Mit csinál a dramaturg?

2015. 10. 03. 23:33

KÁRPÁTI PÉTER drámaíró, színházi dramaturg, az idén százötvenedik születésnapját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára Csiky Gergely október 9-én bemutatandó Buborékok című vígjátékának dramaturgjaként látogatott Nagyváradra. Tasnádi-Sáhy Péter interjúja.

 

Ha tíz embert megkérdezünk, mit csinál egy dramaturg, felteszem, tízféle választ kapunk, amik között szép szerivel akadnak tanácstalan pillantások. Hogy határozza meg a szakember ezt a feladatkört?

Amikor én elkezdtem a dramaturg szakot, azt mondta első órán az osztályvezetőnk, hogy ne várjunk tőle definíciót, mert minden egyes dramaturg mást és mást csinál, ez egy megfoghatatlan dolog. Tovább megyek, az édesanyám is dramaturg, és amikor ő volt főiskolás előttem huszonöt évvel, az ötvenes években, az ő tanára is ezzel indított. Most pedig, tanárként én is ezt mondom. Szóval, azt hiszem, mindig is a titkok titka volt, hogy mit csinál egy dramaturg.
Persze, arról lehet beszélni, hogy az idők folyamán nagyjából milyen pozíciót jelentett ez a titulus. A múlt rendszerben, amikor nagy „gyárszínházak” voltak, a dramaturg alkalmazott volt, aki a szövegeket gondozta az egyes előadásokhoz, ezen kívül részt vett a műsortervezésben, a műsorfüzet elkészítésében, a promócióban. Ma is akadnak még nagy színházaknál dramaturgok, de ebben a formában kezdenek kikopni.
Viszont Magyarországon például egyre több a független színház, egyre többször állnak össze társulatok csak egy projekt kedvéért, amelyek átformálták a dramaturg szerepét is. Nálunk az egyetemen az oktatásban ma már szerepet kap a menedzserképzés, arra törekszünk, hogy a dramaturg képes legyen önállóan költségvetést készíteni egy projekthez, képes legyen egy produkciót önállóan megszervezni. Vannak is ebben szép sikereink, hiszen néhány volt tanítványunkból remek színházi producer lett.

A klasszikusnak mondható dramaturg is észrevehetően elmozdult a gyakorlat felé, egyre inkább a próbán lehet megtalálni, vagy a rendező mellett, a büfében.


Németországban munkáim során manapság azt láttam, hogy a dramaturg, az intendáns után picivel, a színház második embere, ők a két hatalmasság, akik mindent irányítanak. Angolszász nyelvterületen pedig fenn ül egy irodában a színház egyik sarkában, rengeteg könyv között, és irodalmi titkárnak hívják, mint románul is.
 

Én úgy látom, mintha sok esetben mosódna el a határvonal a rendező és a dramaturg között. Jól látom?

Igen, van is olyan törekvés, hogy egyre kevésbé legyen határvonal. Mondom ezt úgy, hogy nekem dramaturgként legtöbbször elsősorban az előkészítő fázisban vannak feladataim, mint ahogy most is Novák Eszterrel, akivel eddig többet dolgoztam együtt, mint minden más rendezővel együttvéve. A szöveggel rengeteget foglalkozunk, de ezek után Eszter kevéssé igényli, hogy a próbákon részt vegyek, szól, ha szükség van rám. Mondjuk, annál többször szoktam próbára járni, mint most, Nagyváradra, de egy-egy összpróbát itt is megnézek. Szerencsére jól mennek a dolgok, nincs mit kritizálni, mondtam is a társulatnak, ezért kár volt ennyit utaznom.

 

Az is kijelenthető, hogy a pár évtizeddel ezelőtti gyakorlathoz képest a szöveg szentsége megkopott a színházban, sokkal több az improvizáció, bátrabbak a változtatások, ha egyáltalán van kész szöveg, amivel az előadás dolgozik.

Igen, ez így van. Korábban azt is mondták ugye, hogy a dramaturg a szöveg képviselője, védelmezője, de ez sosem volt helyes, hiszen a szerző nem ellenség, akit támadni vagy éppen ezért védelmezni kéne. Egyébként Eszterrel közös munkáimban, akárcsak a Buborékokat említve, pontosan megvan a helye az improvizációnak néhány jelenetben. A színészek szerencsére már most nagyon pontosak, tudják, értik a szöveget, odaadó figyelmet tapasztaltam.
Nagyon bosszantó bír lenni, amikor egy próbán a színész bizonytalan szövegtudással bele-bele improvizál, bizonytalanságból, és nem azért, mert erre tere van.

 

Életre hívott egy műhelyt, a Titkos Társulatot, ami – mint írják valahol – nem is titkos és nem is társulat, sok előadáson vannak már túl. Meséljen erről, mivel foglalkoznak, mik a törekvéseik?

Öt-hat évvel ezelőtt kezdtünk neki, hat-hét előadást hoztunk létre együtt, elsősorban a Trafóban, ami nagyon fontos helyszín. Az egyetlen hely ma Budapesten, ahová rendszeresen jönnek jelentős külföldi előadások. Ennek az a következménye, hogy külföldön is jobban odafigyelnek az ottani munkára, így jutott el több előadásunk többek között Berlinbe és Párizsba.
Nem tartom magam rendezőnek, viszont az egyetemi pályafutásom során észrevettem, hogy a tanári munka egyes elemeit – ahogy megpróbálom egyben tartani a figyelmet, próbálom elérni, hogy a hallgatók folyamatosan egymást inspirálják – a színházi munkában is lehet használni.
Amit a Titkos Társulatnál teszünk, közösségi munka, minden színész egyenrangú alkotópartnerként vesz benne részt, éppen ezért kerül az a plakátra, hogy rendezte a társulat. Kerültem már olyan helyzetbe, amikor a folyamat megtorpant, és klasszikus értelemben véve rendezni kellett, nem volt vele problémám, viszont messze nem érdekel annyira, mint az előbb leírt összjáték.

 

Ha jól tudom, most van egy új előadásuk, ami szinte egészében improvizáción alapul.

Igen, szintén a Trafóban, amiben nincs megírt szöveg, viszont a történet fordulatai kőkeményen rögzítve vannak. Nagyon érdekes látni, ahogy előadásról előadásra változik a szöveg, új történetek is belekerülnek, nagyon izgalmas, ahogy folyamatosan fejlődik.

 

Mi kell a jó improvizációhoz, egy bizonyos típusú színész, vagy van ennek valamiféle technikája?

Az a tapasztalatom, hogy improvizálni mindenki tud, nem csak színészek, hanem civilek is, ha ez jól van felépítve. Persze ez nézők előtt nem így van, hiszen ott rögtön a színészek kerülnek előnybe, hiszen ők nem jönnek zavarba.

Végül térjünk át a hamarosan bemutatóhoz érkező nagyváradi munkára, a Buborékokra Csiky Gergelytől. Mik voltak a munka nehézségei, szépségei?

A Buborékok egy profi módon felépített, bonyolult történet sok szereplővel, ami képes folyamatosan fenntartani a néző figyelmét, mivel tele van ma is érvényes örök igazságokkal, és remek humorral, illetve a korrupció témája okán sok szempontból aktuális is.

Viszont, mivel több mint százharminc éves szöveg, azzal adta a legtöbb munkát, hogy az óhatatlanul jelen lévő múlt időt eltüntessük belőle a kor kereteinek megtartása mellett. Ez elkerülhetetlen, hiszen a színháznak minden esetben a ma emberéhez kell szólnia.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!