A Krétakör Göteborgban

A jubiláló Göteborgi Tánc és Színházi Fesztivál (Göteborg Dans & Teater Festival) idei kínálatából Sall László elsősorban a budapesti Krétakör A Párt című produkciójáról, illetve fogadtatásáról ír.

A fesztivál 20 éves fennállását ünnepli, ám különösebb önünnepeltetés nélkül. A kritikusok nem minden előadást fogadtak nagy lelkesedéssel (így a Krétakört sem!), ám elismerik, voltak fénypontok. Az is egyértelmű, hogy az eltelt húsz év alatt sokat változott a színház, e fogalomkörbe ma már valóban minden belefér. Amit a kezdetekben megcéloztak, az a fesztivál művészeti vezetője, Birgitta Winnbergs-Ryd érdeme, hogy a helyi alkotóknak és a nagyközönségnek is betekintést adjanak a nemzetközi kortárs kínálatból.
A fesztivál egyik hangsúlyos előadása a budapesti Krétaköré. Mindenki számára érthetően beszélnek Magyarországról. A Krétakör meghívása és a fesztivál egyik leghangsúlyosabban promotált produkciója egy EU-s projekt keretében van itt.
A NXTSTP (nyolc országot átfogó) partnerei: a Kunstenfestivaldesarts (Brüsszel), a Steirischer Herbst (Graz), a Théâtre National de Bordeaux en Aquitaine (Bordeaux), akikkel a Krétakör együttműködött e produkció létrehozásában. Brüsszelben most volt a Krétakör a The Party-val (A párt), Bordeaux és Graz ősszel következik. És ezzel vége, mondja Gulyás Márton a társulat ügyvezetője, mert elfogyott a pénz, az idén nem kaptak támogatást az államtól.

Újragondolás Az örök kihívás, lehet-e téves kérdésekre helyes válaszokat adni? Vagy helyes válaszokat csak a jól feltett kérdésekre kapunk? Megállhatunk-e ennek tisztázásánál, vagy elmondjuk inkább az általunk helyesnek vélt válaszokat tértől és időtől függetlenül és az ezekből származó és eredő társadalmi helyzetünktől is függetlenül? És akkor ez már „a” demokrácia?
Vagy talán nem is lehet elméleti síkon elkerülni a történéseket, és akkor már nem marad más, mint a schillingi hitvallás és vállalás: „történetmeséléssel foglalkozom”.
Schilling Árpád, a társulat mûvészeti vezetője elismert színházi és filmrendezõ. Azon kevesek közé tartozik, aki otthon teremtett magának és mások számára is olyan lehetőséget elõször az 1995-ben létrehozott Krétakör Színházzal, majd 2008-tól Krétakör néven az elõadó- és médiamûvészeti mûhellyel, ahol a kreativitás a felelős társadalmi gondolkodás eszközévé válik.
A mûsorfüzetben ez áll: „Schilling Árpád új produkciója a közélet újragondolására szólítja fel a jelenlegi rendszer kritikusait, de azokat is, akik szerint minden a legnagyobb rendben van. A párt jelenetsorait a magyar és európai közélet inspirálta.
Mentor és tanítvány: az elismert iskolaigazgató és a sikeres vállalkozó, akik jó barátok voltak, de mára közéjük állt a Párt. Egy kis magyarországi városban ízlelgetik a demokráciát. A két család kapcsolata elmérgesedik, amelynek szörnyű következményei lesznek. A Krétakör előadásában színház, koncert, film és cirkusz keveredik egymással.” És hogy legyek egy kicsit ünneprontó: az élettel is keveredik!

Válasz nélküli kérdések Igen, kész a dráma, sőt mire vége az elõadásnak, kész a tragédia is. Nem csak a régi barátok válnak halálos ellenségekké, de a megértés hiánya a családon belül is megteszi romboló, gyilkos, sőt gyilkoló hatását. A film eszközként való bevezetése az előadásban kétélű. Az eleve elrendeltetettséget sugározza: nincs kiút, nincs választás, sőt a saját életünkbe való beleszólás lehetõsége sincs, mindez már nem is itt a színpadon történik, ez már csak egy film. Egy elõre lejátszott élet története, amibe nekünk, a nézőtéren ülõknek – pedig van műfajilag definiálva a darab: „Interaktív zenés színház” – semmi beleszólásunk nincs!
De a tragédia kiteljesedésével, nem jutunk el a katarzisig, habár a produkciót levezető konferenszié is mondja, meg a vetítőn is kiírva: The End, de akkor csak még több kérdés van hátra. Kérdések, amelyekre nincs válasz, mert újabb történet kellene.
S hogy mivel foglalkozik még Schilling Árpád saját megfogalmazása szerint a Krétakörben? Tehetséggondozással! 2013 őszén indították el projektjüket, a Szabadiskolát. A kezdő ötvenes keretbõl 13 fiatalt választottak ki (közöttük vannak vidékiek, erdélyiek és felvidékiek is), akikkel azóta rendszeresen találkoznak. „A Szabadiskola programja arra ösztönöz, hogy vegyél részt közösségi életben, tájékozódj, formálj véleményt és találj ötletes formát mondanivalód számára. A programban használunk előadóművészeti eszközöket, sőt egy előadást is létrehozunk, de ennek nem az a célja, hogy a résztvevő színésszé váljon, sokkal inkább, hogy kreatív módon fejezze ki a véleményét, és a játék élményét kínáljuk eszközül a közösségi egyeztetés folyamatához.”

Svéd meg nem értés Azok az ifjak, akik a darab befejező részét „hozzák”, előző nap találkoztak egy helyi diákcsoporttal, majd a premier után a göteborgi U.T.O.P.I. nevű csoporttal, melynek célja, hogy a politikai pártok ifjúsági tagozataihoz nem kötődő fiatalokat is társadalmi felelősség- és szerepvállalásra bíztassa. Ezek a beszélgetések, találkozások mindkét irányba hatottak már ott a helyszínen. Az elõadás végét a „nézők” egy része (a Szabadiskola diákjai), nem fogadták el, és saját „programjukat” mutatták be egy videó segítségével.
Schultz Nóra, az iskola egyik tagja így fogalmazott: „az előadáson belül folyamatosan alakul a részünk. Göteborgban a már említett workshop-on egy svéd srác által megfogalmazott mondat került az általunk kifeszített molinóra: make our voice count”. Sõt! „Az U.T.O.P.I. miután találkozott a mi Szabadiskolánkkal, úgy döntött, el fogja indítani saját, drámapedagógiát és közéletet ötvöző foglalkozásait.”
S hogy miről szól a mai fiatalok kiáltványa, programnyilatkozata, ezt Nóra így foglalta össze: „a legnagyobb probléma szerintem ezen a téren a felnőttekben van, akik apolitikussá, közösségi ügyekben kevéssé érdekeltté nevelik a gyerekeket. Ráadásul egy tekintélyelvű világban élünk, így ha meg is szólalunk politikáról, nehéz elérni, hogy komolyan is vegyék a gondolatainkat. Nem csoda, ha sokaknak, bár van véleménye, arra, hogy célba juttassák, már nem találnak elegendõ energiát.”
Ilyen jellegű találkozók szervezésére magyarországi településekre, iskolákba is eljutnak, politikai és közösségi kérdésekben gondolkozást generáló vitaszínházi workshopokat tartanak.
Az előadás – A Párt – tematizálni, és kérdéseket feltenni képes elsősorban – mondja még Nóra. És ezzel eljutottunk oda, hogy a svéd kritika miért nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel az előadást. Mert nem értették meg, hogy nem a művészi folyamat közvetítése volt a darab, mert a legnagyobb jóindulattal sem érthetik meg a jól működő svéd demokráciában, hogy a jelenlegi magyar demokratikus hiányban mindent alá és be kell vetni a társadalom alapjainak meg- és újrateremtése szolgálatában.