Arcunk a másik arcának tükrében

2016. 12. 04. 16:51

Nagy Botond szeptemberben rendezte meg első szerzői előadását, egy performatív színházi produkciót, All over your face címmel, a kolozsvári Reactorban megvalósult Fresh-Start projekt keretei közt, rezidens alkotóként. Fám Erika írása.

 

Színház ez a színházban, ahol minden igazi és minden játék

 

Színházi útkeresés a három szereplős (Paula Rotar, Denisa Blag, Ioana-Maria Repciuc) színpadi kísérlet, ahol a színház küldetésének, szerepének, milyenségének újrafogalmazása is része az előadásnak, úgy fogalmaz meg kérdéseket, hogy kimondatlanul felteszi a mi a színház kérdést is. A színpadi történések nem kronologikus, történetszerű eseményfüzért próbálnak a nézők számára nyújtani, ellenkezőleg, egy szubjektív, szabad asszociáció-folyamnak lehetünk részei, amelyben bár rengeteg a spontaneitás, mégsem improvizatív, hanem megkomponált egység. Az őszinteség színházával találkozhatnak a nézők és nemcsak láthatják, hanem érezhetik is, hogyan nyílnak meg az egyszemélyes világok.

Az előadás szövegét zömében Nagy Botond írta, néhol Aglaja Veterányi: A gyermek a forró puliszkába esett című regényéből használ részleteket, amelyhez a három színésznő hozzájárulása is lényeges kiegészítéseket csatolt. A szavak ereje, a verbális kinyilatkoztatások, a szabad és szabados beszéd uralja a produkciót, felülírja a vizuális elemeket, elsőként szokatlansága révén, vallomásos jellege révén, a színészi játékot is mintha irányítaná a szöveg, mintha kikövetelné a gesztusokat. És közben megismerkedünk három lánnyal, három emberrel, három nővel, akik nagyszerűségük és esendőségük számtalan lehetséges pózában, alakzatában, iposztázisában mutatják magukat, beszélnek magukról, szeretteikről, szeretethiányukról. Csak történetfoszlányokkal találkozunk és őszinte megszólítással, ahogyan felénk, a nézők felé nyitnak a színészek, a tiszta beszéd, az egyenes beszéd súlyával, így az előadás messze elkerüli a gyónás-gyóntatás, illetve a pszichoanalitikus kibeszélés lehetőségét, és marad az egyedül maradt ember megmutatkozásával, anélkül, hogy magamutogatás lenne. Bár gyakran humorosba fordulnak, kifigurázós hangvételt ütnek meg a jelenetek, ahol tömbházi banyákká minősülnek át a fiatal, fehérneműs lányok, mégis az őszinteség uralja a produkció hangulatát. A színpadon nincs párbeszéd, monológok vannak, a lányok elsősorban a nézőkkel szeretnének kommunikálni, a nézőknek megmutatni arcukat. Bátorság, nagy bátorság kell ahhoz, hogy merjünk és tudjunk beszélni magunkról, hogy megmutassuk valódi arcunkat, sebhelyeinkkel, ráncainkkal, maszk és smink nélkül. Az All over your face arra tesz kísérletet, hogy – a performansz és a színház adta lehetőségeket kihasználva – láthatóvá tegyen arcokat.

A három lány arca kicsit belénk ég az előadás végére,

hiszen nemcsak színészként, hanem emberként is jelen vannak és sikerül üzenni arcuk, gesztusaik, mozdulataik által, énekelnek, sírnak, ordítanak, fellépnek, szerepelnek. Színház ez a színházban, a sokadik hatványon, hiszen minden igazi és minden játék.

Szokatlan olyan előadást nézni, ahol az ismerkedés a legfontosabb, a díszlet, a jelmez csak másodlagos, a fények és füsttömegek csak adalékok ahhoz a megpróbáló színpadi léthez, amelyet a három szereplő képvisel, közvetít, megoszt. Úgy sikerül adni magukból valamit, hogy ez nem lesz teher sem nekik, sem a nézőknek, valós létük egy-egy darabkáját is eljuttatták hozzánk.

Az előadás nem szépített valóság és nem durva realizmus    Fotók: Robert Puțeanu

 

Privát színház ez, négy ember (egy rendező és három színész) életvilágának sajátos lenyomata, ahol nincs gátlásosság, a másik legalább annyira fontos, mint ők maguk, a nézőt nemcsak passzív megfigyelőként definiálja az előadás, hanem résztvevőként, akinek fontos a tekintete, a véleménye, a jelenléte, aki nemcsak tapsgépezet és szemlélő mozdulatlanság, hanem ennél sokkal több, szerves része az előadásnak, hisz a szereplők sok esetben nem egymáshoz szólnak, hanem a közönséghez, mint egyetlen lehetséges kommunikációs partnerhez, a valós párbeszédet pedig