Equus – színpadi terápia

2012. 12. 10. 11:51

Merész kérdéseket fogalmaz meg Szabó K. István Equus előadása a világról, a társadalomról, az emberi életről. A sarkítottan, rendkívüli képi világgal, zenével és fényhatásokkal feltett kérdésekre nincs válasz a színpadon. A nagyváradi román színtársulat izgalmas előadását Simon Judit nézte meg.

Valamiért Kelet-Közép-Európában újra színpadra állítják Peter Shaffer Equus című darabját. A 70-es évek elején írta az angol szerző, mifelénk, pontosabban Magyarországra a 80-as években ért el, akkor vetítették az amerikai filmet is. A történet alapja egy olyan újsághír, ami nagy port vert fel annak idején. Fél-bulvár darab, két színésznek hatalmas lehetőség, de azért mégis valamivel több. A rendezőn múlik, hogy az Equus megmarad pszichológiai nyomozásnak, vagy felszínre kerül az egyén és társadalom viszonya. Szabó K. István a nagyváradi román színtársulattal állította színpadra Shaffer darabját. Előadásából kiderül, miért is vált ismét időszerűvé ez a színpadi mű.
A darab története: Alan Strang (Ciprian Ciuciu) 17 éves fiatalembert vád alá helyezik, mert brutális módon megvakított hat lovat az angliai Hampshire-ben. A bírónő (Suzana Macovei) felkeresi barátját, Martin Dysartot (Richard Balint), a neves pszichiátert, s megkéri, foglalkozzon a fiúval. A pszichiáter terápiás beszélgetésekkel próbál közel kerülni Alanhez, felkeresi szüleit, az istálló gazdáját, a fiú barátnőjét. Az orvos egyre közelebb kerül a fiú démonjaihoz: a vallásos révületből, szexuális frusztrációkból, szülői elnyomásból, komplexusokból, a társadalom elleni lázadásból kialakult szenvedélyes hitvilághoz; ezzel párhuzamosan saját árnyaival, házasságával, szenvedélytelen, bebiztosított életével, pszichiáteri hitvallásával, módszereinek csapdáival, a társadalmi normák és az abnormitás határvonalainak megkérdőjelezésével is szembesül.
A váradiak kétszintes színpada fizikailag is elválasztja a családot, a „társadalmat” (farmer, Jill, kórus) a két

Nagyváradi Iosif Vulcan Társulat
Peter Shaffer: Equus
Rendező: Szabó K. István
Díszlet: Mira János Tamás
Jelmez: Vioara Bara
Koreográfus: Mãlina Andrei
Zene: Ovidiu Iloc
főszereplőtől. Õk ketten, a pszichiáter és a fiú, orvos és beteg a homokkal teliszórt alsó részen élik a szembesülésüket önmagukkal. Mintegy körülzárt térben, melynek ajtói csak befelé nyílnak, csak a szexszimbólum asszisztensnő képes kilépni az ajtón. Talán ő mindkét világhoz tartozik. Martin és Alan körül minden homok, csak az asztal van betonból, azon vizsgálják önmagukat. Kell egy szilárd pont, ahonnan betekintsünk legrejtettebb énünkbe, amikor minden bizonytalanná, megfoghatatlanná válik. Mint a homok.
Amikor Alan belép az orvoshoz, egy reklámszöveget ismétel. Talán ezzel szeretné bizonyítani, hogy a normális társadalomhoz tartozik? Mert a kórus, melynek tagjai ugyanolyan székekben ülnek, mint mi a nézőtéren, reklámszövegekkel kommunikál. Ebben a térben van a vallásos anya (Corina Cernea) és az ateista apa (Petre Ghimbãsan). Munka és hit, munka és erkölcs, semmi különcködés, semmi deviancia. A szülők már rég nem szeretik egymást, már rég nem szeretkeznek, ők a családnak, a munkájuknak élnek. Normális gyermeket akarnak nevelni, hasznos tagját a társadalomnak. Az anya a hitet, a puritánságot tekinti a legjobb eszköznek, az apa a munkát és az erkölcsöt. A tanítónő anya bezárkózó, a nyomdász apa valamelyest nyitottabb. Az anya egy feszületet tesz a serdülő fia szobájának falára. Az apa ezt egy ló képével helyettesíti. A fiú számára mindkettő istenség: Jézus és Equus. Hol rontották el – kérdik a szülők –, hiszen ők mindig jót akartak és jót cselekedtek. Mindene megvolt a fiúnak, csupán a gyöngédség és a szeretet hiányzott. Meg az őszinteség. Az anya magát győzködi, hogy kiváló pedagógus, az apa legszívesebben maga előtt is titkolná, hogy pornófilmekre ül be a moziba. Alan vágyik a simogatásra, a szeretetre, a bizalomra. Talán annak a fiúnak a szeretetére, aki a tengerparton lovagolt, és akit a kisgyerek Alan a rajongásig csodált. Szeretethiányában bármelyik istenség megfelel, de a ló kézzelfogható. Hétvégeken egy istállóban dolgozik, az állatok ragaszkodásában, meleg verítékében lel arra az „emberségre”, amelyet hiába várt otthon. Szerelem vagy fanatikus rajongás köti Alant a lovakhoz? Talán mindkettő. Képtelen szexuális kapcsolatra, mert ló-isten látja. A paráználkodás bűn – tanította az anyja, a szexualitás szégyenletes – mondta az apja.
A félelem, a frusztráció, a belső egyensúlyhiányt pótolni képtelen vallásos révület, a meg nem élt lázadás agresszivitást vált ki – bizonyította Alan.
Az orvost ez a furcsa eset mintegy kizökkenti a mindennapok rutinjából, valamiért arra készteti, hogy beismerje: minden szakmai sikere ellenére elfecsérelte az életét. Õszintétlenül élt, nem akarta tudomásul venni a sivárságot, unalmat, a kihűlt házasságát, a szeretet- és szerelemnélküliséget. Alan szenvedélyessége döbbenti rá a szenvedélytelenségére, s mintegy révületből ébredve veszi észre az érzelemmentes, kiürült emberek alkotta társadalmat. Homokká válnak a tudományos munkák, a pontosan vezetett kartotékok, látleletek, minden, ami eddig hozzátartozott az életéhez, amit fontosnak vélt. Rádöbben, hogy a fiú betegségéért az őt körülvevők a felelősek. Megérti a bírónőt, hogy miért kérte, vizsgálja meg a fiút. A dilemmái már nem Alannel kapcsolatosak, hanem önmagával. Korántsem biztos abban, hogy jól cselekedett, amikor tudását annak szolgálatába helyezte, hogy a különlegeset beillessze a szokványosba.
A rendező merész kérdést fogalmaz meg az előadással: melyik a „normális” élet? Az orvosé, aki végigunta az életét, vagy a fiúé, aki legalább szenvedélyes mert lenni? Melyik a „normális” világ? A szülőké, a miénk, akik a vallás vagy a megszokás, a reklámok rabjaiként élünk, vagy a másik, amelyben éjszaka a réten lovakat futtatnak, és a szenvedély az uralkodó. Mi történik, ha eldobjuk magunktól az elvártat, a megszokottat, és a szokatlant, a váratlant választjuk? A sarkítottan, rendkívüli képi világgal, zenével és fényhatásokkal feltett kérdésekre nincs válasz a színpadon. Azokat nekünk kell megfogalmaznunk.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!