Kemping Csehov

Minden annyira látványos, jól kidolgozott, fülnek és szemnek kedves, és hatásos, nemes giccs, hogy már-már elcsábulunk. És hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy jól van ez így, így vagyunk most ebben a nagy össze nem állásban, villogásban, a 19. és 20. század még fel nem dolgozott és fölül nem írt hordalékában. Parászka Boróka írása.

Két vaskos dór oszlop között kecses fríz, alatta aprócska színpad, előtte visszafogott nézőtér. A frízen székelyruhás figurák. Hely- és korspecifikus, hamisítatlan szocreál hangulat. (Hát hol élünk? És mikor is?) Igen, székelyföldi színházban járunk, klasszicizáló, obligáltan népies, és letagadhatatlanul munkásmozgalmi környezet.
Ilyen a Tomcsa Sándor színház, nagyon hasonló a hangulat a Csíki Játékszínben, itt azonban a mindennek keretet és hangulatot adó frízt, hogy ne befolyásolja a színházélményt, taktikusan letakarták. Az idei évadot a székelyudvarhelyi szocreálban (rendszerek jönnek és mennek, színházépületek maradnak – aki színházat épít, azé az ízléshatalom) Csehov-előadással nyitották. Milyen lehet a munkásmozgalmilag megtámogatott dór oszlopok között, a székelyfríz alatt, a kopott nézőtérre kivitt Csehov? A Tomcsa Sándor társulat nem létező Csehov-drámával, tizenegy mű át- és összeiratával töltötte ki a játékterét.
Eugen Fãt rendező beharangozója szerint 99,9 százalékban Csehov az egy Lakodalom (plusz három biblikus idézet). A szövegmozaikban szerepel a Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert, Hattyúdal, Medve, Leánykérés, Nyári tragédia, Jubileum, A dohányzás ártalmasságáról és végül a Lakodalom, az egész produkció a különböző okokból elbukó nász történeteit, helyzeteit, kudarcát, a találkozás lehetetlenségét dolgozza fel. A kudarcok, hibák, bűnök és mulasztások sora karaktereket, helyzeteket teremt, elvileg csehovi karaktereket és helyzeteket. A csehovi nők között azonban éppúgy megfér Marilyn Monroe, mint Maria Callas (Marilyn Monroe-nak és Maria Callasnak, elképzelt és vágyott nőalakoknak megfelelni akaró nő), mint ahogy a férfialakok között felbukkanhat Marlon Brando és a róla leválaszthatatlan Keresztapa. Huszadik századi ikonokba oltott Csehov-karakterek váltanak többször alakot lazán összefűzött etűdökben, a huszonegyedik század színpadán. Az orosz vidék globális mixtúrává válik és tér vissza a székelyföldi végekre. De vajon miért is?

Kitaposott utak Megvan a dramaturgiája a magyar, erdélyi magyar színpadokon is a klasszikus művek újra és újra játszásának. Ez az életmű az egyik biztos eszköze a korrajznak, a helyzetjelentésnek, Csehovtól indulva, Csehovra apropózva jutunk el önmagunkig. Vagy nem. Harag befejezetlen (pontosabban Tompa Gábor által befejezett) Cseresznyéskertje, Vlad Mugur Cseresznyéskertje, Tompa Gábor Három nővér rendezése, Andrei ªerban Ványa bácsija – csak hogy a legismertebb (kultusz?)előadásokat sorjázzuk. Annyira népszerű, hivatkozott produkciók ezek, hogy azokban is felbukkanhatnak képek, akik nem látták ezeket az előadásokat. Van néhány adott útirány, amely már ki van taposva a mi színházi terünkben, a Csehov-erdőben. Amelyen tovább lehet indulni, vagy amelyről nagyon határozott céllal le lehet térni. Egy biztos: az erdélyi néző hozott, erős Csehov-perspektívákkal ül be a nézőtérre, ezzel (a mércével, az előítéletekkel és elvárásokkal) minden új kísérletezőnek, a csehovnyelv továbbfejlesztőjének számolnia kell. Lehet ez mankó is, akadály is.

Leszámolás a szöveggel Az utóbbi években Harsányi Zsolt Platonovja volt a legújabb kísérlet, és most Eugen Fãt vállalkozott egy nekifutásra. Van több közös vonása ennek a két produkciónak, például a játéktér nézőtéri kiszélesítése, vagy az eklektikus látványvilág kiépítése, a zeneileg, akusztikusan „megtámogatott” dráma működtetése. Nagyon leegyszerűsítve a folyamatokat úgy lehet összegezni, hogy a legújabb generáció távolodik a Csehov-szövegektől, és egyre közelebb kerül a csehovinak vélt plaszticitáshoz. Csehov mint (színházi) kép, jelkép, gyök: ez lenne, lehet a végeredmény. Harsányi a látvány mellett még ragaszkodott a szöveghez (sok szempontból aláaknázott produkció született így), Eugen Fãt azonban módszeresen leszámolt azzal. Kiemelt, húzott, átlagolt, kísérletet tett a Csehov best of, a top 11 slágerlista összeállítására.
Működhetnek-e a kiemelt jelenetek, mi marad a kimetszett párbeszédekből, és mivé lesz a precíz dramaturgia? Fãt etűdjei nem akarnak többek lenni, mint etűdök, játékok Csehov-töredékekre, zenére és látványra.
Különös figurákkal telik meg a színpad: eltúlzott vonások, idomok, erős színek, egyszerű, egyértelmű gesztusok, mintha egy bábjáték szereplői elevenedtek volna meg egy mesei környezetben. A színpad előterében a lakodalomhoz terített két asztal, a játéktér viszonypontjai. A hátteret leválasztó falfelület, hatalmas ablakokkal, és a falon mesei vadásztrófeaként egy elefántfej. Az ablakokon túl pedig ott a csehovi kert, varázskert ezúttal, színeváltó, különböző fényben úszó papírlevelű fákkal. Vizuális preparátum, jól megvilágított, digitálisan előállított teátrális laboratórium. Tulajdonképpen minden jel a szövegekből jön, mindennek megtalálni a helyét, minden nagyon konkrét, még egy hatalmas, majdhogynem életnagyságú elefánt is átmasíroz a színen, amikor a szereplők a messzi Görögországban élő oroszlánokról és elefántokról ábrándoznak. Ettől a konkrétságtól válik a látvány szürreálissá, amely úgy távolít el a szövegtől, hogy egészen közel visz hozzá. Amikor a mindent szétrágó egerekről esik szó, akkor játék egérkék jelennek meg a színpadon, és szó szerint reflektorfénybe kerülnek. Itt minden az, aminek mondják, vagy aminek mondja magát, és ettől válik meseszerűvé, hihetetlenné, valószerűtlenné. Mi végre? A szöveg nem (nagyon) számít, mondja és mutatja a rendező, szándékosak a szövegtorzítások, felbukkannak, majd elvesznek mondatok.
Az egy Lakodalom legnagyobb problémája, hogy a semmiből indul, a kudarcba fulladt lagzi bejelentésétől, és a semmibe jut. A 99,9 százalékos Csehov elszivárog, a karakterek nem épülnek ki (le, fel) a színpadon, az etűdök etűdök maradnak. Sok-sok tér és idő villan fel, megjelenik egy angol telefonfülke, egy balkáni cigánylány, Hollywood, popkult, egy lejárt polgárvilág, de nincs semmi összeállás. Még szétesés sincs. Semmi honnan hova és miért. Semmi Csehov. És minden annyira látványos, annyira jól kidolgozott, fülnek és szemnek kedves, és hatásos, nemes giccs, hogy már-már elcsábulunk. És hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy jól van ez így, így vagyunk most ebben a nagy össze nem állásban, villogásban, a 19. és 20. század még fel nem dolgozott és fölül nem írt hordalékában. Ám az utolsó jelenetben megérkezik a várva várt tábornok, a tekintély, hatalom és siker, a valóra váltott életálom.

Összehajtogatható, kinyitható És ott, a szocreál népi hőseinek fríze alatt jelenik meg a törpeember, a vörös csillagos tábornoki tányérsapkájában. A törpeember hirtelen óriásemberré válik, a vörös csillagos tányérsapka mindenki fölé nő (bravúros jelmez- és játékötlet) – és elbukik a lakodalom és vele az előadás. Mert minden, minden annyira szájbarágós, pofonegyszerű, zanzásítottan történetfilozofikus, didaktikus lesz, mégiscsak összeáll egy aprócska „nagy-történet” a huszadik századról. Kár, hogy annyiszor elmondták, és annyiszor ugyanúgy.
Ekkor kell arra gondolnunk, ez nem Csehov, még csak nem is csehoviság. Szép volt, ötletes volt, játékos volt, kis leülésekkel fékezett nagy lendület volt ez az előadás. De nem viszünk belőle semmit el. A dór oszlopok, a munkásmozgalmi kisplasztika világából nem viszünk haza semmit, ami Csehov, és semmit, ami a mienk. Amit kaptunk, az egy majdnem korszerű, kissé lejárt szavatosságú, ám bravúrosan összerakott látvány- és hangvilág, intenzív színészi munkával támogatva. Kemping Csehov, bárhol összehajtogatható és bárhol kinyitható. Ilyenekkel szokták körbevándorolni a hajtogatós előadásokra szakosodott franchise fesztiválokat.

Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház

egy Lakodalom

színházi fantázia Csehov novellái alapján

Játszák: Antal D. Csaba, Szász Krisztina, Csurulya Csongor, Bekő Fóri Zenkő, Dénes Gergely, Barabás Árpád, Tóth Árpád, Dunkler Róbert, P. Fincziski Andrea, Szűcs-Olcsváry Gellért
Díszlet- és jelmezterv: Kubanek László m. v., Biró Boglárka m. v.
Koreográfus: Lőrincz József
Rendezte: Eugen Fãt