A humanizmus TESZTje
2016. 06. 13. 12:10Érett korba lépett a Temesvári Euroregionális Színházi Találkozó, a TESZT. Egyénisége kiteljesedett, hangja erős lett és meghatározó, mára már nem csak Romániában. A május végén tartott seregszemle egy alaposan átgondolt és kivitelezett színházi esszé. Idei fő témája az identitás volt, különféle arcaival, viszonyaival a környezethez, a múlthoz, és a színházhoz, mint kifejezési, önmegismerési eszközhöz. Amit nyolc nap alatt generált, az több mint színházi élmény, katarzis és esztétikai kielégülés. Sarvadi Paul és Sipos Krisztina rendhagyó visszatekintője.
Fesztiválozó fiatalok délelőtt a Csiky Gergely Színház előtt A szerzők felvételei
Mottó: „Az életemet kitűnő emberi kapcsolatok gazdagították, a munka és az érdeklődéseim. Soha nem éreztem magam egyedül.”
Rita Levi-Montalcini Nobel-díjas olasz orvos, neurológus, sejtbiológus, egyetemi tanár.
A Temesváron megéltek után egyértelmű: a megtervezett koncepció szerint válogatták a meghívott előadásokat. Komoly tanulmányi anyaggá is válhatna az idei program, hisz nyolc nap alatt keresztmetszetet kínáltak az egykori Jugoszláviából alakult országok színházi nyelvezetei és esztétikái, az ezek mögött álló gondolatok, kérdések, problémák. Nem csak a szakmának nyújtott nagyot idén a TESZT. A fesztivál csemegéiből jutott elég finomság és tanulnivaló a műhelyeken át a kolozsvári színinövendékeknek valamint Budapest és Kolozsvár jövő teatrológusainak. Volt élvezni való a kezdő vagy tapasztalt nézőnek is. A házigazda színház művészei belekerültek egy komoly referenciális struktúrába, ami alapvetően hasznos, ha őszintén van kezelve.
Átrendeződő értékrendek
Több száz év történelme, a jugoszláviai háború, a kommunista rezsim bukása, a ma görcsösen vergődő Európa kalimpálásai, a rengeteg kérdés színházi formákba bújtatva megnyitott, de aztán magunkba fordított. Napokon át beszéltünk magyarul, románul, angolul, találkoztunk bosnyákokkal, szerbekkel, itteni és máshonnani magyarokkal, amerikaiakkal, olaszokkal, bolgárokkal, portugálokkal, szlovénekkel, brazilokkal, macedónokkal, horvátokkal, belgákkal. Volt köztük katolikus, protestáns, ortodox, homoszexuális, vegetariánus, baloldali, székely, picit becsípett, befűtött világsztár, közalkalmazott, pincér, rasztafari.
Beültünk a közép-európai színházi szellemvasútba: akartuk, élveztük, de a végén remegtek a térdeink, sápadtak lettünk és szédültünk. Kiszálltunk és örültünk, hogy egyben vagyunk, túléltük. Halandóak vagyunk, nagyon kicsik - cseng a fülünkben. Kapaszkodni kellene valamibe, és az nem lehet más, mint a szeretet, a jóság, egy jobb világ reménye, amelyet mindenkinek egyenként kellene elkezdenie megteremteni. Az idei TESZT sűrítve Ivo Dimcsev I cure című performansza: pucér, meghökkentő, ironikus és sokkoló, de leginkább őszinte. Gyógyítani szeretne. Bibliai.
Az elcsöndesedett színházi folyosó, ahol a TESZT napjai alatt jó háromezren elhaladtak
Számok
Nyolc nap. 20 előadás. 10 ország. 2016. Kilenc like-ért a fesztivál Facebook-oldalán egy képeslap jár. 685 lépés a színháztól a fesztivál
kocsmáig. 1991. június 25., Szlovénia kijelenti függetlenségét. 315 kilométer Kolozsvártól Temesvárig. 4 óra és 22 perc autóval, 72 kilométer/órás átlagsebesség, 23,6 liter üzemanyag. 701 méter az út legmagasabb pontja. 211-es hotelszoba a másodikon. Három megosztás a fesztivál Facebook-oldaláról is egy képeslapot ér. Bosznia-Hercegovinában, 1991-ben: bosnyák muszlimok 43%, bosnyák szerbek 33% és bosnyák horvátok 17%. Hét leves, első este 6 liter sör, minimum 3 kávé naponta. Upor László leghosszabb megszakítatlan bevezetője a beszélgetések során: 27 perc. Hétfőn 15 lej minden a turkálóban, szombatra már csak 5. Két fesztiválszatyor, két térkép benne, két kitűző, 16 kajaszelvény. Egy villamos, három helyszín. 1995 júliusa, Srebrenica, 8000 muszlim férfit kivégeznek. 100 lapméter papír a temesvári magyar Színház előcsarnokában a falakon. Ezen 19 stilizált plakát. A jugoszláviai háború valamivel több mint 8 évet tartott, mérlege 500.000 halott. Temesvár lakossága 320.000: 270.000 román, 7000 német, 24.000 magyar, 6400 szerb, 365 zsidó, 3100 roma, 570 szlovák, 1210 bolgár, 762 ukrán. Kilencedik TESZT, május 22-29.
Körülmények
Vasárnap, május 22-én, Temesváron a TESZT első napján rég zajlik a StudentFest – az egyetemisták összművészeti fesztiválja. Aznap volt a temesvári Air Show, a repülőtéren, ahol több mint ötven repülőgépet, ejtőernyősöket és ehhez hasonló látványosságokat lehetett nézegetni. A mozik üzemelnek. Minden terasz nyitva. Játszanak az épületben működő Román Nemzeti Színházban.
A Csiky Gergely Színház bejárata előtt a fesztivál hivatalos megnyitója közben több száz ember sétál a kellemes napsütésben, semmit sem sejtve arról, hogy kezdődik a TESZT. Balázs Attila, az intézmény vezetője harminc percen át várja az alpolgármestert, aki végül nem jön el.
A fesztivál utolsó napján, a színház előtti sétálóutcán az azóta újraválasztott Emil Robu polgármestert kérdezzük a TESZT-ről, arról, hogy miért nem láttuk egy előadáson sem: „Az én programom nagyon zsúfolt és bár a kultúra támogatója vagyok, ami meg is látszik azokon a pénzösszegeken, amiket a különféle rendezvényekre szántam, gyakran többet, mint amennyit az engem megelőző polgármester. De az időm nem engedi meg, hogy részt is vegyek ezeken a rendezvényeken. Nem tudok annyi kultúrát fogyasztani, amennyit szeretnék. Jó lenne sokkal többet jelen lenni, de az időm meghatározott, inkább esténként és hétvégeken vagyok szabadabb. Ilyenkor sétálok egy kicsit, de még ezekben a pillanatokban is beszélgetek a lakosokkal, akik megszólítanak különféle ügyek miatt. Van, aki dicsér, van aki fényképet akar készíteni velem, mások autogramokat kérnek. Ezek a dolgok is egy polgármester munkaköri feladatkörei közé tartoznak. Azon felül, amit én szeretnék tenni magamért, becsületbeli kötelességem, hogy a közösségért tegyek.”
A multikulturális fesztivál fontos kellékei: a tolmácsgép a fülhallgatókkal
Egy színház
A neve Sarajevski Ratni Teatar, SARTR. Azaz Szarajevói Háború Színház (Sarajevo War Theatre). Megalakulásának időpontja: 1992. május 17., a szarajevói ostrom napjai. Alapító tagok: Dubravko Bibanović, Gradimir Gojer, Đorđe Mačkić és Safet Plakalo. 1993 januárjában a Szarajevói Városi Gyűlés elismeri, mint különleges fontosságú intézményt Szarajevó védelmében. Lelki fegyver a háború szürrealista realitása ellen. Halál elleni színház!
Jasenko Pasic a szemünkbe néz, miközben mesél. Tíz éve színész ebben a színházban, jelenleg egy dokumentumfilmet készít. Címe Scream for me Sarajevo, Bruce Dickinson koncertjéről fog szólni. Bruce, az Iron Maiden együttes frontembere 1994-ben, 963 nappal a háború kitörése után koncertezett Szarajevóban.
„A ti városotokban hány színház működik és milyen gyakran játszanak - kérdezi Jasenko. Van minden nap előadás? A Sarajevo War Theatre 1993-ban minden nap játszott. Nappal, mert éjszaka lehetetlen volt: a városban nem volt áram és a kijárási tilalom is hatályban volt. A színház nap mint nap a város különböző részein játszott, többnyire pincékben, The Shelter (A menedék) volt az előadás címe”. Jasenko Pasic a szemünkbe néz, tekintetében örömöt és büszkeséget látunk. Így született ez a színház: ágyúlövések, aknák és mesterlövészek között. Közelmúltbeli történelem, igazi legenda a színházról.
Különleges jelenség a művészeti világban. Ami Szarajevóban történt az ostrom alatt, igazi kulturális ellenállás. Lehet, hogy a művészet és a kultúra alapvető emberi szükséglet, ugyanúgy mint a víz, a levegő és az étel?
Egyedülálló hagyaték. Az emlékezés kultúrája. Állásfoglalás a múlttal szemben. Milyen is volt úgy színházba menni, hogy közben tudtad, életed utolsó döntése lehet ez?
Mit hagynál a TESZT-en?
Panna Temesváron hagyná a fél bőröndjét. László a jegyzeteit. Juli egy ruhát hagyna a TESZT-en, Zsófi egy tincset a hajából, Zsuzsa pedig az óráját. Zsolt a cigarettáit, Imola a cicás harisnyáját, egy másik Zsuzsa egy lakatot, egy újabb Zsófi pedig saját magát. Mihaela egy óvszert, Don pedig egy őrültet. Zoltán az űrt, hogy legyen mit újratölteni. Londer egy szív alakú lufit!
A Ljubljanából érkezett Simona Semenič az előadás utáni beszélgetésen Upor László dramaturg társaságában
A nő
Egy magas bárszéken ül. Nagyon szép. Aranyszínű a ruhája és a cipője. Mosolyog. A feje borotvált, egyik felén hosszú heg. Egy koponyafelnyitással járó beavatkozás jele. A nő író, dramaturg, producer, előadóművész, perfomer, egyedülálló két gyermekes anyuka.
Epilepsziás.
A betegség előfordulási aránya: a felnőttek másfél százaléka epilepsziás. A tónusos-clonusos roham (más néven grand mal roham) nem korlátozódik egy-egy testrészre, hanem végigterjed az egész testen. A roham során a beteg elveszíti eszméletét, elesik. Az összes izom megfeszül (ezt nevezzük tónusos görcsnek), az alsó és felső végtagok nyújtott állapotban rögzülnek. A hirtelen izom-összehúzódás a tüdőből a levegőt hirtelen kipréseli, ami furcsa kiáltás formájában hallható. Másodpercekkel később az összes izom rángásokba kezd (ez a jelenség a clonusos görcs). A fokozott nyálelválasztás miatt a beteg szája habos, gyakorta elharapja a nyelvét. A beteg olykor a vizeletét sem tudja tartani. A rángógörcsök rövid ideig tartanak, majd a test ellazul, a beteg lassan visszanyeri eszméletét, de tudata még hosszú ideig homályos lehet, vagy elalszik. Ez a legismertebb epilepszia fajta.
Simona Semenič egy magas bárszéken ül. Mi, nézők, kényelmesen helyet foglalunk a színpadon kialakított nézőtéren. Kezünkben a második alkalom című előadás szövegkönyve. Az ő életéről szól, arról, milyen élni epilepsziával, gyermeket nevelni, vagy vér- és vizelettócsában ébredni egy hotel folyosóján, esetleg otthon a kertben, a gyerekek szeme láttára. Mi fogjuk ezt felolvasni, ő pedig a magas bárszékből meghallgatja. Ő a saját életével szembesül, újra és újra, és azzal, hogyan viszonyulnak ehhez idegen emberek. Most egy csoport fesztiválozó, akik románul, magyarul és angolul adnak hangot több éven át átélt harcainak a sötét erőkkel, a betegséggel és következményeivel. Megosztja, felvállalja. Újra elmeséljük neki, hogy milyen volt, amikor egy előadása után, Ljubljanaban, egy bárban lezuhant egy bárszékről roham közben, és összetörte az arcát.
Simona Semenič egy magas bárszéken ül. Bármikor rátörhet az epilepsziás roham. Mi meg ülünk és olvasunk.
Szünetek
A színház előtt cigarettáztunk. Minden előadás után. Többnyire ott beszéltünk meg mindent. Azt, hogy mi a szerepünk az Államban, hogyan lehetne megakadályozni a háborúkat. Azt, hogy miért jobb egy mozgáselőadás egy prózainál, vagy fordítva. Azt, hogy felelőséggel tartozunk egymás iránt, a közösségünk iránt, a színház iránt. Nap mint nap. Hogy semmi sem fontosabb ennél. Elhangzik az is, hogy egy nagy család vagyunk. Közben pedig több száz cigarettacsikket dobálunk szanaszét a színház elé. A földre. A főutcán. Két méterrel arrébb a kuka üresen kong.
Temesvár minden szeglete színházi élménnyel kecsegtet
Szakmai észrevételek
Az idei TESZT által újra felszínre került egy régi, alapvető kérdés: a színház közösségi vagy egyéni élmény? Körvonalazódott egy általános esztétikai irányzat: a díszlet szinte teljes hiánya. A volt Jugoszláviát egykor alkotó országokból érkezett színházak még mindig nagy figyelmet szánnak a 25 évvel ezelőtti háborúnak. A macedónok, a szerbek és a bosnyákok elővigyázatossággal, drámaian kezelik a témát. Velük ellentétben a horvátok már nevetni is tudnak rajta. Náluk már begyógyult az, ami a szomszédaiknál még eleven. Az sem mellékes, hogy az életszínvonal Zágrábban sokkal magasabb, mint Belgrádban, Szkopjéban vagy Szarajevóban. Az olasz, portugál és belga előadásokban szervesen volt jelen a jó minőségü humor, vagy a show-elemek. Bennük érződött leginkább, hogy kérdőre vonják a klasszikus értelemben vett színházat, a néző-előadó párost. Feszegetik a színház létjogosultságát, annak határait, azért, hogy újragondolják ezeket és megerősítsék így az alapokat, hogy hatékonyabban tudják eljuttatni üzenetüket a nézőkhöz. Tematikai hátterük nem sekélyesebb vagy kevésbé fontos, mint a többieké. Úgy éreztem, ezek a színházcsinálók alkalmazkodnak a 21. századi átlagember elvárásaihoz, hozzá igazítják művészetük végeredményét, nem felejtik el, hogy piaci rendszerben kell fenntartaniuk magukat. Ettől válik rétegessé az, amit bemutatnak, egyszerre érdekes a beavatott és a laikus néző számára, anélkül, hogy a szakmai minőség romlana. Paradoxálisan, kevésbé veszik magukat komolyan, mint művészek vagy alkotók, de ettől lesz igazán komoly az, amit művészileg létrehoznak.
Körkérdés a végére
Természetesen kíváncsiak vagyunk arra is, miket vinnének haza az emberek a TESZT-ről. Úgyhogy járunk egyet és kérdezősködünk. A válaszok: Benőke irodáját, az utcazenészt a színház elől, a falat papírostól, a kivágott logó-t, Simó Mesit, a Ciuc sört, a férjemet, Uport, Trainnak a nagy hűtőjét, a Tiszti Kört, Hajdú Szabit, Ivo Dimcsevet. Végül megkérjük őket, mondják el egy szóban, milyen volt az idei TESZT: kerek, teszt, élmény, fontos, nemkönnyű, napsütés, még...
A fesztiválra meghívott előadásokról a TESZT blogon lehet olvasni: http://www.teszt.ro/
A TESZT eseményeiről, előadásairól Simon Judit fesztiválnaplóit a Thália rovatban olvashatják, például ITT.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
