Erdélyiek, erdélyi tartalmat

2010. 10. 14. 08:56Nagy Zsolt: Referenciaértékű minőséget akarunk

Hogyan sikerült megteremteni az Erdélyi Magyar Televízió (EMTV) működési feltételeit?

A televízió története 2003-ban kezdődött, amikor az akkori magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter, az RMDSZ elnökével egyeztetve megígérte, hogy támogatják egy erdélyi magyar televízió létrejöttét és működését. Az akkori kormányfő szándéka szerint egymilliárd forintnak megfelelő összeggel támogatták volna az erdélyi magyar televízió létrehozását, és további évi egymilliárd forinttal a működését. Ez nem következett be, változás történt a magyarországi politikai életben (Medgyessyt 2004 nyarán visszahívták tisztségéből – szerk. megj.), és a megígért támogatásból, a szintén egykori informatikai és távközlési minisztériumon keresztül, mindössze háromszázmillió forint céltámogatás érkezett. Ez a háromszázmillió forint, valamint a Communitas Alapítvány számottevő segítsége tette lehetővé, hogy az EMTV és Erdély FM rádió létrejöjjön, beinduljon, sugározni tudjon, megépítse és kialakítsa a stúdióját Marosvásárhelyen.

Milyen forrásokból biztosított az EMTV további működése?

A szükséges összeg oroszlánrészét a Communitas Alapítvány adja, román költségvetési forrásokból, a kisebbségi közösségek kulturális identitásának megtartására szánt alapból jutó pénzből, illetve kisebb mértékben mind a televízió, mind a rádió működésére és fejlesztésére különböző célpályázatokon szoktunk nyerni. Élünk a Szülőföld Alap, illetve a Corvinus Zrt. által meghirdetett lehetőségekkel.

Miért a Romtelecom Dolce hálózatban szórják az adást, amikor az erdélyi magyarság többsége a Digi szolgáltatásait veszi igénybe, vagy RDS kábelelőfizető?

Nem csak a Romtelecom Dolce hálózatában szórjuk az EMTV. A kezdetektől van földi sugárzású frekvenciája az EMTV-nek, 2009 második felétől van sepsiszentgyörgyi és annak körzetét lefedő földi frekvenciánk, valamint már majdnem két éve a marosvásárhelyi RDS/RCS kábelhálózat digitális szolgáltatási csomagjában szerepel a műsorunk. Országos szintre egyelőre valóban csak a Romtelecom Dolce szolgáltatásán keresztül tudtunk kijutni, aminek elsősorban anyagi oka van. Az alapítvány elnökeként, én egy személyes üzleti érdekemet áldoztam fel azért, hogy a Dolce hálózatban sugározni tudjuk az EMTV adását. Különben az alapítvány nem tudná ezt megfizetni. Ugyanez a helyzet az RDS országos hálózatával, illetve a Digi hálózattal: ezek tulajdonosai olyan összeget kérnek az EMTV sugárzásáért, ami az éves működési költségünknek majdnem az egyharmada. Egyszóval anyagi okokból nem vagyunk láthatók ezekben a hálózatokban, de reméljük, ezeknél is sikerül valamit elérnünk a közeljövőben.
Jelenleg a Partiumban a legkevésbé elérhető az Erdélyi Televízió.
A Partiumban mindenkinek lehetősége van átállni a Dolcéra, főleg azoknak, akiknek műholdas előfizetésük van. Ugyanazt a műsorrácsot, kiegészítve magyar tévécsatornák és az EMTV műsorával, ugyanazon az áron megkaphatják a Dolce hálózatban, mint a másikban.

Korábban azt nyilatkozta, hogy „bár elsődleges célkitűzés az anyanyelven történő informálás, televíziónk alapvető szerepkörén túlmutatóan egy Románia-szintű, referenciaértékű magyar nyelvű televíziós médiatermékké, szolgáltatóvá kíván válni” az Erdélyi Magyar Televízió. Ez mit jelent a gyakorlatban?

Azt jelenti, hogy magasra helyezzük a mércét. Nem csak egyike akarunk lenni a magyarul szóló televízióknak, hanem szeretnénk elérni, hogy referenciaértékű legyen az EMTV minősége, tartalma, és megteremtsük azt az országos televíziós médiumot, amit Erdélyből gyártanak az erdélyieknek, és amely referenciaértékűvé válhat a többi sajtótermék számára.

Terveznek-e együttműködést valamelyik magyarországi televízióval?

Lassan egy éve, hogy az EMTV együttműködési szerződést írt alá a magyarországi közszolgálati televízióval, mind műsorcserére, mind az MTV archívumának használatára vonatkozóan. Ennek már látszanak a gyakorlati vonzatai, és bízom abban, hogy az együttműködést sikerül szélesíteni annak érdekében, hogy EMTV műsorai egyre vonzóbbak legyenek az erdélyiek számára.

Ki az EMTV főszerkesztője?

Jelenleg nincs kimondott főszerkesztő. Az EMTV úgynevezett producere Szuder László békéscsabai televíziós szakember, aki a kezdetektől közreműködött az EMTV létrehozásában. Az ő szakmai tudása és tapasztalata segített minket hozzá, hogy ilyen kis pénzből működőképes és televíziós berkekben elismerésnek örvendő stúdiót tudjunk létrehozni. További feladat, hogy megtaláljuk azt az erdélyi magyar szakembert, aki el tudja látni a főszerkesztői feladatkört.


Szepessy Előd: Közszolgálati feladatokat kívánunk ellátni

A sajtóközleményükben az áll, hogy a műsorfolyam gerincét a reggeli műsorból, négy élő híradóból, illetve a naponta jelentkező tematikus magazinműsorokból álló, mintegy háromórás, saját gyártású műsoraik adják. A fennmaradó kilenc órában mit sugároznak?

Vannak olyan saját gyártású műsoraink, amelyeket megismétlünk. Ilyen a 16 órakor kezdődő Délutáni Híradó, illetve a 18.30 órai Esti Híradónk. Az esti magazinműsorunkat is bemutatjuk újra, másnap reggel. Ezenkívül a Magyar Televíziótól kapott műsorokat, illetve dokumentum- és portréfilmeket, külön kiadású műsorokat szoktunk sugározni.

Közszolgálati vagy kereskedelmi rendszerben működik az Erdélyi Magyar Televízió?

Jogi és gazdasági szempontból tekintve kereskedelmi televízióként kell működnie. Ugyanakkor megkerülhetetlen tény, hogy a fennálló gazdasági körülmények között az erdélyi magyar társadalom képtelen lenne egy kizárólag üzleti alapokon működtetett országos magyar nyelvű televíziótársaság fenntartására, ezért szükséges kiegészítő finanszírozási megoldásokat találni.
Szerkesztői koncepció szempontjából azonban egyértelműen közszolgálati feladatokat kívánunk ellátni. A közszolgálatiság fogalma, mint olyan, vitatható, az Erdélyi Magyar Televíziót viszont az teszi közszolgálati jellegűvé, hogy az erdélyi magyarság közösségi, kulturális, gazdasági, politikai stb. érdekeinek érvényesítését kívánja elősegíteni, nem pedig egy adott tulajdonosi kör üzleti céljait.

Mennyi időt szánnak a politikára, és mennyit a kultúrára, ezen belül a színházra?

Célunk a romániai magyar közösség egységes, erdélyi szintű informálása közéleti, politikai, kulturális, gazdasági és társadalmi eseményekről. Mindezekkel a témákkal egységesen foglalkozunk, jelen vannak híradóinkban, ugyanakkor tematikus magazinműsoraink is vannak: Piactér (gazdasági magazinműsor), Félidő (sportmagazin), Hitélet (vallási műsor), Többszemközt (közéleti, politikai magazin), Kultúrcsepp (kulturális magazinműsor).
Természetesen nagyon fontosnak tartjuk az erdélyi színházak bemutatását is, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt egy évben sikerült három színházi felvételt készítenünk.

Terveznek-e élő közvetítéseket?

Egyelőre a meglévő kapacitásunk nem engedi meg a nagyobb méretű élő közvetítéseket.

Mennyire jelent konkurenciát önöknek a Duna Televízió, illetve megfordítva, mennyire jelenthetnek versenyhelyzetet a Dunának?

Úgy gondolom, nem beszélhetünk konkurenciáról, mindenféle szempontból összehasonlíthatatlan feltételek között működik a két médiaintézmény. Az Erdélyi Magyar Televízió sajátosságát, egyediségét az adja, hogy erdélyi magyarok, erdélyi magyarokról, erdélyi magyaroknak készítenek televíziós tartalmakat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!