között „megvizsgálni, milyen módszerek állnak a színház rendelkezésére, hogy egyenes úton hasson az egyénre és a társadalomra. A színház ugyanis sokkal több, mint előadás” – állítja az egyik alapító, KÖLLŐ CSONGOR, akit Simon Judit kérdezett legújabb projektjükről, a KaravanActról.
Elvégezte a színművészeti egyetemet, a kolozsvári magyar színházhoz szerződött, majd rövid idő múlva, workshop szervezőjeként tűnt fel a neve, és most a Shoshin Színházi Egyesület egyik alapítója és (Györgyjakab Enikő mellett) vezetője. Miért döntött úgy, hogy elhagyja a kőszínházat az alternatív javára?
Szükségem volt a szabadságra és egy fórumra, amin keresztül bejárhatom azokat az utakat, sikátorokat és – miért ne? – zsákutcákat, amelyek érdekelnek, vonzanak. Meg akartam választani a tanulás formáit. Megtörténhetett volna félúton is, kompromisszumokkal, de másképp döntöttem. Ez nem vesz el semmit egyetlen kőszínháztól sem, ez egy személyes szükséglet. Ugyanakkor, némileg ódzkodom ettől a kifejezéstől, hogy „alternatív”. Úgy gondolom, a dolog sokkal összetettebb, mint a kőszínház–alternatív dichotómia, de ehhez egy mérhetetlenül hosszabb beszélgetésre lenne szükség, és több szempontra, mint a kettőnké.
Miért gondolja, hogy szükség van Erdélyben egy újabb, maradjunk a kifejezésnél: alternatív társulatra, társulásra?
Nemcsak Erdélyben, de bárhol szükség van arra, hogy valakik egy (több), a szokásostól eltérő nézőpontból közelítsék meg ugyanazt a tárgyat. Nevezzük társadalmi kubizmusnak. Persze ennek feltétele, hogy a megközelítés legitim legyen, átgondolt, magas szinten végrehajtva, hogy ne üresen ismételje a meglévőt. Törekszünk erre.
Tudom, mi a színházi egyesület, de azt nem tudom, mit fed a Shoshin név. Elárulná, miért ezt a nevet választották?
A Shoshin a zen buddhizmusból származik, és jelentése: „a kezdő elméje”. Azért választottuk ezt a nevet, mert a kezdő elméjére jellemző nyitottsággal, kíváncsisággal, tettvággyal szeretnénk megközelíteni mindent, aminek nekifogunk. Ez nagy kihívás: előítélet-mentesnek maradni akkor is, amikor már látszólag sok mindent tudsz a figyelmed tárgyáról. Ez a professzionalizmus zsákutcája tud lenni, és megint összefügg a minőséggel. Persze, ezt is sokat tudnánk vitatni, de állapodjunk meg annyiban, hogy van hideg minőség, és van meleg minőség. Forró is van, ezt kevesen tudják.
A legrosszabb a langymeleg.
Ezt sokan tudják.
Mi a céljuk az egyesület megalakításával?
A fentebb említettek mellett legfőképpen az, hogy megvizsgálja, milyen módszerek állnak a színház rendelkezésére, hogy egyenes úton hasson az egyénre és a társadalomra. A színház ugyanis sokkal több, mint „előadás”. Aztán ezeket az eszközöket párbeszédbe kell helyezni más szakmákkal. Divatos szó erre az „interdiszciplinaritás”. De amikor a Kidei Alkotótérben szervezett nemzetközi workshopunkon, a falubeliekkel való találkozó estéjén, a gitár hátlapján történő perkúció és az improvizált hegedűjáték találkozott azzal, ahogy a helyi kántor a kaszát élezte, az nem csak interdiszciplinaritás volt. Az a természet volt. Ez látszott abban a megigézettségben, amivel az emberek nézték.
Több mint interdiszciplinaritás gitáron dobolva, hegedűszóval, kaszaélezéssel
Miben tér el a Shoshin Színházi Egyesület a többi alternatív színházi kezdeményezésektől?
Hagynunk kell, hogy ezt az idő határozza meg.
Melyek a sajátosságai a Shoshin produkcióknak, mi az ars poeticajuk?
Frissnek lenni, őszintének, hitelesnek, és az, hogy az említett szavak ne váljanak szlogenné.
Szabadtéren játszanak, mi történik, ha esik az eső? S mi lesz, amikor beáll a hideg?
Egyelőre egy előadásunkat, az Antigoné családját játsszuk szabadtéren, ez egy rendkívül izgalmas útnak bizonyult, amit a jövőben szeretnénk fejleszteni – egy olyan műfajról van szó, aminek itt elkopott a hagyománya, pedig a XX. és a XXI. században nagyon sok értékes mű született ebben a műfajban a világ más tájain. Értelemszerűen, amikor beáll a hideg, nem játszunk. Reméljük, hogy újra meleg lesz.
Az egyesület neve angolul jelenik meg, a műhelymunkák alatt is – tudtommal – ez a közös nyelv. Ez a nemzetköziséget, a színház határtalanságát, illetve azt kívánja megmutatni, hogy még ez a művészet sem nyelvhez kötött?
Fontos nekünk, hogy állandó és bővülő kapcsolatban legyünk az Erdélyen, Románián kívüli emberekkel, csoportokkal, és az is ugyanolyan fontos, hogy az országon belül ne csak a magyarokat célozzuk meg. Fontos a kitekintés. Ez persze két szükséglettel is összekapcsolódik: milyen nyelven jelentesd meg a logódat az oldaladon, ha magyarokhoz, románokhoz, és külföldiekhez is akarsz szólni? Milyen nyelven vezeted le a workshopokat, ha a tanár külföldi, de magyar, román és nemzetközi résztvevők is vannak? Egyébként nyelvtől függetlenül szükség szerint mindig fordítunk románra és magyarra is. A színház egyébként valóban nemzetközi, határtalan és nem nyelvhez kötött – bár nem szándékunk, hogy ezt bizonygassuk.
Az előadások is angol nyelvűek?
Az Antigoné családja: a vakság történetei legnagyobbrészt magyar nyelvű, de van benne román, angol, és olasz is. Ennek a magyarázata megint egyszerű: románok és olaszok is játszanak benne. Az új előadásban (Egy távoli emlék töredékei), ami a kommunizmust taglalja, magyarul és románul vannak a szövegek. Ez megint adja magát, mindannyian benne voltunk.
Kik rendeznek, és kik játszanak az előadásaiban?
Az Antigonét Raúl Iaiza argentin-olasz rendező és pedagógus rendezte, magyar, román, olasz hivatásos színészek (köztük a kolozsvári állami magyar vagy a nemzeti színház színészei), illetve színisek és nem hivatásos művészek (hogy megint kategóriákat használjunk, „amatőrök”) játszanak benne. Az új előadást én rendezem, és ezúttal csak magyarok játszanak, végzett színészek és fiatal színisek. De a kapuink nyitva állnak. Megpróbálunk előbb-utóbb helyet találni bárkinek, aki komolyan érdeklődik. Ez nem csak a színészekre vagy rendezőkre értendő. Lényeges, hogy
mi nem egy társulat vagyunk, és nem az a kizárólagos célunk, hogy előadásokat hozzunk létre.
Ez csak egy szelete a tevékenységi körnek.
Az Antigonéról, amely szintén nemzetközi stábbal készült, azt olvastam, hogy áthelyezte a hangsúlyokat a családra, a családon belüli drámákra. Mennyire jellemző a Shoshinra, hogy újraértelmez?
Remélem, nagyon.
Készül a jelenre reflektáló Antigoné
A jó színház jellemzője, hogy mindig az adott kor társadalmáról, ennek egyéneiről szól. Miről akar beszélni, mire akarja a Shoshin felhívni a figyelmet?
Az adott korra, az adott társadalomra, és annak egyéneire.
A KaravanAct utazó színházi fesztivállal az is a céljuk, hogy újragondoljon, és életre keltsen egy régi hagyományt: az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. Ezt más szóval vándorszínháznak hívják. Van valamilyen különbség a Vajdaságban, a Bánságban működő vándortársulatok és a Shoshin között?
Ez alapvetően egy fesztivál, ami utazik. Ebben van az újragondolás lényege.
Az Antigonét leszámítva ismeretlen vagy alig ismert szövegeket dolgoznak fel. Ez is a programjukhoz tartozik?
Inkább úgy fogalmaznék, ismert drámai művek nincsenek. Ez talán a programhoz tartozik, és egy olyan színházcsinálási elvhez, amire itt Erdélyben kevés példa volt, olyannyira, hogy nincs rá – tudtommal Magyarországon sem – szakszó: a „devised” színházra. A szerzők, akiknek a szövegeit az előadások használják, többnyire mégis ismertek: Brecht, Rilke, Pasolini, Borges, Szilágyi Domokos vagy Bajor Andor műveit sokan ismerik. Ha nem, akkor ez jó alkalom a találkozásra.
Szintén feltűnt, hogy a műsorukon fontos kérdésekkel foglalkoznak, sajátos helyzetekben jelenítik meg az embereket. A nyári előadások, a vándorszínházak jellemzője a könnyedség, a vidámság. Milyen fogadtatásra számít a közönség részéről?
Úgy érzem, nincs ellentmondás.
A fontos kérdések nem zárják ki a humort.
Ugyanígy a humor sem szabad kizárja az esszenciális kérdések súlyát. A természetben is sok a humor. Akik eljönnek, azok remélhetőleg érzékelni fogják ezt a kiegyensúlyozottságot.
Milyen közönségnek szánja a Shoshin előadásait?
Befogadásra nyitott közönségnek.
Kérem, beszéljen a vendégtársulatról, a vendégelőadásokról, s az önök produkciójáról is.
A milánói Regula contra Regulam társulat három előadással lesz jelen, ezek között van két koncertelőadás, egy „gyerekeknek” és egy „felnőtteknek”. Koncertelőadás alatt nem egy színészzenekar koncertjét kell érteni, ennél összetettebb az ügy. A Regulások izgalmas műfajt hoztak létre ebből az ötvözésből. És van a harmadik előadás, a Stand’al mondo, senza’l mondo, ami XIII. századi olasz laudákon (dicshimnusz) alapul. Ez volt az első alkalom, hogy nem latinul írtak szövegeket, hanem vulgáris olaszban. Ez is egy nagyon izgalmas műfaj, az előadás gyakorlatilag drámai cselekménnyel megtöltött laudák sorozata, odavágó irodalmi szövegekkel ötvözve (Meister Eckhart, Rilke, Anne Sexton, Khalil Gibran), egyfajta „világi liturgia”. Megfigyelhető, hogy mindhárom előadásban fontos az élő zene és az ének.
Az Antigonéról még annyit, hogy az előadás erősen reflektál a körülötte lévő jelenre, ezért meglepetésként úgy tervezzük, hogy mindhárom városban beépítünk helyi csoportokat is, már csak ezért is érdemes lesz eljönni.
A Töredékek... egy Madridban tartott nemzetközi projektből ered. Meg kellett vizsgálnunk, hogy mi az, ami marad a múltból a test, a hang emlékezetének a szintjén. Mi a kommunizmust és az ügynöki tevékenykedést választottuk akkor. Úgy éreztem, beszélnünk kell erről, tovább kell menjünk ezen a szálon és tőlünk telhetően feltárjuk, annál is inkább, mert az alkotógárda igen nagy részének nincs közvetlen emléke ezzel kapcsolatban. Így remélhetőleg több generációhoz tudunk szólni egyszerre. A fesztiválon gyakorlatilag nyilvános főpróbákat tartunk, próbáljuk „megedzeni” az előadást, a „hivatalos” bemutatót őszre tervezzük. A fesztiválon résztvevő előadásokról és a programról egyébként folyamatosan töltünk fel infót és képeket a facebook.com/karavanact oldalra.
A KaravanAct létrejöttét a romániai kulturális alap (AFCN), valamint az etnikumközi kapcsolatok hivatala (DRI) teszi lehetővé. Mások is támogatják egyesületüket? Honnan van pénz alternatív színházra, amikor általában a kultúrának elég mostoha a sorsa manapság?
A fent említett két intézmény mellett még sikerült néhány támogatót bevonni. Korábbi rendezvényeink egy része is pályázattal nyert támogatást, kisebb-nagyobb mértékben. Sok mindent önerőből, sokszor saját zsebből, nem csak saját energiából hoztunk létre. Vannak magánszemélyek, cégek, vagy csoportok is, akik szintén beszálltak a rendezvényeinkbe. A Kidei Alkotótér például remek partnernek bizonyult az elmúlt másfél évben, nemkülönben a többi egyesület, intézmény, akikkel együttműködtünk. Persze több pénzzel mindig többet lehetne csinálni.
A kultúra sorsa csak addig mostoha, amíg mostohán gondolunk rá.
Ha teszünk érte, megváltozhat, és ez gyakran nem függ össze a pénzzel. Másrészt, pénz akad. Csak tudni kell utánanyúlni. Ezt sokan csinálják jól.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
