Fájdalom, a tükör nem görbe

Welcome to Transilvania – áll a függönyként szolgáló képen, s fénykép pózba meredve ül Ince és Iringó. Amikor széthúzódik a „függöny”, megmarad az aranyozott keret, amely a szobát veszi körül. Erős színekkel festett tabló a Bányavakság, sötét titkokról, emberekről, valóságról. Székely Csaba drámáját Sebestyén Aba rendezésében a nagyváradi IFESZT-en látta Simon Judit.

Dobozszínpad, naturalista díszletekkel: kopott szekrény, rajta fényképek, megroggyant kanapé, asztal, négy szék, kopott szőnyeg. A falakra hegyeket, völgyeket festettek élénkzölddel, egyiken ott virít a Welcome to Transilvania, azaz Isten hozott Erdélyben felirat. Alatta fogasnak szolgáló szarvasfej, hatalmas agancsokkal. A névtelen falunak ebben a házában lakik a két testvér: Ince (Szakács László) és Iringó (Nagy Dorottya), és ide várják Florint, a rendőrt (Bányai Kelemen Barna) a városból.
Õk nem munkanélküliek, nem is nincstelenek: a férfi polgármester, az özvegy testvéré a ház. Jószáguk is van, talán némi földjük is. A szomszéd Izsáknak (Ördög Miklós Levente) is jól megy, működik a fakitermelő üzeme, nagy háza, pénze van. Õt jelentette fel Ince, mert ellenfele a választáson. Persze, a polgármester sem gáncstalan lovag, azon túl, hogy részeges, nagyjából magáénak tekinti a falu vagyonát. Nem lehet túl népszerű. Izsák a Turul Zászlóalj Harcosainak a tagja, „jó magyar ember”, részegen is bárkit meg tud verni, sokkal népszerűbb.
Mindenki elment a faluból, aki számított Incének: néhányan öngyilkosok lettek, a többiek elvándoroltak. Neki viszont ott van Izabella, a kislánya, aki ha Kolozsváron elvégzi az egyetemet, hazajön, igaz, már tíz éve tanul, és alig jár haza, de nem baj. Azért is kell a polgármesteri fizetés, mert sok pénzre van szüksége egy egyetemistának. A vagyon, a ház elúszott az alkoholra. Az otthonuk is Iringóé, aki azzal fenyegetőzik, hogy a városba költözik.
Elfojtott harag, keserűség lakja a házat, titkokat rejtenek magukban a lakói. Szörnyű titkokat. Ince a férfiasságától fosztotta meg a férfit, aki kislányához nyúlt, Iringó a férjét verte agyon. Az már csak ráadás, hogy az asszony balesetezett az autóval, és meghalt a testvérének a felesége. Izsák két katonatisztet vert agyon a hadseregben – legalábbis ezt mondja magáról –, de az ebben a faluban dicsőség.
Hány óra van ilyenkor, kérdi Ince, az óra a karján, de ő sosem tudja, „hány óra van”. Mintha nem fogná fel a valóságot, a saját elképzelt világában él, csak azt tudja, kell pénz a kislányának, kell a hatalom, hogy ne derüljenek ki a rendellenességek. Mindenről tud az egész falu, nincs titok, nincs magánélet, csak hallgatás van. Senki nem jelenti „azoknak”, mi történik náluk, magyarok ők, nem rohangálnak a románokhoz, a „megszállókhoz”. Álmodoznak a jobb világról. Csak Ince jelenti fel ellenfelét, talán ellenségét. Izsák kikiáltja nemzetárulónak.
A rendőr tud kicsit magyarul, rokonszenves, kedves embernek tűnik, de mégiscsak rendőr, ráadásul román, szeretni nem lehet, inkább félni kell tőle.
Izsák azonnal nekimegy, mondja, jön a magyar igazság. Sokáig nem alszik, ha várja – nevet Florin magabiztosan, ő most itt hatalom. Nem jött volna, özvegy, egyedül neveli a kisfiát, de küldték, a szolgálat az szolgálat, így került ő bele ebbe a furcsa, pálinkás, verekedős világba.
Talán jó ember, a munkáját végzi, előléptetésre is számít, hogy kiderítette a valóságot. Õ nem tartozik ide, fogalma sincs a szabályokról, az indulatokról, a keserűségről. Megvan neki is a maga baja. Lehet, nem is küldték volna ebbe az isten háta mögötti faluba, de hívta őt a polgármester.
Ez a hely nem hasonlít a Tündérkertre, itt nem beszélnek ízes székely tájszólásban, nem járnak hetyke székelyharisnyában, sem színes rokolyákban.
A kis falu magyar polgármestere éppen olyan megvesztegethető, mint bármelyik fővárosi politikus, éppen úgy és éppen azért küzd, a hatalomért, mint nagyvárosi társai. S az eszközei sem különböznek.
A hegyek közötti apró faluban a nacionalizmus, a történelmi sebek szolgálnak indokul a kibicsaklott sorsokra, a törvénytelenségekre, az elkeseredésre, a bibliai értelemben vett bűnre is.
Talán arra is, hogy Izabella (Czikó Julianna) kábítószer-ügybe keveredett, hogy otthagyta az egyetemet, hogy szajha lett. Menekülnie kell a hatóság elől, menti is Izsák, az új polgármester, viszi, küldi „Olaszba”, miután kedvét töltötte vele. Mehet vele Iringó is, így övé lesz a ház, amelyre régóta vágyik. Ince sorsa is megpecsételődik, elképzelhető, hogy önkezével vet véget az elrontott életének.
A Bányavakság Székely Csaba – nevezhetjük székely – trilógiájának második darabja. Az első, a Bányavirág hangos sikere után félő volt, hogy a szerző és a rendező, Sebestyén Aba nem mernek más színeket, ecsetvonásokat használni a triptichon második részéhez. Más szóval, a siker csapdájába esnek, és a Bányavakságban visszaköszönnek a Bányavirágban bevált formulák.
Ennek éppen az ellenkezője történt. A szerző és a rendező mélyebbre szánt mind a közösségbe, mind a lelkekbe. A rendező naturalisztikusan állítja színpadra a történetet. Minden igazi: a víz, az enni- és innivaló. Csak a szereplők groteszkek kissé, de csak annyira, hogy ezt ne szenvedje meg a realisztikus játék. Ahogy halad a történet, úgy válnak egyre szürreálisabbá a helyzetek, hogy adott pillanatban Ince és Florin kilépjenek a keretből és szinte mosolyogva vágják egymás fejéhez a történelem során megélt nemzeti sérelmeket. Kilépnek a színpadi valóságból, mert ez az értelmetlen párbeszéd nem old, nem oldhat meg semmit.
Mértanilag pontosan felépített darab és előadás. Minden a helyén van, semmi nem túl sok. A nevetés a dialógusokból, a nyelvből adódik, az előadás ugyanakkor drámai. Éppen ezért nevetés közben elszorul a torok. Szerethetők ezek az emberek? – fogalmazódik meg a kérdés. Sebestyén Aba rendezésében talán azok, de akkor félre kell tenni minden morális fenntartást. Márpedig sem a szerző, sem a rendező nem teszi félre.
A színészi játék lenyűgöző. Szakács Incéje érzelmes, puhány, minden téren mocskos, nevetséges, mégis szánandó. Nagy Iringójában fel-felvillan a nőiesség, de alázatosságában is kemény, majdhogynem kegyetlen. Bányai Kelemen Barna rendőre – túl a nyelvi bravúron – egyszerre barátkozó és távolságtartó, rokonszenves és veszélyt jósló. Czikó Julianna Izabellája ijedt és érzéketlen. Ördög Miklós Levente Izsákja vad, öntelt, hiányzik belőle az erkölcsi érzék. Mégis, a sajátos báj, amit a figurájukba csempésznek, lehetetlenné teszi, hogy csak elítélően tekintsünk rájuk. Esendő, keserű emberek. Az alkotók – szerző, rendező, színészek – összetett személyiségeket helyeznek a valóság tablójára.
Azért is nagyszerű a marosvásárhelyiek előadása, mert azt teszi nevetségessé, ami értelmetlenül teszi tönkre az életet: az önbíráskodó virtust, az elzárkózást, a történelmi álomba menekülést. Tükröt tart, amely görbének tűnik, de fájdalom, mégsem az.

Marosvásárhelyi Yorick Stúdió és Tompa Miklós Társulat
Székely Csaba: Bányavakság
Rendező: Sebestyén Aba
Zeneszerző: Boros Csaba
Díszlet és jelmez: Bartha József
Maszk: Benő Kinga