Csehovul szól a vásárhelyi Sirály

2016. 04. 05. 19:47

Újabb Csehov előadás Erdélyben, ezúttal a Sirály Marosvásárhelyen, Keresztes Attila rendezésében. Simon Judit kritikája.

 

Kádár Noémi (Nyina) és Bartha László Zsolt (Trepljov)    Fotók: Rab Zoltán

 

Tudni kell csehovul – mondotta volt egy színháztudós atyai barátom, felismerni a darabjaiban elrejtett kis aknákat. Aki tud csehovul, fejtegette tovább, az sokat tud az emberi lélekről általában és a női lélekről főleg, tud az alkotás gyötrelmeiről és a megfeneklés, beletörődés kínjáról. Nos, ha ez az úr, a kritikusoknak fenntartott fellegről nézi Keresztes Attila rendezéseit, bizonyára tapsol örömében. Keresztes ugyanis tud csehovul. Ezt már a szatmári Három nővér előadása után gyanítottam, a marosvásárhelyi Sirály után végképp megbizonyosodtam. Megkockáztatom, férfi szemmel nézi a figurákat, férfi lélekkel, az alkotó ember empátiájával és kétségeivel szól az előadásban alkotásról, szerelemről, élet és halál dilemmájáról.

 

Lehajtott fővel bújok át a félig leengedett függöny alatt, megilletődve keresem a helyem a színpad két oldalán elhelyezkedő széksorokban, színészek között, mellett haladok el, leülök, a lábamnál ül Bíró József, aki Dornt, az orvost játssza, ezt a szórólapból tudom. Ha van Shakespeare-színész, akkor Csehov-színésznek is kell lennie, Bíró biztosan az. És nem azért, mert a szerző több művében játszott, hanem mert a színészben van annyi lélek, érzékenység, de rendelkezik kellő mennyiségű szarkazmussal is, ami, ismerjük el, kell a csehovi férfi szerepek megformálásához, a tehetségről nem is beszélve. Ez talán a harmadik alkalom, amikor az orosz szerző művében látom, és mindig másképpen építette fel a karakterét. A Sirályban a szerepértelmezése teljesen eltér a Három nővérben látott doktortól.

A színpadon Korpos András sétál (Trigorint játssza), na ja, egy ilyen laza, mély tekintetű íróba bele lehet szeretni, sokkal inkább, mint a zongorázó, magába roskadt Trepljovba (Bartha László Zsolt), nem kell ahhoz vidéki libuskának lenni, olyannak mint Nyina (Kádár Noémi). Árkágyina (B. Fülöp Erzsébet) is majdnem szerelemmel szereti, ami azért tőle – aszfaltnyelven szólva – nem semmi.

Ott van Mása is (Varga Andrea), aki Trepljovba szerelmes, de nem sokkal később az ő kezéért rimánkodó Medvegyenko tanítóhoz (Henn János) megy feleségül és a férfit nézve, érthetően boldogtalan. Polina (Lőrincz Agnes) is szerelmes, ő Dorn doktorért bomlik, noha van neki férje, a birtok jószágigazgatója (Györffy András). Igaz, rendesen bunkó, na de azért mégis valaki. Szorin, a színésznő testvére (Makra Lajos) nem szerelmes, csak élni szeret.

B. Fülöp Erzsébet (Arkagyina)

 

Az ügyelő felkéri a szereplőket, hogy foglalják el helyüket a színpadon. Akiknek jelenetük van, maradnak, mások eltűnnek, a félig leengedett színpadfenék vasfüggönye mögött.

Elkezdődik egy nagyszerű előadás, olyan játék, melyben megjelenik az alkotás, mint az önmegvalósítás, a szabadság lehetősége, de a szerelem, az emberi kapcsolatok ridegsége, üressége is hangsúlyozottan jelen van. A kettő együtt alkot Keresztesnél egységet, amelyben a forma nagyszerűen szolgálja a tartalmat. A marosvásárhelyiek Sirályában Trepljov darabja lényegében mozgásszínház, egy új színházi nyelven szólal meg, amit a nézők, de elsősorban Arkagyina és Trigorin nem ért, vagy nem akar érteni. A színésznő nem viseli el, hogy a fiatal lányra irányul a figyelem, az íróban megfogalmazódnak a saját munkásságával kapcsolatos kérdőjelek. Kosztja olyan darabot írt, ami teljesen idegen imádott anyjától, így próbál kitörni a nő varázsából, tegyük hozzá, sikertelenül. Trepljov akár tehetséges is lehetne, de sem a közege, sem a kor nem kedvez neki. Szerelme is elhagyja a sikeres íróért, amikor Nyina visszatér, már késő. Nyina viszont színésznő akar lenni, olyan, mint Arkagyina, talán még jobb és híresebb is, ráadásul Trigorin nem csak híres, de jóképű is.

A két férfit a színésznő köti össze. Trigorin valamikor szerelmes lehetett a tehetséges, még hervadtan is szép, kirobbanó temperamentumú nőbe, de most már csak megszokásból, unalomból marad mellette. A fiatal, naiv lány felkelti férfiúi érdeklődését. Trigorin kétségtelenül sikeres és tehetséges, de semmi különleges. Vélhetően ő lehetett a női lelkeket megdobogtató ponyvaszerző, amolyan korabeli Coelho. Szép, amikor Korpos mikrofonnal kezében, körbe-körbe járva beszél az alkotásról.

Korpos András (Trigorin)

 

Nagyszerű, megrázó jelenet, amikor Arkagyina megpróbálja visszahódítani Trigorint. B. Fülöp olyat tud, amit kevesen a színpadon: kívül és belül lenni a szerepen, mintegy megmutatva a színészi mesterség csodáját. Letépi magáról a ruháját, udvarol, kiabál, sír, ha úgy véli jónak, hogy aztán egy pillanat alatt újra a civil Arkagyina legyen. Az író csak nézi, meghatódik, ahogyan az asszony a fiatal testet próbálja felülmúlni, hogy aztán, amikor betoppan valaki, és azt hiszi, hogy pásztorórát zavart meg, mindketten nevetésben törnek ki. Ők egyformák, összetartoznak.

Kosztja Trepljov, a színésznő fia, talán azért akar sikeres lenni, hogy megfeleljen az anyjának, hogy végre észrevegye, szeresse az asszony. Pedig Arkagyina a maga rapszodikus módján szereti a gyermekét, akit azért tart távol, hogy ne derüljön ki, fölötte is eljárt is idő. A rendező utal a fiú Oidipusz komplexusára, gyönyörű jelenet, amikor Kosztja anyja szeretetéért könyörög, és olyan mozdulatot tesz, amelytől az asszony megrémül.

Szorin, a nagybátyja áll a legközelebb Trepljovhoz, noha attól retteg, hogy olyanná válik, mint anyja testvére. Makra szép alakításában az idős férfi rezignált, szomorúan joviális, egyetlen vágya, hogy elutazzon erről a sáros, poros helyről, de az sem teljesül. Szorin meghal, és vele beköltözik a halál a birtokra. Kosztja a negyedik felvonásban, amikor búcsúzik az öregtől, tudja, hogy követni fogja. Nyinát elhagyta Trigorin, sikertelen színésznő, visszatér, hogy mindezt elmondja a férfivá érett fiúnak, hátha sikerül újraébresztenie a szerelmét. Kosztja nemet mond, mert ő már nem ott van, a mímelt pisztolylövés már csak bevégzi, ami rég elkezdődött. Bartha és Kádár legszebb kettőse ez. 

Eltelt az idő, Mása már beletörődött, hogy a tanítóval éli le az életét, Polja sem próbál már menekülni Szamarjevtől. Trigorin örül, hogy újra horgászhat, Arkagyinát már csak Harkovban ünnepelik.

Arkagyina megpróbálja visszahódítani Trigorint

 

Dorn, a doktor, az egyetlen, akinek fontosak ezek az emberek, aki elmenekült Olaszországba a hidegből, a sivár közegből, hogy aztán újra visszatérjen. Bíró József doktora rideg nevetés mögé rejti érzelmeit, sebezhetőségét. Megijed, amikor valamikori szeretője, Polina kérleli, hogy vigye el, együttérzéssel szemléli Mása és a tanító mélységes boldogtalanságát, Kosztja kudarcait, Nyina elesettségét. Szemébe nevet a halálnak, kiröhögi, mert fél tőle, mint mindannyian, és talán reméli, a nevetés megvédi. Csak valahogy ettől a nevetéstől végigfut a hideg a hátamon.

Tartalmas, érdekes előadás a marosvásárhelyiek Sirálya. Remek rendezés, nagyszerű alakítások, gondolkodásokra serkentő kérdések életről, halálról, szerelemről, Csehovról.

 

 

Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

A. P. Csehov: Sirály

Fordította: Makai Imre

Rendező: Keresztes Attila

Díszlet: Fodor Viola

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Zene: Boros Csaba

Rendezőasszisztens: Keresztes Franciska

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!