Hír plusz komment, április 5.

2016. 04. 05. 10:52

A Iohannis házaspár csak öt hónappal a jogerős ítélet kimondása után veszítette el hivatalosan is illetéktelenül birtokolt nagyszebeni ingatlanát. Az adóhatóság (ANAF) március 25-én törölte a telekkönyvi nyilvántartásból az államfő és a felesége tulajdonjogát. Az elnöki házaspár az ítélet kihirdetése óta eltelt öt hónapban is lakbért kapott az ingatlanban székelő Raiffeisen Banktól. A brassói táblabíróság tavaly novemberben hozott jogerős ítéletet arról, hogy Klaus Iohannis államfő elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát, amelyet feleségével, Carmennel közösen birtokolt. A házaspár havonta 5000 eurót kapott a ház bérbeadásáért.

Ami jár, az jár, meg ami nem jár, az is jár. (Sz. L.)

Kellett pár hónap, hogy szerezzenek helyette másikat. (tsp)

Remélhetőleg az elnöki fizetés pótolja a veszteséget. De mi lesz azután? (S.J.)

Ötezerszer öt, annyi, mint huszonötezer euró. Lassú törlés, sok hasznot hoz, éljen és virágozzon az ANAF! (Sz. A.)

Az a jó, hogy Iohannis elnök egy új politikai kultúrát honosított meg Romániában, németes pontossága összeegyeztethetetlen a korrupcióval és az árnyéka sem merülhet fel vele kapcsolatban az illegalitásnak, összeférhetetlenségnek. Ezért szavazott rá sok, bölcs, előrelátó állampolgár, Caragiale országában. (P. B.)

 

Elkezdődött a műszaki határzár előkészítése 13 határ menti településen Hajdú-Bihar megyében. A magyar-román zöldhatáron tavaly összesen 42 illegális migránst fogtak el, de a bevándorlók feltételezett útvonalváltoztatása miatt a magyar hatóságok arra számítanak, hogy tömegesen jelennek meg ebben a térségben.

Műszaki határzáron átívelő nemzetegyesítés. (Sz. L.)

Kell is az a kerítés, hogy a választópolgárok semmiképpen se vehessék észre 2018-ig, hogy a nemzetközi helyzet már esetleg nem is fokozódik annyira. No persze a Orbán vejének és a többi strómanjának sem árt egy kis biznic. (tsp)

Valakik nagyon jól kereshetnek ezeken a műszaki határzárakon, mert ennyire azért csak nem számíthatja el magát a magyar külügy. (S.J.)

A Bihor-Hajdú-Bihar régió innenső oldalán pedig mozgósítjuk a kvietált granicsereket, ántivilágbeli vese(leverő) specialistákat, siessenek a magyar kollégák segítségére. (Sz. A.)

Nem tudok mit írni, annyira fáj. (P. B.)

 

Ráduly Róbert arra kérte Borboly Csabát, hogy korábbi bejelentésével ellentétben ne lépjen vissza a jelöltségtől, és adja meg a csíkszeredaiak számára a választás lehetőségét. Ráduly múlt héten jelezte indulási szándékát, ezt követően Borboly megerősítette azt a korábbi kijelentését, hogy visszalép kihívója javára. - Azt szeretném, hogy senki ne lépjen vissza. Ezúton is felkérem Borboly Csabát, ne lépjen vissza amiatt, mert én indulok. Ha ő úgy látja, hogy az RMDSZ színeiben szeretne indulni a választásokon, induljon. Azt gondolom, Csíkszereda megérdemelné, hogy döntsön: Bokor Mártont, Borboly Csabát, Ráduly Róbertet, vagy valaki mást akar polgármesternek" - nyilatkozta Ráduly a Marosvásárhelyi Rádió megkeresésére.

Mi ez, ha nem a bőség zavara? (Sz. L.)

Isten ments, az emberek sokkot kapnának, ha ennyi jobbnál jobb lehetőség közül kéne választaniuk. (tsp)

Kedves nézőink, kedves hallgatóink kezdődik a barátságos meccs. Ráduly vagy Borboly, Borboly vagy Ráduly. Jó szurkolást! (S.J.)

Ráduly meg Borboly addig tessékelik egymást nagy önzetlenséggel, míg le nem maradnak a vonatról? (Sz. A.)

Borboly Csaba válaszként még a csokijából is adott Ráduly Róbertnek. Ilyenek ők. (P. B.)

 

Világméretű botrány körvonalazódik a Panama-iratok néven ismertté vált kiszivárogtatás nyomán , melyben Vlagyimir Putyin orosz elnök, Lionel Messi labdarúgó és Hszi Csin-Ping kínai elnök is érintett lehet. A német Süddeutsche Zeitung napilap egy offshore cégek bejegyzésére szakosodott panamai ügyvédi iroda belső iratanyagát szerezte meg. A botrány első politikai áldozata a felesége vagyonát offshore cégekbe rejtő, az adózást elkerülő izlandi miniszterelnök lehet, aki ellen hétfőn négyezren tüntettek az izlandi parlament előtt. Ennél kevesebb tiltakozó érte el 2009-ben, hogy a pénzügyi válság helyi leágazása miatt lemondjon az akkori miniszterelnök. Sigmundur David Gunnlaugsson. A tüntetés közben a legnagyobb ellenzéki erő, a közvéleménykutatásokban nagy fölénnyel vezető Kalózpárt biztalmatlansági indítványt nyújtott be a Gunnlaugsson-kormány ellen.

Putyin és Ping elnök urak ellen vajon mekkora erejű demonstrációt szerveznek majd? (Sz. L.)

Ugye, senki sem csodálkozik túlzottan? (tsp)

Türelmetlenül várjuk a további neveket és tüntetéseket. (S.J.)

Ami engem illet, idejében kiszimatoltam a botrányt, az összes valutámat átmentettem a Transilvania Bankba. (Sz. A.)

Mondtam már, hogy Izlandon olvasnak a legtöbbet Európában? (P. B.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!