Interferenciák 5.: Klasszikusok másként
 

Interferenciák 5.: Klasszikusok másként

2016. 12. 04. 16:14

Moszkvai, kolozsvári és macedóniai előadásról számol be Simon Judit az Interferenciák fesztiválkrónikájának ötödik részében.

 

Kolozsváron havazik. Nem szép, hanem apró, vizes hó hull, amitől nem fehér lesz a város, csupán csúszósak a járdák. A helyi hatóságok idén is meglepődtek, hogy télen havazik. Ennek ellenére a színháztermek zsúfolásig megtelnek, bejutni az előadásokra szerencsét vagy bűvészmutatványt igényel. Utóbbival a diákok élnek hatásosan, oda is bejutnak, ahol elvileg már egy gombostű sem férne be. Gyanítom, mutatványukhoz némi segítséget kapnak a szervezőktől, hiszen mindenkinek fontos, hogy a fiatalok járjanak színházba, ismerjenek meg külföldi alkotásokat, tapasztalják meg a nyitottságot, elfogadást. Az összkép azt mutatja, ők azok, akik pillanatok alatt kapcsolatot teremtenek egymással, ismerkednek, beszélgetnek, együtt mennek a fesztivál koncertjeire is.

Itt van mindenki, aki a színházi szakmában számít, neves rendezők, színigazgatók és nem utolsó sorban a bukaresti és budapesti kritikusok. Többen azon sopánkodunk, hogy a büfében nem lehet szendvicset kapni, azt már megszoktuk, hogy a színház épülete előtt, ázva-fázva cigizünk, a nemdohányzók kaján mosolyának kíséretében vonuljunk dideregni.

 

Shakespeare oroszul

Declan Donnellan előadásának egy pillanata. Semmi szentimentalizmus, semmi romantika

 

Nagy várakozás előzte meg a Cheek by Jow és a Moszkvai Puskin Színház koprodukcióban készült előadást. Shakespeare Szeget szeggel című színművét Declan Donnellan, Európa egyik legjelentősebb színházi alkotója orosz művészekkel állította színpadra. Donnellan 1981-ben Nick Ormerod díszlettervezővel alapította meg a Cheek by Jowl társulatot, amellyel azóta több mint 30 produkciót állítottak színpadra, és világszerte vendégszerepeltek. Donnellan 1989-től a Londoni Nemzeti Színház rendezője, 2000-ben Moszkvában alapított társulatot a Csehov Nemzetközi Színházi Fesztivál támogatásával.

A Cheek by Jowl társulat és alapító-rendezője a 2014-es Interferenciák fesztiválon az Übü királlyal szerepelt.

A neves rendezőt sokan megszólták, hogy Putyin Oroszországában alapított színházat és állít színpadra előadásokat. Akik így vélekednek, bizonyára nem látták a Szeget szeggelt, amely egy az egyben az orosz helyzetre, Putyin cárra reflektál.

Hideg, eltartott, letisztult előadás. Semmi szentimentalizmus, semmi romantika, vagy ha mégis, akkor iróniával. A hatalom mechanikájára fókuszál. A színpadon vörös kockák, szimbolikus Vörös tér. Nyilvánvalóan az oroszországi helyzetre utal az előadás. Angeló megkapja a hercegtől a hatalmat és visszaél vele, a törvény fölé helyezi magát. A herceg álruhában, szerzetesnek öltözve figyeli, mi történik az országában, ahol ő nem mert, vagy nem akart rendet teremteni. Nagy úr a népszerűség. Pedig Kordonsky meglátásában a nép éppen azt követi, aki a hatalmon van. A tömeg járkál a színpadon, rohangál vagy táncol, attól függően, hogy kívánják a vezetőik, akik a soraikból válnak ki. A herceg úgy tér vissza a hatalomba, hogy pontosan tudja, mi történt és mi történik, de semmit nem tesz azért, hogy bármi is változzon. Angelo, miután rajtakapták a svindliken, ismét jó alattvaló, ahogy a többiek is mind. Az uralkodó parancsszóval házasít, ő maga pedig azt a lányt veszi el, „kéri meg”, akire helytartója is vágyott. Ez sem szerelem, hanem hatalomgyakorlás. Szóval Donellannál nincs happy end. Minden megy tovább a maga útján. Vajon Putyin látta ezt a nagyszerű előadást? És megértette?

 

Mélységek Gorkijjal

A kolozsváriak Goekij előadásának díszletképe

 

A Kolozsvári Állami Magyar Színháznál nem okoz meglepetést, hogy világhírű rendezők állítanak színpadra előadásokat. Mondhatni semmi különleges nincs abban, hogy Gorkij A mélyben (ismertebb címén Éjjeli menedékhely) című drámáját az ukrán származású, az Egyesült Államokban élő és dolgozó Yuri Kordonsky rendezte. Az előadás leás a társadalom és az ember legmélyebb bugyraiba. A tér (Dragos Buhagiar, akivel Kordonsky a bukaresti Bulandraban és Nemzetiben is dolgozott), a színészi alakítások, a rendezői megközelítés megrázó, továbbgondolásra késztető előadást eredményezett.

A társadalmi és egyben emberi drámákat megmutató kolozsvári előadás elemzése és méltatása meghaladja a fesztiválkrónika kereteit, ezért itt hamarosan bővebben is olvashatnak róla.

 

Tragédia, kaszinótojással

Élektra a Macedón Nemzeti Színház előadásában, Andriy Zholdak ukrán származású, Németországban ismertté vált rendezésében. A forgatókönyvet Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész nyomán Zholdak írta, aki egyben áthelyezte a mába az ógörög tragédia hősnőjét, és mint ilyen, drámája is a mához kötődik: szabadságra vágyó tinédzser, akinek az anyja megcsalja a háborúban harcoló apját, az asszony szeretője megerőszakolja, az öccse menekülni kényszerül, szóval ma is aktuális az ógörög tragédiaírók története, csak a kinézete, és magyarázata más.

Zholdak híres arról, hogy hosszú előadásokat állít színpadra, az Élektra is közel négy órát tart, szerencsére két óra elteltével kiengednek, azaz kitör a szünet.

Rúzs és revolver a Macedón Nemzeti Színház Élektrájában

 

Elkezdődik a tragédia, dráma, vagy akármi, a zene úgy dübörög, hogy a gyomromban érzem a basszust. Közben a Született gyilkosokra emlékeztető jelenetek zajlanak, a zenéhez már csak a hatalmasakat pukkanó játékfegyverek hiányoztak. Először akkor röhögök, amikor mindenki felsóhajt, hogy végre csend lett. Az előadásban nagy teret kap a mozgás, lényegében mindent kétszer mondanak el, egyszer testtel, aztán szóval, biztos, ami biztos, nehogy ne értsük. A jelenteket vetítik is, közelképben mutatják a szereplőket. Túlzsúfolt, zagyva az egész, engem a 90-es évekbeli polgárpukkasztó amatőr performanszokra emlékeztet, melyekben folyton üvöltenek, maszturbálnak, ugrálnak, melankolikusan hallgatnak és szenvednek.

Röhögünk, amikor, a nem tudom, miért bicegő Jézus ide-oda áll, hogy a lány imádkozhasson, majd felállítja a székről, mintha ő akarna helyet foglalni, de nem.

Adott pillanatban a lány úgy mossa az ifjú véres ingét, mint Ágnes asszony a pataknál a magáét, na, már fulladozom. Hangosan röhögni ugyanis nem illik, tragédia ez vagy mi a szösz. Az apa hazajön a háborúból, erre mi történik? Nem működik a zuhany, ráadásul a felesége meg nem akarja megmosni a hátát. Persze, hogy nem, hiszen mélabúsan megölni készül. Egyre többen röhögünk, belőlem kitör, néhányan rosszallóan tekintenek hátra. Klüteimnesztra jól megmérgezi a kaszinótojást, amit vélhetően egy étteremből rendelt, mert a másik helységben levő hűtőszekrényekben csak jég van, semmi kaja. A férfi becsülettel haldoklik a színpadon és prím plánban a plazmán, de nem akar meghalni, naná, erre az asszony jól betekeri fóliával, végre szünet van. Nem kell visszafojtani a röhögést, szabadjára engedjük a fantáziánkat, és mivel már rég tudjuk, ki a gyilkos, második felvonás helyett elmegyünk vacsorázni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!