Afrikában az Osonó- interjú Fazakas Misivel

A marokkói fesztiválturné Oujda-i állomásán, a 7. Nemzetközi Színházi Fesztiválon bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás után, Prezsmer Boglárka az Osonó társulatvezető-rendezőjét az első benyomásokról kérdezte.

Túl van az Osonó az első marokkói fellépésen. Milyen benyomásaid voltak?

Az előadásra való felkészülés már akkor megkezdődött, amikor átléptük a határt. Rögtön érik az embert hatások: meglepően kedvesek és kommunikatívak a határőrök, a rendőrök, egyáltalán mindenki. Szép másfajta táj, másfajta kultúra, ez kiderült az első pár kilométer után. Mindezen túl, számomra óriási élmény volt, hogy itt Marokkóban rengeteg egyetemista eljött az előadásunkra, és elkezdték őket foglalkoztatni a bemutatott kérdések. Szakmailag nagy sikert éltünk meg, de számunkra példaértékű mégis az ő hozzáállásuk volt. Bár nem terveztünk közönségtalálkozót, de megjelentek közel százan és kérték: üljünk le, beszélgessünk. Annak ellenére, hogy teljesen más kulturális és vallási hátterekkel rendelkezünk, sikerült nagyon intenzív, nyitott kommunikációt folytatnunk egymással. Már sok országban játszottunk, de ilyennel még nem találkoztam, fantasztikus élmény volt. Feltöltött bennünket, és elkezdte lebontani az otthonról hozott előítéleteinket.

Szakmailag mi az, ami érdekelte az arab fiatalokat?

Sok kérdést szegeztek nekünk, hiszen ilyen színházi kulcsban készült előadást még nem láttak. Rákérdeztek a zenére, vizuális hatásokra, és a köztük lévő összefüggésekre. Leginkább a színészek egyszerű, hatásos játéka ragadta magával őket. Kiemelték színpadi jelenlétük erősségét, a koncentráltságot és a teljes előadást átjáró energiát. Sokuk számára maradandó élményt jelentet, hogy színpadon valódi könnyeket láttak.

Milyen egyéb visszajelzések voltak?

Érdekelte őket az előadásban megfogalmazott társadalomkritika is. Bizonyos szempontból ismerős volt számukra, hiszen, ahogy megállapították, ezek globális problémák, bár azt is jelezték, hogy tőlük távolabb állnak. Arra gondolok, hogy az ő kultúrájukban, a muszlim vallás által meghatározott életformában, a társadalmi vagy a családon belüli problémákról való kommunikáció elevenen létezik. Elmesélték, hogy minden pénteken – itt péntek az ünnepnap – összegyűlik a vallási közösség és átbeszélnek alapvetően fontos, az életüket érintő, meghatározó kérdéseket, így társadalmi- szociális gondokat is. Mellbe vágott, amikor azt kérdezték: ha Romániában a fiatalok jövőképe ennyire rossz, akkor miért nem csinálnak forradalmat ők maguk, hogy változtassanak ezen? Az ő logikájuk szerint: fiatal vagyok, egyetemista vagyok, és ha nem tetszik, ami körbevesz, teszek érte, hogy változtassak rajta. Ezt a lendületet, cselekvés vágyat és a jövővel szembeni felelősség vállalást otthon már alig találjuk. Azt tapasztaljuk, hogy itt a lényeges kérdések napi témát jelentenek. Odahaza sajnos nagyobb a fásultság.

Miben látják a marokkói fiatalok a megoldást a feltett kérdésekre?

Többen kiemelték, hogy fontos a csend, hiszen megállni, és időt adni magunknak végiggondolni, érezni, és önmagunkban helyre tenni a dolgokat, ez az első lépés. Hatalmas élmény volt, hogy 4000 kilométer távolságra az otthonunktól, a mienktől teljesen eltérő kultúrában, más vallási közegben egyszer csak elkezdünk ugyanarról beszélni, mert mindannyian ugyanazt keressük.