Balkáni tragédia Chicagóban

Marasztalták, de hazajött az Egyesült Államokból, hiszen Nagyváradon akar társulatot építeni, nem kötelezi el magát külföldön, ameddig dolga van itthon. Chicagói rendezését az év legjobb előadásának választották. SZABÓ K. ISTVÁN hazatérése után válaszolt Simon Judit kérdéseire az Erdélyi Riport 2012/5. számában.

A Chicago Tribune az év legjobb független színházi előadásának választotta, és több kategóriában felkerült a Jefferson-díj (a legrangosabb színházi díj Chicagóban) bizottsága által elismerésre ajánlottak listájára az az előadás, amelyet te rendeztél: Matei Viºniec The word progress on my mother’s lips doesn’t ring true (Anyám ajkáról a fejlődés szó nagyon rosszul hangzik) című darabja. Miként kerültél Chicagóba, hogy színpadra állítsd Viºniec legújabb darabját?

Maga a szerző, Matei Viºniec keresett meg, és ajánlotta ezt az együttműködést a chicagói Trap Door Theatre-rel. A nagyszebeni nemzetközi színházi fesztiválon láttam ezt a társulatot 2010 tavaszán, az ott bemutatott előadásuk igencsak tetszett. Így aztán Viºniec kérése nyitott kapukat döngetett, és egy korántsem egyszerű vízumbeszerzési huzavona után, hálás vagyok a sorsnak, hogy eljuthattam ide is.

Miről szól a darab?

A délszláv háború abszurduma és a harcokat követő felemás béke alkotta háttérből bontakozik ki az a családi tragédia, amely a pár éves menekülésből a romba döntött házukba visszatérő szülők kétségbeesett (új) otthonteremtését szemlélteti. Látszólag minden a régi, a leégett falak újjáépíthetők, a beszennyezett kút kitisztítható, de a közeli erdőben elvérzett fiú vissza nem téríthető. Vigaszként marad a gyász, az újrakezdés első szertartása, mert a történelem nem hazudtolja meg önmagát, ezen a vidéken az anyák gyásza állandó. Fia holttestének felkutatására indul az apa az anya megérzéseire hagyatkozva, és felássa az egész erdőt. A kifordított föld ontja magából a katonákat, évszázados szellemek népesítik be a házat. A sírbontás, a jelképes történelmi feltárás közben a jelenkorra reflektál, megerősítve még egyszer azt, hogy az ember nem hajlandó tanulni saját kárán sem, újra meg újra belefeledkezik önnön sötétjébe. Megrázó írás, hangulatában, ritmusában leginkább a rekviem struktúráját idézi.

Hány színész közül és hogyan válogattad a szereplőket?

Az előválogatásra közel hatszáz színész jelentkezett, pedig kértem a színház vezetőségét, hogy ne több mint ötven színész közül kelljen választanom. Az érkezésemet követő napon lezajlott a második szereplőválogatás is, közülük alakult ki a nyolcfős szereposztás. Nem volt egyszerű a válogatás, hiszen nagyon jó képességű, jól felkészült színészek jelentkeztek, néhány esetben az egyéni beszélgetések alapján tapasztalt érdeklődés, a problémaérzékenység, két esetben a kulturális hovatartozás nyomott a latban, így került be a szereposztásba a lengyel Wladyslaw Byrdy (Kieslovski filmjeiből is ismert) és a Romániából nemrég emigrált Simina Contraº, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház volt művésze.

Hogyan fogadtak mint romániai magyart?

Európaiként.

Egyáltalán tudták, honnan jössz, és mit jelent erdélyinek lenni?

Transylvania hangzatos név, számukra mitikus jelentéssel bír a „vérszívó vajda” mítosza kapcsán. A származásomat illetően már az egyeztetésekkor gondok voltak, mikor magyarként, mikor románként tüntettek fel, de a kettőt együtt nem tudták értelmezni. Első napjaim próba utáni borozásai azzal teltek, hogy Erdély múltját vázolgattam. Amikor úgy nézett ki, hogy mindenki érti, a politically correctly elvét alkalmazva, lettem a magyar-román rendező, Erdélyből, Európából.

Hogyan zajlott a próbafolyamat?

Hangulatos és tanulságos próbafolyamat volt ez. Napi nyolc-kilenc órát dolgoztunk, déltől estig, hiszen délelőtt minden színész a megélhetését próbálja biztosítani egy másik munkahelyen, rendszerint felszolgálóként dolgoznak vendéglőkben (!). Ehhez kapcsolódik egy érdekes tapasztalat, valamelyik este egy pubban a pincér első kérdése nem az volt, hogy mit fogyasztanánk, hanem hogy hol és mit próbálunk. A próbafolyamatba beépítettem olyan elemeket, filmeket, felolvasást, melyek által a Balkán specifikus helyzetét, történelmi sajátosságait próbáltuk megismertetni. Ebben nagy segítségemre volt Milan Pribisic szerb dramaturg, aki a délszláv háború első éveiben emigrált az Államokba, és Chicagóban telepedett meg.

A színészek többségének nincs állandó szerződése, egyik szereplőválogatásról járnak a másikra. Hogyan dolgoznak?

Nagyszerűen. Nincs állandó szerződésük, hiányzik a kényelmes háttér, ami hátrány is, előny is. Hátrány, mert állandó létbizonytalanságot jelent a színészi pályán, előny, mert szelektív és ösztönző hatással bír egy-egy sikeres szereplőválogatás után, hogy a lehető legjobb formájukat hozzák, hiszen az eredményes munka a további lehetőségek záloga. Ez érvényes a rendezőre is, továbbá minden szabad művészeti ágra. A mindennapok nehézségei ellenére rendkívül pozitív életszemlélettel rendelkező, az állandó művészi megújulást céltudatosan kezelő emberekkel dolgoztam. Ehhez a hely sajátossága is hozzátartozik, hiszen a Beata Pilch által vezetett Trap Door Theatre emblematikus műhely Chicagóban. A szinte kizárólag európai kortárs dramaturgiát játszó pódium, az általános szórakoztatóipari trend ellenében, megmaradt úttörő művészszínháznak.

A kritika egyöntetűen dicsérte az előadást. Hogyan reagált a közönség? Mennyire értik az amerikaiak ezt a balkáni banzájt?

Színes népesség lakja a megapolist. Mindenre van kereslet, bármire található befogadó is. A Trap Doornak megvan a törzsközönsége, valódi drukkerek. Igazi élmény volt a bemutatón a színház emblémáját ruházatukon, kiegészítőiken viselő nézőket látni. Büszkék voltak „hovatartozásukra”. Azonkívül a sajtónak Amerikában súlya van: kiemel vagy eltemet. Az első pár előadást követő értékelések után már nem volt gond a közönségszervezés. A közönség meglepően jól reagált az előadásra, mellbevágó a problematika. Egy bemutató utáni közönségtalálkozó kapcsán az is kiderült, mennyire nem érzékelik valós súlyával a háborút. Megdöbbentő volt számomra egy fiatal lány vallomása, aki kisírt szemekkel odajött hozzám előadás után, és elmondta, hogy a bátyja már a harmadik iraki bevetésen van, de ő most kezdett el aggódni érte, mert rájött, hogy a háború „életveszélyes”, és távolról sem az a „munkahely”, miként ő ezt eddig értékelte.

Romániai magyar rendezőként dolgoztál Chicagóban. Mennyire vettek erről tudomást az ott élő románok és magyarok, illetve a két ország diplomáciája?

Semennyire. Ugyanazzal a sajátos empátiával kezeli az ottani diplomácia a művészeteket, mint Romániában vagy Magyarországon. Nem mondható el ugyanez Franciaország diplomáciai képviseletéről, akik megtiszteltek jelenlétükkel a bemutatón. (A román származású Matei Viºniec Párizsban él.) Bár nagy lélekszámú a helyi magyar diaszpóra, Ötvös Zsófia Budapestről kivándorolt nagyszerű magyar festőművész munkatársamon kívül magyar emberrel nem találkoztam.

A chicagói színház javasolta, hogy maradj ott végleg. Kapásból nemet mondtál, vagy elgondolkodtál az ajánlaton?

Megható, kedves ajánlat volt, de egy ideig Nagyváradra ígérkeztem el, és nagyon fontosnak tartom ezt az építkezést, amit itt elkezdtünk. A javaslatot, kértem, tegyük félre, biztos helyre, még jól jöhet.

Elképzelhető, hogy Nagyváradon is lesz Viºniec-bemutató?

Viºniec a kortárs drámairodalom ünnepelt szerzője. Bízom abban, hogy Nagyváradon is bemutathatjuk valamelyik művét a közeljövőben.

Annyi már bizonyos, hogy két romániai fesztiválon szerepel a The word progress on my mother’s lips doesn’t ring true előadásod. Pontosan hol, mikor és milyen jellegű fesztiválokról van szó?

Máris szépen gyarapodnak a fesztiválmeghívások: tavasszal, egy-két európai állomást követően, Romániában, egy bukaresti vendégjátékra kerül sor, majd az aradi nemzetközi Underground Fesztivál és a nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál látná vendégül az előadást, de a napokban érkezett meghívás a Kisinyovi Biennáléra is, majd ősszel Atlanta és New York lesznek újabb játékok helyszínei.

Hol dolgozol legközelebb, és mit?

Legközelebbi munkám az Oedipus, Szophoklész műve alapján, a nagyváradi Szigligeti Színház újabb formabontó produkciója. Elöljáróban csak annyit, hogy az előadás helyszínéül majd egy régi malom szolgál. A bemutató május elejére várható.