Polgármester nem terem a fán

2015. 10. 04. 13:19

Előválasztás előtt áll a marosvásárhelyi magyar közösség, most dől el, ki lehet a jövő évi önkormányzati választásokon a polgármester-jelöltje. És most válik láthatóvá, mi az erdélyi magyar válság igazi természete. Parászka Boróka helyzetértékelése.

 

Az október 11-i előválasztás résztvevői: Portik Vilmos (EMNP), Soós Zoltán (RMDSZ), Barabás Miklós (CEMO) Fotók: Transindex

 

A marosvásárhelyi önkormányzati választás ciklusok óta arról szól: hogyan néz szembe a rendszerváltás óta legnagyobb traumákat átélt, ugyanakkor a legnagyobb lehetőségekhez jutó erdélyi magyar közösség a saját maga által okozott kudarcokkal. Itt a „ki lesz a polgármester?” kérdés – sajnos – hosszú ideje azt jelenti, „visszavesszük-e a várost a románoktól”. És nem, nem vesszük vissza, immár 15 éve.

Sok oka volt ennek, a legrövidebben talán úgy lehetne összefoglalni a folyamatot, hogy amíg a magyar közösség elfelejtette az etnikai szavazás tétjét és technikáit, és amíg az új magyar nacionalizmus feldolgozta a magyar közösség esélyeit, addig a román közösség beletanult mindebbe. A román nacionalizmus hatékony, gazdaságilag, politikailag jól felépített rendszer. A magyar korszerűtlen, sem gazdaságilag, sem politikailag nem működőképes. (Ezzel együtt: a nacionalizmusok kioltják egymást, és önmagukat. Károsak.)

Arra, hogy hogyan lehet kilépni az ilyen-olyan nacionalizmusokból, az etnikai szavazások rendszeréből, egyáltalán nem érkezett javaslat. Ez a hazai közélet egyik legerősebb tabuja.

 

Nem elveszett város

A legutóbbi önkormányzati választásokkor már az kihívást jelentett a marosvásárhelyi magyarok számára, hogy a polgármester-jelöltek személyében megegyezzenek. Hónapokon át tartó lélekölő, ízléstelen, agresszív, közélet-ellenes vita folyt a jelölésről. Akik abban, fiatal- vagy középgenerációs politikusként részt vettek, annyi veszteséget felhalmoztak, hogy elvéreztek, mielőtt megmérettethettek volna. Végül mégsem történt frissítés, első generációs politikus, Frunda György szállt ringbe. És ahhoz képest, hogy az RMDSZ sokak által elutasított nemzedékéhez tartozott, ahhoz képest, hogy a választási kampány a viták miatt későn és rosszul indult, és ahhoz képest, hogy kihívója – az újra- és újraválasztott Dorin Florea – már bebetonozott, biztos jelöltnek számított, jó eredményt, 37 százalékot ért el. Azt mindenképpen jelezte ez a félsiker, hogy Marosvásárhely nem elveszett város, ha a helyi magyar közösség leszámol a saját indulataival, dilettantizmusával, lehet fordítani az eddigi tendenciákon.

Az elmúlt három évnek erről kellett volna szólnia. Ezt szolgálta volna az is, hogy a jövő évi önkormányzati választásokra előválasztásokkal készül a városi magyar közösség. Ez a voksolás későn, október 11-én lesz. Akkor, amikor már rég tudni kellene, ki lesz a polgármester-jelölt, milyen stábbal, milyen programmal készül az önkormányzat élére. Lehet vitázni azon, hogy jó ötlet volt-e az előválasztás. Ez ugyanis „kifárasztja” a közélet iránt egyre kevéssé érdeklődő polgárokat, a jelöltek közötti versenyhelyzet újabb konfliktusokat szülhet. Ha nincs jól megszervezve, lebonyolítva, többet árthat, mint használ. Ha viszont nincs előválasztás, bárki kétségbe vonhatja a jelölt legitimitását, a magyar versenypártok közötti viszony továbbra is rendezetlen és káros lesz. Két rossz alternatíva között lehet most viszonylag jól lavírozni.

Kényszerhelyzet van. Tíz nappal az előválasztás előtt, amikor a választási bizottság a voksolás menetéről tartott sajtótájékoztatót, botrány tört ki. Az újságírók előtt szólalkozott össze sokak szerint minősíthetetlen hangnemben az egyik jelölt (a függetlenként induló Barabás Miklós) és a választási bizottság RMDSZ-es tagja (Orosz Attila). Bár megdöbbentő információk keringenek erről az epizódról, mindez nem előzménytelen, és nem is egyedi a nívótlan vita. Azt jelzi, hogy a marosvásárhelyi magyar közélet alá van aknázva: itt bárki, bármikor szerezhet-okozhat sérülést.

Igazolatlan hiányzók

A helyzetértékelésnek ezen a pontján szokás elmarasztalni a politikai versenyben résztvevő pártokat, politikusokat. Minden bizonnyal sok hibát követnek el ezek a szervezetek (nem lehet azt a kérdést sem lezárni: valóban a közösségi nyitottságot, demokráciát szolgálja-e az érdekcsoportok sokasodása), de egy politikától független tény mind nyilvánvalóbb. Mindazokat, akik politikai szerepet vállalnak (és vállalják a lejáratás, az amortizáció kockázatát) magukra hagyják azok, akik igazolatlanul hiányoznak a közéletből. A marosvásárhelyi elit (nevezzük jobb híján így), az üzleti-, a közszféra-, az egészségügy-, a tanügy-, a kulturális rendszerek képviselői, munkatársai hallgatnak.

A legjellemzőbb az Azomures botrány, a példátlan környezetszennyezés itt, az ország szívében, amelyet néhány elszánt és elkötelezett civilen kívül nem tesz szóvá senki. Hallgatnak a környezetvédelmi szakemberek, az orvosok: azok, akiknek szakmai tekintélye, intézményes háttere, eszközei lenne az érdekképviseletre. És akiknek szakmai-etikai kötelessége lenne felszólalni. De ugyanígy sorolhatnánk a Marosvásárhelyet érintő súlyos problémákat: a gazdasági elsivatagosodást, perifériára szorulást, a szociális ellátás anomáliáit, aránytalanságát, az oktatási rendszer esetlegességét, színvonalromlását, a pedagógusokat érintő kontraszelekciót, a kaotikus, működésképtelen városi infrastruktúrát, a közbeszerzések körüli zavarokat. Marosvásárhely az a város, amely csak látszólag működik. És ehhez a tetszhalottsághoz asszisztál, ezt támogatja a helyi elit. Amelyik kihátrál a saját politikusai közül, majd nagyokat röhög azok vergődésén. Az elit legfennebb a kicsinálásban vesz részt, a leszámolásban éppen azzal, aki a célkeresztben áll: az aktuális polgármester-jelöltekkel, a párt- vagy szervezeti aktivistákkal.

Közben mégis mindenki azt ismételgeti: mikor lesz már „igazi” polgármestere Marosvásárhelynek? Amíg a közélet ilyen minőségű, addig a válasz az: nem lesz. A polgármester nem terem a fán, nem nő magától a városi parkban. Ha nem hozza a tartalmat, a szakértelmet az, akinek tudása, szakértelme van, akinek kötelessége mindent megtenni a város élhetőbbé tételéért, akkor nem lesz polgármester. Sem alpolgármester, sem önkormányzati képviselő. Senki sem lesz. Ha nincs valódi, minőségi közélet, közvita, akkor közpolitika sem lesz.

Úgyhogy, amikor mindenki hátradőlne az íróasztala mögött, és keserűen elsomolyogná magát a politikai dilettantizmus újabb megnyilvánulásain, a polgármester-jelöltek veszekedésein, a csak óriásplakátokon látható pártokon, a taxikra ragasztott matricákon, gondoljon arra: saját gyávaságán, kussolásán nevet. Azon, hogy a marosvásárhelyi elit egyetemi tanárostól, orvosprofesszorostól, igazgatóstól, cégtulajdonostól hasznot húz ugyan a városból, de hallgat, állását-pozícióit-megbízását félti, ha meg kellene szólalnia, ha kockázatot kellene vállalnia. Nem város az, amelynek nincsenek polgárai. És Marosvásárhely most nem város, és nincsenek polgárai.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!