Három a magyar...

Lám, hiába van a mérleg egyik serpenyőjében az a tény, hogy a jelentős infrastrukturális fejlesztések zömét uniós forrásokból finanszírozzák, az eurómilliárdok említésére immunis a közvélemény, sokkal érthetőbb arra panaszkodni, hogy az elnyomó Brüsszel le akar számolni az akácosainkkal. Szűcs László vezércikke.

Jó két évtizede az első mobiltelefonok még darabos, ormótlan jószágok voltak, aztán az idő múlásával egyre inkább megfeleltek a maroktelefon elnevezésnek, mind kisebbek, vékonyabbak lettek, apró billentyűzettel. Aztán az érintőképernyők s az okosodó készülékek, sokasodó alkalmazások elterjedésével, amikorra szinte másodlagossá vált e tárgyak távbeszélő funkciója, kinőtt a tenyerünkből a mobil. Egy friss hír egyenesen arról számol be, hogy a Távol-Keleten már az ujjpótlék a divatos, hogy a mappányi érintőfelület minden szegletét könnyebben elérhessék.
Valahogy így vagyunk az Európai Unióval.

Hosszú évtizedeken át készültek a bebocsátásra váró országok a csatlakozási feltételek teljesítésére, s mire „akkorák” lettünk, mint ami a standard elvárás volt, sokaknak egyre kevésbé tetszettek a közös játékszabályok, s mintha arányérzéküket is elveszítették volna, annak megítélésében, hogy mi fontos, mi nem.

Lám, hiába van a mérleg egyik serpenyőjében az a tény, hogy a jelentős infrastrukturális fejlesztések zömét uniós forrásokból finanszírozzák, az eurómilliárdok említésére immunis a közvélemény, sokkal érthetőbb arra panaszkodni, hogy az elnyomó Brüsszel le akar számolni az akácosainkkal. Holott nem rohangál fejszével a kezében Barroso úr akácfáink között, csupán megjelent egy lista az invazív fajokról, ami a szakemberek számára sem nem volt új, sem meglepő. S máris lehet euroszkepszist emlegetni. Hajlamosak vagyunk az EU-val kapcsolatban olyan kisebbrendű módon viselkedni, mintha ma is kívül lennénk, nem részesei az integrációnak. Igaz, néhány nyugat-európai kormány schengeni csatlakozásunkat késleltetve tesz is ezért, dupla adag demagógiával. Mintha itt is, ott is az lenne a baj, hogy nem tudjuk megfelelően használni közös Európánkat, közös készülékünket, mintha nekünk is valamiféle „ujjpótlékra” lenne szükségünk. S ez a szükséges pótlék nem más, mint a több türelem, több empátia, s talán több figyelem a nemzeti, állami, s uniós érdekek mellett az egyének, az európai polgárok érdekeinek az érvényesítésére. Azokéra, akikről állítólag ez az egész szól.
Márpedig bármiféle érdek akkor érvényesül, ha vannak szószólói, vannak képviselői. Akik a schengeni demagóg magatartásról ott, Európa központjában mondják el azt, amit kell. Ugyanígy tegyék szóvá, ami sajátos kisebbségi ügyeinket illeti.
Aki azt hiszi, hogy a román politikusok közül bárki is képviselné a mostani jelöltek közül az erdélyi, partiumi magyarok érdekét Brüsszelben, azt kérem, vessen egy pillantást a PSD plakátjaira, gondoljon Norica Nicolai liberális jelölt hisztériakeltésére a Székelyföld folyóirattal szemben, s vésse az eszébe a kisstílű szatmárnémeti magyarellenes paktumot. Ennyi elég. Aztán vasárnap éljen állampolgári jogával, s vegyen el három mandátumot az európai módon sem gondolkodni, sem cselekedni nem képes többségi politikai erőktől. Mert ez jár nekünk, hiszen tudjuk, három a magyar…