Ki maradjon, ki menjen?

Erdélyi magyar közéleti bulvár. Természetesen ilyen is van, de most ne gondoljunk semmiféle válóperes vagy szerelmi pletykákra, amelyek időnként felbukkannak szűkebb pátriánk nyomtatott és internetes lapjaiban, hanem egy valóban megtörtént esetre: ugyancsak nagy port vert fel és a reality show jellegű filmecske fel is került majd minden videómegosztóra, amikor Csíkszeredában, az RMDSZ-es Hargita megyei tanácselnök utasítására a székelyföldi teremőrök – még nincsenek huszárruhában! – székestől együtt kipenderítették a testület üléséről az ellenzék MPP-s vezérét. Mindez persze nem derült égből, villámcsapásként következett be, hanem kölcsönös vádaskodásokban, otrombaságokban, egymást a román bíróságok elé citálásában megvoltak a maga lelkiállapotokat érzékenyítő előzményei.

Noha a Hargita Megyei Tanács ülésein érvényesülhetett volna a józan és bölcs sokszínűség, az érveknek és ellenérveknek az a tényeken alapuló küzdelme, amely kimondottan jót tesz a demokráciának, ide értve a választásokon megszerzett hatalom ellenőrzését is. Ennek ellenére jónéhányszor kimondottan személyeskedésbe, az elfogadandó határozatok elgáncsolásába fulladt a vita, csupán azért, hogy két vállra lehessen fektetni a másik frakciót.

Mindaz, ami immár évek óta Székelyudvarhelyen történt és történik az RMDSZ és az MPP tanácsosai között, kimeríti a székelyföldi magyar politikai szappanopera fogalmát. Nincs, nem volt és valószínű nem is lesz béke a Budvár alatt, a szereplők gyermek- és ifjúkorából, családi állapotából, anyagi érdekeltségeiből, műveltségéből, kedvteléseikből fakadó övön aluli ütések gyakran úgy záporoznak, hogy a profi amerikai ökölvívó-menedzserek is megirigyelhetnék ezeket a kimondottan látványos sorozatokat.

Mindemellett ott van Kézdivásárhely, ahol az MPP-s polgármestert övező korrupciógyanú lehetőséget teremtett a helyi RMDSZ-nek arra, hogy fogást találjon a polgáriak egész csapatán. Baróton vagy Gyergyószentmiklóson az MPP-s polgármesterek azon sírnak-rínak, hogy az RMDSZ vezetésű, Kovászna és Hargita megyei tanácsok bármilyen költségvetési pénzosztásnál hátrányos helyzetbe hozzák őket, nyilvánvalóan politikai indokok alapján, hogy könnyebben lehessen majd őket meneszteni.

És akkor Székelyföldön ott van még egy egész sor helyi tanács, amelyben jól bevált újságírói közhellyel szólva, nem a kutya csóválja a farkát, hanem a farok a kutyát. Azaz maga a tanács, a döntéshozó testület csak himmeg-hümmög, a talpalávalót azonban mindig az a polgármester húzza, akinek voltaképpen meg kellene elégednie a végrehajtói szerepkörrel.

Ráadásul a lelkiismeretes székelyföldi adózóknak hála, a közpénzes mézes bödönök soha nem üresek, ezért ott repkednek körülöttük mindazok a családi, baráti, vállalkozói és különböző kiscsoportos érdekek, amelyek bravúros huszárvágásokkal képesek az utolsó pillanatban is úgy módosítani a kisebb közrendeléseket és a nagyobb közbeszerzési eljárásokat, hogy a kéz kezet mosson.

Az Alkotmánybíróság elmeszelte a kormányzati koalíció szándékát, a parlamenti és helyhatósági választások összevonását, következésképpen Székelyföldön is már most illik mozgásba lendülni a színfalak mögött, miszerint egy-egy helységben vagy megyében X. maradjon és Y. menjen, Z.-t lefele és Y-t felfele buktassák, netán mindennek éppen a fordítottja az ildomos. A tömbmagyarság sokszínű, ott kipróbálhatja magát az MPP és az EMNP a magyarság vezető pozíciójának a veszélyeztetése nélkül – ez most az egyik menő sláger, a másik pedig maradt a régi: RMDSZ-egységben könnyebb lesz majd félreverni az országos harangokat.

Csakhogy nem ez a fő kérdés. Hanem az, hogy sikerül-e majd előbbre lépni annak a valós demokráciának az útján, amelyben bármilyen megye- és településvezetés nem köldöknéző hatalom, hanem mindenekelőtt a lakosságra figyelő közigazgatási szolgáltatás. Ez nem függ a románoktól. De ettől függ az oly sokat emlegetett autonómia.