Fesztelen napok a TESZT-en

2010. 10. 14. 09:12Egy fesztivál, színházi találkozó számomra mindig akkor kezdődik, amikor megérkezem. Mert fontos az első benyomás. Az pedig a szállodában ér. Nem luxus, de kényelmes. Még van meleg víz, majd nem lesz, aztán ismét folyik. Ezzel minden rendben.
Lekésem az első konferenciát, Cornel Ungureanu irodalomtörténész beszélt. Mrozek a múlt és a ma terrorja között volt az előadás címe. Nem esem kétségbe. Még attól sem, hogy a megnyitót lekésem. Balázs Attila igazgató beszélt, gondolom, a TESZT-ről, meg a színházról.
A hölgyek, akik ideadnak mindent – jegyeket, szórólapokat, műsorfüzetet – kedvesek, mint mindig, és már fáradtak. Mi lesz később? Még fáradtabbak lesznek. A szolgálatos színész Tarr Mónika, ő is kedves, segít mindenben. A többiek is mind arra törekszenek, hogy mindenki jól érezze magát. Sikerül nekik.

Sztárok a színpadon és a büfében. A büfé a fesztivál egyik legfontosabb helyszíne. A másik a színpad, illetve a színházterem. E kettő között zajlik az életem május 22. és 29. között. Soha rosszabbat. Traian úr, a büfé ura is megismert. Mindenkit megismer, nem semmi a memóriája. Jön az első kávé, az első beszélgetés. Érkezik Gálovits Zoltán ügyvezető, egykori váradi újságíró, Katona Mihály sajtóreferens, Dobre Júlia irodalmi titkár. Örülünk egymásnak, a fesztiválnak, közben füstölődünk a Lyuknak becézett dohányzóban.
Kezdődik az előadás, a budapesti Bárka Színház égisze alatt Szikszai Rémusz, Mucsi Zoltán, Scherer Péter játssza Mrozek Mulatság című abszurdját, Bérczes László rendezésében, Cseh Tamás zenéjével. Nagyágyúk a színpadon, vérbeli komédiások, ráadásul két erdélyi név: Szikszai és Bérczes.
Az előadás ötlete kitűnő, a mulatságra, az életre várók, vágyók, clownok. A vége kicsit elmaszatolt. Biztos, mert a komédia nem bírja meg a halált, vagy a halál a komédiát. Pedig Mrozeknél minden mindent megbír, csak pontatlanságot nem. Mulatságos a Mulatság, sokat nevetek. Valamikor nagyon jó lehetett ez az előadás, de most, amikor én látom, kissé szét van esve. Tíz éve van műsoron, nem csoda, hogy a játszók belefekszenek a szerepükbe, önfeledten komédiáznak. Túl önfeledten. Néha az az érzésem, hogy maguknak játszanak, magukat szórakoztatják. Ami poén csattan, arra még rátesznek egy lapáttal. Kár.
A büfében csendesen beszélgetnek. Szikszai a családjával, a kollégákkal. Mucsi és Scherer nem először van Temesváron, tavaly és tavalyelőtt is játszottak itt. Szeretik őket a színészek, a közönség. Õk is szeretnek itt lenni, mégis indulnak haza néhány órával az előadás után.
Nem baj, én maradok, most mindenkivel lehet találkozni. Az első naphoz tartozik még az ismerkedés a vendéglővel, ahol naponta ebédelek és vacsorázom, együtt a találkozó meghívottjaival, a társulat tagjaival.

Ne tessék bántani! A kezdés megvolt, következik az első teljes nap, rögtön három előadás. Az első már délelőtt, fájdalmas ez az esti bulizás után, de mindenki ott van, közönség is jön szép számmal. Egyébként minden előadást pótszékes házzal játszottak.
A kolozsvári színisek produkciója, Albu István rendezte Shakespeare Szentivánéji álom című darabját. Az, hogy zagyva, enyhe kifejezés rá. Mély drámának indul, átcsap komédiába, majd paródia jelleget ölt. Sajnálom a színis növendékeket, hogy ilyen előadásban mutatkoznak be, mi több, már fesztiválra is elviszik Albu rémálmát. Ennek ellenére feltűnik néhány tehetséges fiatal, többek között Varga Balázs, Nagy József, Czumbil Orsolya.
Még szerencse, hogy finom az ebéd és jó a társaság.
A követező előadásig megnézem a színház új honlapját, tényleg jó, szép és áttekinthető, rajta rengeteg információ. A blogján fiatalok, dramaturghallgatók írnak az előadásokról, saját élményeikről. A laptop, melyen mindez nyomon követhető, a felső hallban található, ahol kiállítás is van, na meg a kocka. Előbbi érdekes, utóbbi még érdekesebb. A kocka ugyanis puha, lehet rajta ülni, a bulik alatt ledőlni, és egy-egy előadás műsorfüzeteként is szolgál. Multifunkcionális darab. Szeretjük. Az átjárható szekrény is felkerült a hallba, lehet, az eső miatt nincs az utcán, mint tavaly és tavalyelőtt. Ez is jó bútor, szeretnek az emberek ki-be járni, mások bezárkóznak, csak a fejüket dugják ki.
Délután mikrobuszban nézek színházat. Olyan igazit, olyan nagyon jót. Borbély B. Emília játssza Gianina Cãrbunariu Mady-baby című monodrámáját. Mindent tud ez a fiatal színésznő, amit színházról és nézőről tudni kell. Erről az előadásról külön is beszámolok majd, annyira érdekes és izgalmas.
De eljön az este, és újra szenvedek. Ami elsőre eszembe jut a Tünde&Csongor előadásról (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), az egy felkiáltás: ne tessék bántani! Mert amit Vörösmarty művével, fizikai színház címkével ellátva, Ladányi Andrea tett, az felér a fizikai és szellemi agresszióval. Hát, kérem szépen, azt hittem, sosem telik el az egy és háromnegyed óra, hogy végre kimenekülhessek a teremből. Tessék elképzelni, milyen lehet a Csongor és Tünde című klasszikus mű cyber változatban. Cyber Tündével, és – nekem úgy tűnt – kicsit belőtt Csongorral. Mondom: elképzelhetetlen. Ráadásul a mozgás is pontatlan, a táncosnők pedig olyan gömbölydedek, hogy egészen visszatért az önbizalmam.
Az esti buli jól sikerült, mindenki kiengedte a cyber-gőzt, volt Traian úrnak bevétele rendesen.

Kereszttáti és bombariadó. Õ egy marionett, amely/aki az emeleti hallból a büfébe vezető lépcső fölött lóg. Ember nagyságú, ülő helyzetben van, és békésen tűri, hogy mindenki játsszon vele. Banga Szilárd fiatal képzőművész készítette, és nagyon örül a népszerűségének. Szerves részévé válik az életünknek. Együtt bulizunk vele, még táncolunk is őkelmével néha. Úgy hívják, hogy Kereszttáti, ami keresztapát jelent székelyesen.
Aztán felírták a hátára: Szívemben bomba van. Ez egy slágerszöveg része, de utal az előző napi eseményre is. Ugyanis vasárnap délután, mialatt én vidáman buszoztam Mady-babyvel, a színházban bombariadó volt. A rendőrségre telefonhívás érkezett: bombát helyeztek el a román opera épületében. Ez egy tömbben van a magyar és német színház épületével. Tíz perc sem kellett, megérkeztek a rendőrök, kommandósokkal és kutyákkal, s pillanatok alatt kiürítették és átvizsgálták az épületeket. Persze bomba nem volt, ijedtség sem, mindenki derültséggel fogadta a rendkívüli eseményt. A kommandósok, rendőrök nem akartak nyilatkozni, annyit tudtam meg, hogy telefonhívásra jöttek, mert minden ilyen bejelentést komolyan kell venni, akkor is, ha utólag rossz viccnek bizonyul. Még Kereszttátit is megvizsgálták, de állítólag csak egy nagy szívet találtak a szalmatestben.
Két napra rá az a hír járta, nem kis derültséget keltve, hogy valamelyik börtönből érkezett a hívás mobiltelefonon, valamelyik rab szórakozott. Vajon honnan tudta, hogy fesztivál van? Ez sosem derült ki.

Pereg az élet, mint a gázóra. Nagyon várom az Ibusár előadását. Szeretem Parti Nagy Lajos darabját, és kíváncsi vagyok, hogyan lehet bábok társaságában előadni. A Zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása ez, Lőrincz Zsuzsa rendezésében. Na tessék, már megint egy szomszédba szakadt erdélyi. Az elképzelés érdekes és látványos. Sárbogárdi Jolán operettje pálcikabábukkal jelenik meg. A vidéki állomás kasszásnője operettet ír, rémálmai vannak, és nem akar férjhez menni az állomásfőnökhöz. Kicsit lökött szegény, kétségbe van esve az anyja erősen. Szabó Tibor játssza az állomásfőnököt, ragyogóan. Persze, ő is erdélyi, Sepsiszentgyörgyről igazolt át. Ott csak vendég. Lőrincz a magányt, az alkotói válságot jelenítette meg Sárbogárdi Jolánon keresztül. Kár, hogy Kovács Olga nem elég erős ehhez a szerephez, nincsenek meg a szükséges mélységei. Talán túl fiatal ahhoz, hogy átérezze az eszét vesztő kasszásnő történetét. Parti Nagy Lajossal mondja: pereg az élet, mint a gázóra, de a színésznő szép és fiatal. Talán ezért nem mindig hiteles; igaz, vannak jó pillanatai.

Csehov és a viccek. A temesváriak Cseresznyéskert előadása előtt Ilie Gyurcsik előadását hallgatom meg, melynek címe: A csehovi „vígjáték” meghatározására tett kísérletek. A Csehov-szakértő szerint az orosz klasszikus darabjai viccsorozatok, ezért is határozza meg vígjátékként színpadi műveit. A Cseresznyéskert jó példa erre – mondja. Hát, ritkán láttam vicces Csehov-előadást, és jót nevetek a professzor szemléltetésként elmondott poénjain. Az előadás nem túl szellemes, de meg lehetett hallgatni.
Este jön a temesváriak Cseresznyéskertje. Kicsit szétesve, de a rendező jelenlétében. (Erről az előadásról már beszámoltam a Riport hasábjain, akkor több elismeréssel.) Utána közönségtalálkozó, László Sándor, a rendező rendesen nagyképű. Oda se neki, a buli ezúttal is hangulatos.
Másnap a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkció, amivel a Csiky Gergely társulat UNITER-díjat nyert. Jogosan – szólnak egybehangzóan a vélemények. Az előadás továbbra is kitűnő. (Erről is jelent meg lapunkban értékelés.) Előtte Upor László Rosencrantzra várva című előadását hallgatom sokadmagammal. A kötet is kapható az előcsarnokban. Az előadás érdekes, mert interaktív. Sok újdonság nem hangzik el, megtudjuk a darab születésének körülményeit, sok mindent a szerző, Tom Stoppard életéről. Mondom, érdekes, és Upor szellemes előadó. A bulin is jól teljesít.

Adieu Bandi, bár meg se érkeztél volna. Amilyen várakozás előzte meg a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásait, olyan csalódást okoztak. Tavaly és tavalyelőtt nagyszerű produkciókat hoztak Temesvárra, s remek színészei vannak a társulatnak. Az első előadást, melynek címe Adieu Bandi, Mezei Zoltán rendezte, és sokan írták. Bár ne tették volna. Az opus az Ady – Léda – Dióssy Ödön (Dodo) hármasról szól, az egymás közötti viszonyokról. Hogyha Ady Bandi látná az előadást, színpadra vágná a borosüveget és kikérné magának, hogy így jelenítsék meg. Brüll Adél (Léda) idegrohamot kapna, Dodo pedig végtelenül elszomorodna. Én dühöngtem. Ennyi giccset, álromantikát felhalmozni kemény munka lehetett. A színészi játékról pedig jobb nem beszélni.
A másik darab A tengeren nincsen sár címet viseli, Kovács Frigyes rendezte, és James Cain A postás mindig kétszer csenget című művének parafrázisa akar lenni, de még paródiának is rossz. Persze, hogy a kultuszfilm jutott eszembe, de aztán jobbnak láttam gyorsan elfelejteni. Van benne egy muzulmán férj, akit én arabnak hittem, de a közönségtalálkozón elmondták, hogy valójában bosnyák. És azt is, hogy a Frank, Cora és Katz nevű szereplők nem amerikaiak, hanem szerbek, vagy valami más volt jugoszláviai nemzethez tartoznak. Az életben nem jöttem volna rá, ha meg nem mondják. Hosszú volt és unalmas, semmi jót nem tudtam benne felfedezni. Mindennek vége van egyszer, ennek is vége, mehetek a büfébe leöblíteni.

Lucifer, a nő. Meglepő, érdekes, izgalmas volt viszont az Újvidéki Színház Az ember tragédiája előadása, a szerb Kokan Mladenovic rendezésében és Elor Emira abszolút főszereplésével. Gyarmati Kata mesteri módon avatkozott Madách szövegébe, rövidített, átírt, beleírt. A rendezővel közösen Lucifert tette meg főszereplőnek. Egy kedves, mozgékony, szellemes, okos Lucifert. Háttérben vetítve egy-egy Madách szöveg, hogy azonosíthatók legyenek a helyszínek. Nem csonkult, hanem gazdagodott a mű, és még inkább a ma emberének és emberéről szól. A hibák (szerintem kétszer volt vége, a befejezéskor túl nyilvánvaló, hogy Lucifer nő) eltörpülnek Elor Emina fergeteges játéka mellett. Nem „látszik” mellette sem Ádám, sem Éva, csak ő van. Pátoszmentes, hagyományromboló előadás, mégis benne van Madách szellemisége: az ember felelős a sorsáért, az ember felelős azért, hogy nem valósult meg egy szebb, jobb világ.
Utolsó nap kihagyom az Újvidéki Színház és Színművészeti Akadémia közös produkcióját, Dennis Kelly Zsákutcáját. Úgy látszik, fáradt vagyok, mert nem hallgatom meg Adriana Babeþi Odüsszeusz asszonyai című előadását se. A színháziak azt mondták, jól tettem, hogy előbbire nem mentem be, és sajnálhatom, hogy utóbbiról lemaradtam. Bizonyára így van, nem áll módomban velük vitatkozni. Ellenben újra megnézem a temesváriak előadását, az Odüsszeusz hazatérését, és megint nagyon tetszik. Ami jó, az a fesztivál utolsó napján is jó.
Mindenki elfáradt, a buli sem olyan fergeteges, mint az előző napokon.
Búcsúzunk egymástól, stílusosan: jövőre veletek, ugyanitt, a TESZT-en.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!