Színházi függetlenek Marokkóban

Marokkói közös színházi projekttel és számos visszahívással zárult az Osonó Színházműhely turnéja. Az Afrkában először fellépő sepsiszentgyörgyi társulat négy hét alatt tízezer kilométert utazott, a marokkói fellépések mellett Milánóban, Veronában és Újvidéken is láthatták a nézők a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást. Prezsmer Boglárka beszámolója.

Mohamed Benjeddi fesztiváligazgató mutatja be a társulatot az oujdai közönségnek, meghatározó színházi találkozásnak nevezve az előadást, amit először Dániában, majd a monacói színházi világtalálkozón látott. E kölcsönösen maradandó találkozónak az eredménye, hogy Európa országai mellett, ázsiai koprodukciók után, afrikai fesztiválturnén is részt vehet a Színházműhely. A szervező csapat, a Comeodrama Színházi Műhely lelkes, kedves emberekből áll, közülük többen emlékeznek az Osonóra Monacóból. A VII. Nemzetközi Színházi Találkozó szaúd-arábiai, francia, belga és marokkói társulatok alkotásait gyűjtötte egybe. Bár csak két napot tölthettünk a május 12-17. közt zajló eseményen, rangját és értékét pontosan érzékelhettük ez idő alatt is. A marokkói színházi kultúra jeles alakjai: Benyounese Sadik, fontos regionális és országos társulások alapítója, Brahim Demnati drámaíró és rendező, Latefa Ahrare a marokkói kortárs színházért sokat tevő színésznő mellett több belga és francia rendező is szerepelt a díszvendégek közt.

Oujda, lebontani az előítéleteket A kelet-marokkói Oujda kulturális szempontból modern, gazdaságilag is fejlődő város, több egyetem és regionális intézmény központja. Színházának amfiteátrumszerű nézőtere négyszáz fő befogadására alkalmas, a közönség jórészt helyi egyetemisták sorából kerül ki, akik megörökítik a jeleneteket, filmeznek, csendben figyelnek. Úgy tűnik, nekik természetes, ha minden hatást tapssal jutalmazhatnak. Hosszan és lelkesen tapsolnak, brávóznak, és senki nem indul haza előadás után, bár nem volt közönségtalálkozó meghirdetve. Az Osonó színészei köré egy-egy csapat fiatal szerveződik, ezer kérdéssel bombáznak. Egy lány arról számol be, mennyire megérintette őt egy jelenet, melyben egy fiú labdát kér az édesanyjától. A labda ugyan megérkezik valahonnan fentről, az égből, de az édesanya sehol sincsen, pedig az lenne a legfontosabb, hogy jelen legyünk egymás életében, – mondja. A valódi kommunikáció hiányát maguk is érzik, bár a hagyományos arab családi életben sokat beszélgetnek egymással a családtagok. Megerősítik, hogy fordítás nélkül is pontosan érzékelték az előadás mondandóját. Szerették vizuális világát, a zenés részeket, a csendeket és a csapat játékának erejét, illetve azt, hogy reális társadalmi kérdéseket mutattunk fel. E találkozások hozzásegítenek, hogy elkezdjük lebontani otthonról hozott előítéleteinket, – vallja a rendező, és bár száznál több városban játszottak eddig, ilyen odaadó érdeklődést még nem tapasztaltak.
Iránymutató kulturális szerepe van a műkedvelő színháznak, – vallja Patrick Schoeistein, a Francia Amatőr Színházi Federáció, a FNTCA elnöke, akivel a fesztivál díszebédén találkoztunk. A helyi gasztronómiai csodák nyugalmában volt időnk az amatőr színház szerepéről társalogni. Véleménye szerint az amatőr színház elsősorban közösségformáló. Manapság mind kevesebb példát látni a valódi párbeszédre, a közös gondolkozásra, pedig az együtt létrehozott kulturális cselekvésnek van reális ereje. Úgy véli, egy napon az amatőrök fogják eldönteni a színház irányát. Olyan előadásokban hisz, amelyek igazolják jelenlétünket a világban, s megérinthetik a közönséget. A néző valódi élményre vágyik, függetlenül attól, hogy amatőr vagy hivatásos előadást lát.

Pezsgés és együttműködés Az óceánhoz és a fővároshoz, Rabathoz is közel fekszik Kenitra, a fiatal várost francia telepesek alapították. Vendéglátóink, Jedouani Rachid és Sassi Youseff, negyvenes éveikben járó színházi rendezők. Együtt végezték el a Színházművészeti Akadémiát, majd megalapították a fiatal társulatot, az Espace Théâtral-t. Egyfajta közösségi vállalásnak érzik, melyben a színház összekovácsoló erőként és tanulási területként működik. Erről mesélnek, s hogy a marokkói repertoár-színházak a francia kultúrából örökölt akadémiai stílust és a vaudeville műfaj hagyományait öregbítik, a nézők a könnyebb, szórakoztató műfajokat kedvelik, a klasszikus színház nem mindenki számára elérhető. A műkedvelőkre, a félamatőr társulatokra jellemző inkább a kísérletező kedv, a színházi kultúrák ötvözése. Csapatukkal tanulmányozzák a keleti színházat, a modern európai teatrológiai reformereket, mint Brook, Kantor, Grotowski. Az arab színjátszás gyökereinél jelen van a törzsi élet több dramatikus eleme is. Elmondják, létezik az olasz commedia dell`arte-hoz hasonló játékmód, ami egyfajta népi utcaszínház. A kellemes tengerparti esten, szakmai beszélgetésünk közben lassan az is világos lesz számunkra, hogy az asztalunknál ülő két színész családjánál leszünk elszállásolva. Ennek azért is örülünk, mert beláthatunk az igazi marokkói otthon életébe. Modern arab családi házhoz érkezünk, ahol több generáció él együtt. Természetes vendégszeretetben és teljes odaadásban van részünk, a mosoly és a közlési vágy felülmúl minden nyelvi akadályt.
Az Osonó a helyi Francia Intézet kamara jellegű színházi terében játssza előadását, amihez alkalmazni kell a díszlet szobaszínházi változatát. Érthetetlen, hogy a szervezők hogyan késik le az előadás kezdését, és sok egyeztetett információ sem úgy valósul meg, ahogy kívánnánk, de próbáljuk annak betudni, hogy a kenitrai fesztivál első alkalommal jelentkezik, működtető ereje a hit, és nem a gyakorlatiasság. Sok néző szeme telik meg könnyel az előadás alatt. A végén ők is felszabadultan beszélnek élményeikről. Megtisztel jelenlétével a marokkói magyar nagykövet, Perényi János, és a Francia Intézet igazgatója, Christian Blaise. A nagykövet kiemeli az összhangot, a kompozíció és a használt eszközök végtelen egyszerűségét. Christian Blaise arról vall, mély benyomást tettek rá a látottak. Erőteljes kifejezéseket használó, intelligensen megrendezett, professzionális eladásként határozza meg az Osonó munkáját. – Ha a fiatal generáció ilyen sötét képet fest Romániáról, – mondja, – akkor ez döntő változást idézhetne elő. Nemcsak Romániát vagy Marokkót, hanem Franciaországot is egyre több lakója hagyja el, ami komoly problémákat vet fel Európa jövőjével kapcsolatosan. Meglepő az a kritikai látásmód, amivel Európát jellemzi. Most azt érzi, az ő generációja kissé elrontotta azt az Európát, aminek a felépítéséért a szülei nemzedéke oly sokat tett. Most újra a fiatalokon a sor, változtatni kell. A Kenitrában töltött pár nap közös színházi projektet eredményezett: az Espace Theatral és az Osonó Színházműhely színészei, Fazakas Misi vezetésével egy hónapig dolgoznak együtt egy koprodukció létrehozásán augusztusban.

Safi, a kultúra és a színház városa A nemzetközi fesztivált második alkalommal rendezi meg a regionális kulturális felügyelőség a Jossour Színházi Szövetséggel közösen „Safi, a színház és a művészetek városa” mottóval. Lahbib El Asfartól, a marokkói kulturális tárca Safi régióbeli képviselőjétől megtudjuk, a Jossuor olyan amatőr egyesület, ami különböző kulturális kezdeményezések együttműködésében vállal szerepet. Fontosnak tartják, hogy a fesztivállal hozzájáruljanak a régió kulturális és művészi értékeinek fejlesztéséhez. A szervezet könyvvásárt, népzenei találkozót, és több fesztivált is lebonyolít. Marokkóban ma több területen is fejlődés tapasztalható – ad magyarázatot a kulturális attasé csodálkozásunkra, hiszen ritkán találkozunk azzal, hogy egy hét alatt egy országban három nemzetközi színházi találkozóra kerüljön sor.
Vendéglátóink a volt királyi rezidencián rendezik be a díszebédet, az orient stílusú palota ma múzeum. Ismét finomabbnál-finomabb ételeket fogyasztunk: párolt és nyers zöldségek gazdag tálja indítja a fogássort, majd zöld olajbogyós, citromos, turbolyás csirkét kóstolunk. Gyümölcs és illatos mentatea zárja a fogásokat. A tágas Művészetek Házában zajlik a fesztivál, melynek utolsó napján lépünk fel. A terem modern széksorai ötszáz nézőt tudnak befogadni. A színpadról azt gondoljuk, teljesen felszerelt, ám a díszletállítás során kiderül, sem hosszabbítót, sem létrát, sem seprűt nem tudnak biztosítani a szervezők, a légkondicionáló berendezés is elromlott, és bár elég sokan szeretnének segíteni, jobbnak látjuk saját erőforrásunkból és a felszerelésünkkel megoldani a helyzetet. A kellemetlenségek miatt otthon talán mindenki ingerülten mutogatna egymásra, de Afrikában ez nem jellemző. Mi is inkább derűsen reagálunk, és végtelenül hálásak vagyunk, hogy az óriási színpad tágas zsebei melletti titkos folyosón kinyitnak egy mosdót számunkra. Az afrikai nézői viselkedéskultúra már ismerős: eleven reakciók, minden jelenet után lelkes taps, sok mozgás, suttogás, telefonos fényképezés, zsizsegés. Mindezek mellett az előadás érzelmi és tartalmi mondanivalója eljut a közönséghez. Az egyiptomi Asala Group Színház doktorandusza, Ahmed Hany is gratulál, ők egy O’Neill pamflettel mutatkoztak be. A fiatal rendező szerint az Osonó előadása által felvetett kérdések globálisak, minden országban találkozni magára hagyott gyermekkel, felnőttel, szeretethiánnyal, rendszer által kiszolgáltatott emberrel, munkanélküliséggel, erőszakkal, reményvesztettséggel. – Újra kell gondolni magunkat ezek után, – mondja, – alkotóként érzékenynek maradnunk a világ gondjaira. Tükrözni, mint azt az előadás címében is használtuk. A casablancai Kulissza Színház tagjai is hosszan mesélnek magukról, és arról, milyen fontos, hogy a színház a lélekhez szóljon. E hangulatban szívesen kapcsolódunk be az épület előtt spontán kialakult utcai zenélésbe.
Utána egy helyi társulat előadását láthatjuk. Egy házaspár életének stációi bontakoznak ki a történetből, akik különböző szimbolikus alakok kísértésének kell ellenálljanak, végül, haláluk előtt, a mindenkori vallási törvények megtartására biztatják a túlélőket. A közönség hosszan tapsol, virággal jutalmazza kedvenceit. A fesztivált a látott előadások pillanatait egybekomponáló kollázs zárja, majd egy jó ritmusú helyi együttes koncertjét hallgatjuk meg. Lábainkban elindul a ritmus, a székek alatt dobolunk, táncra csak azért nem perdülünk, mert tiszteletben tartjuk, hogy Afrikában ezt sokkal több szemérem övezi.