Formálódó Buborékok

2015. 10. 04. 12:52

Közönség előtt, interaktív módon tartott próbát egy héttel Csiky Gergely Buborékok bemutatója előtt a nagyváradi magyar színtársulat. A rendhagyó szombat délelőtti találkozón Simon Judit is jelen volt.

 

A szombaton próbált két Buborékok-jelenet egyike

 

Érdekes meghívást intézet a nagyváradi magyar színház Szigligeti Társulata a közönséghez és sajtóhoz: menjenek, nézzék meg a Buborékok egyik próbáját. Csiky Gergely vígjátékának október 9-én lesz a bemutatója, s nézők hat nappal korábban bepillanthattak a kulisszatitkokba. Novák Eszter, az előadás rendezője, művészeti igazgató is meglepődött, milyen sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan készül egy színházi produkció. Előre jelezte, majd kérdezni is lehet.

A Buborékok két jelentét mutatták meg, a színészek próbaruhában, a díszletek még nincsenek teljesen készen, először „járják le” a színpadi lejtőt.

Próba volt a javából, noha a művészek éppen úgy izgultak, mintha előadás lenne. A közönség jelenléte nem csak a színészeket, de még a rendezőt is játszásra készteti, és mintegy elvész a próba intimitása – magyarázta Novák az egyik nézőnek, aki azt szerette volna, ha a folyamat legelejétől betekinthetne a munkába.

A rendező vázolta a darab tartalmát, de ügyelt arra, hogy a poénokat megtartsa a bemutatóra. Ismertette a szereposztást, bemutatta Balogh Attila színész-rendezőt, a társulat új tagját, Sebestyén Hunor vendégművészt, aki Marosvásárhelyről érkezett. Diákokat is meghívott játszani: Nagy Tímea, az Ady Endre líceumban tanul, Kristóf is ott diák, őt sztárvendégnek titulálta a rendező, mivel megválasztották diáktanácsi elnöknek, ami miatt nem lehetett ott a nyílt próbán.

Novák Eszter a nyílvános próba iránt érdeklődő nézők között

 

Novák Eszter még elmondta, hogy az előadásban Offenbach zenéje szólal meg, a Szép Heléne operett dallamai, mert a Buborékok szereplői a görög mondából készülnek életképeket bemutatni.

Jelenetváltás közben elmagyarázta, mit a szerepe a színházban az ügyelőnek, ez esetben Joó Emíliának, a díszítőknek, és hangsúlyozta: nélkülük aligha lehetne megtartani bármilyen előadást.

Persze, színészek nélkül még úgy sem, úgyhogy lehetőleg a színész ne legyen beteg, „az előadás szentsége” mindennél előbb való, nem maradhat el. Szintén nézői kérdésre volt ez a válasz, ami úgy folytatódott, ha mégsem tud színpadra menni a művész, akkor beugrik egy kolléga, de volt olyan eset is, amikor ő maga volt kénytelen színpadon szerepelni.

Az érdeklődők éltek a kérdezés lehetőségével

 

A nézők kíváncsiskodtak, hogyan telik egy színész napja, a művészek szinte egybehangzóan válaszoltak: ha aznap előadás van, akkor egész nap a szerepükre gondolnak, ha próbafolyamatban vannak, akkor is, csak kicsit másképpen. Ezek mellett ott a család, a gyerekek.

A művészeti igazgató egy hölgy kérdésére elmagyarázta: több oknál fogva nem játszanak nagyoperetteket. Egyik legfőbb ok: a pénz. Az operett drága műfaj, a magas jogdíjakon túl zenekart kell szerződtetni, valamint a jelmezek és díszletek sem lehetnek akármilyenek. Novák szerint egy-két év múlva talán bemutatják a János vitézt.

Ami a Buborékokat illeti, a nyílt próbán előadott két jelenet humort, jó hangulatot, lendületes játékot ígér.

 

A szerző felvételei



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!