Szépkorú esetek

Az idősekkel való foglalkozás az egyik legfontosabb feladatuk a többnyire önkormányzati hátterű szociális intézményeknek. Tasnádi-Sáhy Péter azt foglalta össze, miként találkozik a gondoskodó szándék azok igényeivel, akik koruk, betegségeik, családi hátterük, szociális helyzetük miatt a társadalom segítségére szorulnak. Az anyag az Erdélyi Riport 2012/3. számában jelent meg.

Tavalyi, a kábítószerező utcagyerekek helyzetét feltáró riportom (Bódulat a mélyben, Erdélyi Riport 2011/22.) készítése közben rácsodálkoztam, hogy a szociális hálót, legalábbis a leginkább rászorulók alatt, Temesváron sűrűbbre csomózták a prekoncepcióimban felsejlő képnél. Már akkor elhatároztam, hogy utánajárok: csak véletlenül bukkantam egy jól működő enklávéra a nagy káoszban vagy a szociális ellátás a Bánátban valóban Európa partjai felé kormányozta a hajót. Ezért úgy döntöttem, egy kevésbé látványos, ám legalább az előzőhöz mérhetően fontos területen is vizsgálódni kezdek, és górcső alá veszem az életútjukon napnyugat felé poroszkálók helyzetét.

Persze nem árt, ha a „rendszerben” való barangoláshoz szakértő túravezetőt talál magának az ember. Útitársam, Esztero Emese a mostani szisztéma kiépülésének kezdetei óta, immáron 11 éve foglalkozik idősekkel. A civil szféra irányából érkezett, egy munkahelyváltás kapcsán került az akkor formálódó – egy neurológus és egy pszichiáter által életre hívott – Alzheimer Alapítvány napközi otthonába, majd amikor ez a tevékenység a pályázati források fogytával az – azóta egyéb projekteken munkálkodó – alapítványtól átkerült a Polgármesteri Hivatalhoz, ő is átigazolt a Szociális Osztályra, jelenleg is az Idősek Szociális Védelmét Ellátó Szolgálaton (Serviciul de Protecþie Socialã a Persoanelor Vârstnice) dolgozik szociális munkásként. Tőle tudom, hogy a szolgálat tevékenységi köre szerteágazó: három napközit üzemeltetnek – kettőt szellemileg ép, egyet pedig Alzheimer-beteg idősek számára –, otthoni ápolást szerveznek az erre rászorulóknak, 24 órás telefonos készenléti ügyeletet üzemeltetnek, utcai eseteket látnak el, segítenek vitás eltartási szerződés ügyekben.

A gondoskodás fokozatai Gondoltam, megpróbálom egy általam is ismert pontot keresve felfejteni a témát, így a Teleasistenþa működésére terelem a szót, mivel emlékszem, hajdan, Magyarországon, az egyik nagymamám is rendelkezett egy csuklóra szerelhető riasztógombbal, amely a Polgármesteri Hivatalban jelzett baj esetén. Rákérdezek, hogy itt is ilyesmiről van-e szó. „Igen, pontosan, csak nálunk a riasztógomb nem csuklóra szerelhető, hanem egy nyakláncba integrálták. A szociális ügyekért felelős alpolgármester, Adrian Orza úr vezette be, testvérvárosunk, a franciaországi Mulhouse példáját követve. Ha a készülékkel rendelkező bácsi vagy néni jelez, a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, és ha éppen elegendő üzemanyag áll rendelkezésre, mert ez a szűk keresztmetszet, kimegy a helyszínre, és felméri az igényeket. Sokszor csak a jelenléte is elég, kisebb rosszullét esetén, már az is javulást hoz. Ha szükség van rá, akkor riasztja a mentőket. Sokszor észrevesszük viszont, hogy a készüléket nem funkciójának megfelelően használják, nem magukon, hanem az éjjeli szekrény fiókjában tartják, így igazán komoly probléma esetén nem érik el.” Ezt a szolgáltatást jellemzően azok az emberek veszik igénybe, akik bár általában több betegséggel is küzdenek, mégis valamilyen szintig önellátásra képesen élnek. Ugyanezt a kört célozza a városban működő két napközi is. Elvileg 30-30 fő ellátására tervezték őket, de mindegyik ezen elméletbeli kapacitás másfélszeresén üzemel. Ez szigorú szervezéssel oldható meg, megszabják, ki és hányszor mehet hetente. Emellett egy éve működik idősek klubja is kedden és csütörtök délután. Ott mindenkit szeretettel várnak korlátozás nélkül, aki idős és társaságra vágyik.

A napközi a legkönnyebb része a Szolgálat által ellátott feladatoknak: a tagok, kortársaik társaságában, értelmes programokon – filmklub, könyvklub, kézimunka foglalkozás –, szórakozva tölthetik el hasznosan a napot. Testi-lelki épségüket egy pszichológusokból, orvosból, gyógytornászokból, szociális munkásokból álló csapat segít megőrizni, és lelkészi szolgálatot is módjuk van igénybe venni. A Polgármesteri Hivatal sok éve partneri kapcsolatot ápol több iskolával is. Időről időre ellátogat valamelyik osztály, és programokat, kirándulásokat szerveznek a tagoknak. „A munka ezen, könnyedebbnek tűnő részének is van árnyas oldala. Szomorú végignézni, ahogy sokan lassan leépülve, az Alzheimer-napközibe, majd a speciális idősotthonba kerülnek.”

Ez az alattomos betegség a 65 év felettiek 5, a 85 év felettiek 20 százalékát érinti. A kiváltó okok lényegében ismeretlenek, a diagnózis felállítása is nehéz, de a szakemberek már idejében fel tudják ismerni ezt a szellemi és testi leépüléssel járó kórt. Sok esetben gondot jelent, hogy a hozzátartozók az öregedés természetes velejárójának tekintik a tüneteket, gyakran összetévesztik az aggkori elbutulással, és nem veszik eléggé komolyan. Ezért a Szolgálat igyekszik minél több olyan idős embert bevonni a szűrőprogramba, aki memóriazavarral küzd, hogy a rászorulók minél hamarabb szakszerű ellátásban részesülhessenek. Merthogy ez a betegség is nagyon jól karbantartható gyógyszeres kezeléssel, ha idejében, korai stádiumában észlelik. „Ismerek egy nénit, aki már a kezdetektől, tehát több mint tíz éve kliensünk, bejár a napközibe, szedi a gyógyszereit, és nincs vele semmi probléma. Helyt tud állni, bár ebben fontos szerepe van a családjának és a szakembereknek is, de így jelentősen magasabb életminőségben élhet, mint azok a sorstársai, akiket közép- vagy előrehaladott stádiumban diagnosztizáltak.”

A fenti nénihez hasonló, kevésbé súlyos eseteket szolgál ki a maximum 15 fő ellátására alkalmas Alzheimer-napközi. Ha pontosak akarunk lenni, akkor ez a szolgáltatás igazából a családnak nyújt segítséget, mert amíg a gondozást igénylő családtagjuk szakértő felügyelet alatt van, el tudnak menni dolgozni, vagy egyéb módon kikapcsolhatnak néhány órára a beteg által igényelt egész napos fokozott figyelemből. Az előrehaladott, harmadik, illetve negyedik szakaszba lépett eseteket itt sem tudják fogadni, mert egészen másféle kezelésre van szükségük. Nekik, ha már korábban a Szociális Osztály hatókörében voltak, az idő elérkeztével automatikusan kiállítják a szerény gondozási támogatásra jogosító, fogyatékosságot megállapító igazolást (certificat de persoane cu handicap), és a családtagok megpróbálhatnak gondozót fogadni ebből a minimálbérhez közeli összegből. Jellemzően végül a feladatot az erre még alkalmas házastárs, valamelyik közeli hozzátartozó, gyermek, esetleg szomszéd látja el, mivel az erre kiképzett szakemberek rendszerint külföldön keresik inkább a boldogulásukat, a Romániában kapható bér sokszorosáért. Az a beteg, akinek az otthoni ápolása semmiképpen sem oldható meg, bekerül Csákovára, az Alzheimer-kóros betegeknek fenntartott idősotthonba, melyet a prefektúra működtet, vagy a Caritas ugyanott lévő hasonló létesítményébe. A körülmények kifejezetten jók, idestova három éve pályázati pénzből építettek egy 50 férőhelyes, az európai standardoknak megfelelő otthont, amire nagy szükség volt, mivel korábban borzalmas körülmények uralkodtak, az odakerülő betegeknek két-három hónap volt a túlélési átlaguk.

Szembenézni a helyzettel A szellemileg ép idős emberek otthoni ellátását a Szociális Osztály – egyelőre – térítésmentesen magára vállalja, a Polgármesteri Hivatal határozata alapján, bár nagy valószínűséggel az év első napján életbe lépett új szociális törvény ezt a kiskaput is bezárja, és hozzá kell majd járulni a költségekhez. Az ellátásban való részvételnek viszonylag kevés feltétele van: a jelentkezőnek nyugdíjasnak kell lennie, nem lehet hozzátartozója a városban, nem lehet Alzheimer-beteg, és bizonyos fokig önellátásra alkalmasnak kell lennie.

Felmerült bennem a kérdés, mik a lehetőségei valakinek, aki egyedül él, első stádiumban lévő Alzheimer-kórral küzd, és nincs hozzátartozója. „Õ járhat a speciális napközibe, van egy nyolcszemélyes kisbuszunk, ami ugyan az igényekhez mérten szűkös kapacitást jelent, de ezeknek az eseteknek prioritásuk van. Egyébként ők a legproblémásabbak, mert általában nem hajlandók szembenézni a helyzetükkel, ezért visszautasítják a létfontosságú kezelést és segítséget is, úgyhogy mikor a betegségük előrehalad, általában a speciális otthonban kötnek ki, ha van rá pénzük, és van hely. Minimálisan 600 lejes nyugdíjra van szükség, és kell a már emlegetett, fogyatékosságot megállapító igazolvány, pontosabban az azzal járó összeg. Az állam ebből tud gazdálkodni.”

Az otthoni gondozás megkezdése előtt egy szociális munkás felméri, hogy mire van szükség (takarítás, bevásárlás, főzés, az idős ember elkísérése az orvosi rendelőbe), persze mindezt a klienssel megbeszélve. A gondozó maximum háromszor megy ki hetente, 2-3 órára. Attól függ, hogy a kliens milyen állapotban van, mert sokan küzdenek valamilyen testi betegséggel, mint például magas vérnyomás vagy cukorbetegség. A gondozók meglehetősen túlterheltek, mivel autó nem áll rendelkezésükre, bevásárlásnál például kézben cipelik a nehéz csomagokat. Sok esetben naponta három helyen is dolgoznak, 20 gondozó jut 120 gondozottra. Munkájukat az is nagyban nehezíti, hogy összetévesztik őket egy háztartási alkalmazottal, sajnos úgy is bánnak velük. Az ilyen konfliktusokat a munkát felügyelő szociális munkás dolga időről időre elsimítani.

Persze ott van még lehetőségként, hogy – sokszor a lakás tulajdonjogáért cserébe – a gondozásra szoruló idős ember eltartási szerződést köt valakivel. Ilyenkor is akadhatnak problémák, ekkor is van mód a szolgálathoz fordulni, hogy indítson vizsgálatot. Ha tényleg indokolt a panasz, akkor esettanulmány elkészítése után továbbítják az ügyet a Gyámhivatalhoz, s annak a munkatársai az időseket képviselve bírósághoz fordulnak.

Utcai esetek Ebben a munkában a legnagyobb lelkierőt az utcai esetek igénylik. „Általában a 700-as piacnál szoktak üldögélni, sokszor hónapokon keresztül, kánikulában, fagyban. Vagy mi vesszük észre őket terepszemle közben, vagy a járókelők értesítenek a Polgármesteri Hivatal internetes portálján vagy telefonon keresztül. Ekkor kimegyünk a helyszínre, feltérképezzük az illető körülményeit, felkutatjuk a hozzátartozókat – ha vannak; sajnos általában nincsenek. Fontos kiemelni, hogy itt nem azokról az idősekről van szó, akiket koldulni látsz, mint például a sokak által ismert néni a Bega áruház melletti kis parknál. Merthogy a kéregetőket általában valakik odateszik. Ha szociális esetként kezeljük őket, végig félrevezetnek minket, akadályozzák a munkánkat, elveszítünk egy csomó időt, és a végén általában kiderül, hogy igazából nagyobb jövedelemmel és jobb körülményekkel rendelkeznek, mint mi, a segíteni akaró szakemberek. Ezek inkább rendőrségi esetek már.” Általában évente hozzávetőleg száz tényleges utcai eset van Temesváron, a helyzetük rendezése három-négy hónap megfeszített munkát igényel. Sajnos nem létezik számukra speciális hajléktalanszálló, fiatalabb és erősebb sorstársaikkal kell megosztaniuk az éjjeli menedéket, ahol kellemetlen inzultusok érhetik őket. Lehetőségük van bevonulni a Polgármesteri Hivatal által fenntartott idősotthonba is, viszont sokan nem felelnek meg a feltételeknek, mivel aki önhibájából vesztette el a lakását (például eladta, és az ellenértékével már nem rendelkezik), nem jogosult erre a szolgáltatásra.

Telefonon sem keresik Első ránézésre ezek az esetek a legszomorúbbak, pedig van ennél súlyosabb is, amikor lenne kinek foglalkozni az erre szoruló idős emberrel, viszont mégsem teszi. Sajnos gyakori, hogy a távolabbi városba vagy más országba költözött gyerekek oly mértékben megfeledkeznek szüleikről, hogy még csak telefonon sem keresik őket. „Volt egy olyan csúnya esetünk, ahol az orvos gyermek olyan körülmények között hagyta élni erősen demens édesanyját, hogy felfordult a gyomrom: a lakásában nedves vécépapír cafatok száradtak a fűtőtesten, a mindent ellepő koszhoz elviselhetetlen bűz társult. Mindezt valami régi, apró-cseprő konfliktus miatt.” Pedig a családjogi törvény már évtizedek óta kimondja, hogy a gyereknek kötelessége gondoskodni az öneltartásra képtelen szülejéről, nagyszülejéről. A szolgálat tervbe vette, hogy megpróbál hatályt szerezni ennek a jogszabálynak, eljárást indítva a látókörébe került esetekben, de sajnos ez hosszú és bonyolult procedúra, s pillanatnyilag nincsen rá szabad kapacitás.

Fotók: Temesvári Idősek Szociális Védelmét Ellátó Szolgálat