Kamarajáték, női sorsokra hangolva

Kényelmetlenek a székek a stúdióteremben, másfél óra hosszú idő, víz is kell, meleg van benn. Női darab – nő írta, nők játsszák –, de férfi rendezte, van remény. A temesvári színésznők tehetségesek, ez is növeli a bizalmat. A Temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását Simon Judit tekintette meg.

A gardénia növény lexikoni leírása és a szórólapon az utolsó mondat – „Bőröndjükben a történelem, bennük az örök, egyszerre iszonyú és mégis csodálatos Nő” – kissé elriaszt.
Valahogy elhelyezkedek a méreteimhez képest túl kicsi széken, nézegetem a díszletet: dróthálókkal határolt terek, középen bőröndök, játékok, titkokat rejtő ház alakú dobozok, baloldalt konyhaasztal, konyhaeszközök, jobbra ágy, néhány játék. Később a terek kinyílnak, szoba bukkan elő és ismét játék babák mindenütt. Bezártság a környezetbe, önmagunkba. Amikor nyílik a tér, akkor sem szűnik a bezártság érzés. Minden túlzsúfolt: a tér, amelyben vagyunk, az életünk. Túlzsúfolt a történelem, Kelet-Közép-Európa.
Éppen innék egy korty vizet, amikor megjelenik Tokai Andrea (Nő I.), lassan széthúzza a hátsó drótháló kerítést, körülnéz, és én elfelejtem, mit is akartam.
Ez a megtört, kopott, talán halott nő visszatért ide, ebbe a térbe, hogy megnézze, „mit hozott a jövő”, mert a múlt csak keserűséget okozott. A 20. század nem kedvezett a boldogságnak.
A Nő I. 1920-ban született, Krakkóban, azaz Kelet-Közép-Európában, ahol mi, a szüleink, nagyszüleink is. Adták-vették ezt a nőt, akár az országrészeket. A Nő IV. (Tar Mónika) – az I.-nek a dédunokája – 1982-ben jött világra, ő már a szocialista tábor szétesése után éli felnőtt életét. Neurotikus, önálló, mégis a múlt határozza meg az életét. A második nagy háború után a Nő II. (Borbély B. Emília) – az I. lánya – a szocialista Lengyelországban (az ország neve behelyettesíthető bármelyik kelet-közép-európai volt kommunista államéval) hajt lakásért, pénzért, autóért, státusért, jobb, tisztességesebb életért. Csak éppen élni és szeretni nem marad ideje. A Nő III. (Lőrincz Rita) az alkoholban keresi a szabadságot a 20. század utolsó évtizedeiben.
Egy család női ágának életképei vonulnak fel a színpadon. Közös sorsok: nyomorúságos gyermekkor, boldogtalan, reménytelen felnőtt élet, érzéketlen, alkoholista, becstelen férfiak oldalán. Vagy nélkülük. Mindenképpen magukra hagyatva.
Megrázó sorsok vonulnak fel ebben az inkább olvasóterembe, mint színpadra illő, de kétségtelenül jól megírt műben. Visszaköszönnek benne anyáink, nagyanyáink történelmi tapasztalatai. Az előadásban kevesebb a történelem, több a tapasztalat. A fiatal lengyel írónő nagyon „női” darabot írt. Nekem kicsit sok az önigazolás, a filléres pszichológia.
Koltai M. Gábor, a rendező mintha nem férfiszemmel olvasta volna a darabot, megpróbált belebújni a meggyötört női lelkekbe. Bizonyára ezért nem kerültek idézőjelbe mondatok, jelenetek, az előadás drámai lett, néha inkább melodramatikus. Jobban figyelt a jó öreg Freudra, mint a történelemre, és alig arra a világra, amiben élünk. Megelégedett a sorsok megmutatásával, anélkül hogy – a szövegen túl – megvizsgálta volna az okokat, melyek e nők sorsát irányították.
Elképesztően nehéz feladat hárul a négy színésznőre: úgy eljátszani egy-egy élettörténetet, hogy csak képek villannak fel belőle. A honnan jött, hol van és hová tart hiteles megélése, izgalma egy olyan előadásban, amely mintha kiragadná őket a korból.
Tokai Andrea szinte eszköztelenül, hangsúlyokkal és apró gesztusokkal, félelmetes szuggesztivitással tárja elénk a dédanya útját a gyermekkortól az alkoholista, testileg-lelkileg lerongyolódott asszonyig, aki a halálban sem tud megbékélni sorsával. Tokai varázsol, azt láttat, amit akar. Az eladott gyermek, az új családjánál boldog fiatal lány, a reményteli menyasszony, az ellenállás nevében prostitúcióra kényszerített feleség, a megcsalt asszonyt, a boldogtalan, nincstelen, alkoholista anya úgy jelenik meg a színpadon Tokai által, hogy végig követhető a szereplő személyiségfejlődése, hogy aztán néhány szép mozdulattal érzékeltesse: a halál nem megoldás.
Borbély B. Emília, a lánya, ellentéte a dédanyának: kimászik a mélyszegénységből, ám ennek a gyermeke látja kárát: nincs rá ideje. Dolgozni kell, megteremteni egy élhető életet. Borbély hatásosan érzékelteti, hogy magasabb pozícióba került, mint a férje, nemcsak öltözködésén látszik, de jelenetről jelenetre a játéka is változik: minél jobban öltözött, annál határozottabb, keményebb, hisztérikusabb. Akár az anyja, ő sem figyel a lányára, akkor örül, ha nincs vele gondja. Meglepődik, amikor lánya lázadni kezd, meg sem fordul a fejében, hogy a gyereke akkor is boldogtalan, ha megvan mindene – vele ellentétben, akinek mindent magának kellett előteremtenie.
Lőrincz Rita (Nő III.) kissé bugyuta gyerekből lesz lázadó fiatallá, majd alkoholista asszonnyá. Elutasítja a nagyanyja szabadosságát, de anyja szorgalmát is. Akár felmenői, terhesen, kényszerből megy férjhez, ahhoz, akit szeret. A szabadságot hajszolja, a belső nyugalmat keresi, s az alkoholban próbálja megtalálni. Menekül múltja és jelene elől. Talán ő az első, aki akarta a gyermekét, mégsem tud mit kezdeni vele. A nagymama toppan be néha jelképesen és konkrétan rendet teremteni. Csak utóbbi sikerül. Lőrincz játékában is végig követhető a szerep íve az első korty italtól a teljes rabságig.
Tar Mónika (Nő IV.) már korunk nője. Nem iszik, ő nyugtatókat szed. Felelős állása van, élettársa, pénze és depressziója. Õ az első, aki nem akar férjhez menni, aki felrúgná a szabályt, és házasságon kívül vállalna gyermeket. Újabb lány érkezik a családba, aki talán boldogabb lehetne, mint elődei. Az anya, a nagyanya, még a halott dédanya is tiltakozik a lányanyaság ellen. A házasság szent, hagyomány a családban. Mert a család az fontos. És kezdik fényezni, szépíteni a múltat, mintha semmi, de semmi szörnyűség nem történt volna ebben a családban. Tar nője rémült és gyáva, nem meri és nem is akarja lezárni a múltat. Õ sem tudja irányítani saját életét. De legalább megpróbálja, ha sikertelenül is.
A rendező azonosulni próbált ezekkel a sorsokkal, és mintha nem vette volna észre, mennyire önzők, gyengék, gyávák ezek az asszonyok. Belemerülnek önnön szenvedésükbe, életükbe még a gyermekük sem fér bele. Mélységesen sajnálják magukat. Persze rossz korban születtek, háború, diktatúra, vadkapitalizmus az osztályrészük. Az előadásból nem derül ki, miért nem választhattak más életutat maguknak.
Minden hibától függetlenül, a temesváriak Gardéniája érdekes, élvezhető, mert négy olyan színészi alakítás van benne, amely felteszi ezeket a kérdéseket.

                      Temesvári Csiky Gergely Színház

                       Elzbieta Chowaniec: Gardénia

                            Fordította: Pászt Patrícia
                           Rendező: Koltai M. Gábor
                          Dramaturg: Sediánszky Nóra
                   Rendezőasszisztens: Mátyás Zsolt Imre