A Fösvény Szentgyörgyön

Bocsárdi László rendezésében mutatta be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliere A fösvény című vígjátékát. A közel háromórás előadás bővelkedik jellem- és helyzetkomikumban, de lényegében: társadalomkritika. A pénzről és az emberi kapcsolatokról szól, arról, hogyan viszonyulnak az emberek a pénzhez és egymáshoz. Harpagon történetét Miklóssi Szabó István nézte meg.

A színház előterében oszlopokra helyezett gyógyszeres dobozok. Harpagon mester világába lépünk. Vagy a miénkbe, abba világba, ahol minden problémára akad egy tabletta. A tabletták pénzbe kerülnek. Pénzért lehet venni megoldást. A boldogságra már úgysem költünk.
Minimalista díszlet: fehér színpad, három sor fehér tolóajtó – Harpagon lakása. Leghátul a kert, fej nélküli milói Vénusszal. A karokat magának követelte a történelem, a fejet talán Harpagon úr nem rendelte meg, úgy kevesebbe került a szobormásolat. Amúgy megfelel lámpásnak. (Más értelmezésben a szerelmi bonyodalmakat jelképezi: e nemes érzéshez vajmi kevés köze van a fejnek, hiába iparkodik Harpagon, nem bírja a kettőt egyeztetni).
Eliz, Harpagon lánya (Szalma Hajnalka) és Valér, a fösvény titkára (Nagy Alfréd) párbeszédével indul az előadás. Játékuk a humor és a groteszk határán ingadozik. A fiatalok egymásba szerettek, amikor Valér kimentette Elizt a tengerből. A bökkenő csupán az, hogy Harpagon (Pálffy Tibor) minden bizonnyal nemet mondana frigyükre Valér vagyoni helyzete miatt. A titkár nemesi származású ugyan, ám a hajótörés során elvesztette a szüleit, nincstelenné vált. Azért lépett a fösvény uraság szolgálatába, hagyott fel a kutatással szülei után, hogy annak lányához közel lehessen. A következő jelenetben Cléante, Harpagon fia (Derzsi Dezső) és Eliz panaszkodik egymásnak atyjuk fösvénysége miatt. Cléante Mariannba (Benedek Ágnes) szerelmes, aki anyjával együtt költözött szomszédságukba, és nem gazdagok. Félve beszélgetnek. A nevelés, a félelem, a szorongás hallgatásra kényszeríti őket, érzelmeiket, vágyaikat nem tárják fel apjuk előtt.
Harpagon groteszk, karikatúraszerű, nevettető: haja hosszú, borzos, ruhája igénytelen, „nadrágja hónaljban kissé bő”, kezében zacskó, tele gyógyszerekkel. Nemrég kapott egyik adósától tízezer aranytallért, rettegve, paranoiásan őrzi, fia barátjáról, Fecskéről (Kónya-Ütő Bence) a nadrágot is letépi és összevagdossa, nem rabolta-e ki, s dugta vagyonát a gatya korcába. Fecske csupasz fenekét mutatja neki és a nézőknek.
A vagyon szerzése: szenvedés, lemondás. Megőrzése: szorongás, idegösszeomlás, rettegés. Nem változott ez semmit a századok során. Harpagon urunk olykor felpattan a divatos szobabiciklire, nyögve pedáloz az egészségesség megőrzése jelszóval. Gyógyszerekkel tömi magát. Ismerős képlet feszültséggel, nyugtalansággal teli világunkban. A szerelmeskedéshez is van gyógyszer.
Az előadás felveti a kérdést, hogy e válságos időkben nem váltunk-e magunk is egyfajta fösvénnyé. A mindennapos feszültség, számláink fizetése, kölcsöneink törlesztése, vágyaink kielégítése utáni rohanás, nem öli ki apránként az emberi érzéseket? Társadalmunk embere egyre inkább szorong, retteg a nincstelenségtől, hallgatja az üres szólamokat, és lenyel egy tablettát, hátha az segít. A Harpagon-szindróma előbb vagy utóbb összeroppanáshoz vezet, és messze elkerül a boldogság. A színpad is tele van gyógyszeres dobozokkal, minden bajunkra jut egy-egy tabletta.
Mesterünk házasságról beszél nekik, nem szerelemről. Elvenné fia szerelmét, Mariannt, csak kevesli a hozományt. Tarthatatlan állapot, mondja Harpagon, a lány anyjának erőfeszítéseket kell tennie a hozományért, hiszen mit szólna a világ. Mert törődnünk kell a körülöttünk levők véleményével. Végül is közösségben élünk. Holott morális viselkedésünk mércéjét aligha állíthatja fel a szomszéd.
Elizt Anzelmhez, egy módos idős úrhoz (Szakács László) adná feleségül, míg fiának egy gazdag özvegyasszonyt nézett ki. Anzelm hozomány nélkül is elvenné a lányt, Cléante frigyével meg a családi vagyon gyarapodna. Az érzelmek mellékesek.
Az előadás csúcspontja: Harpagon a gödörben fetrengve átkozódik, szerelmetes pénzét siratja. Élete értéktelen a vagyona nélkül. Amikor visszakapja, őrülten számolni kezdi. Nem öröm ez, nem is megnyugvás. További rettegés, hogy ismét elveszhet, ami a legfontosabb. Semmi sem számít, csak ő és a pénze. A szobor mellbimbóját szopogatja – elveszett, magányos, rettegő aligember. Pálffy Tibor játéka egyszerre mulatságos és borzongató, fösvénye hol simulékony, hol kétszínű, hol szenvedélyes, de mindenkor érzelemmentes.
Körülötte forog a cselekmény, mert a Harpagonok körül a forog a világ. Minden pénzbe kerül, a pénzre vigyázni kell, a pénz az élet, a boldogság, a megnyugvás. A vagyon a biztonság. A világ, amelyben élünk, és amelyben az érzelmek, az értékek is kiárusíthatók.
Bocsárdi előadása Moliere szövegével mesél a jelenről. Erről árulkodnak a jelmezek, a díszlet, a kellékek, a zene, a szereplők habitusa. Fecske és Cléante whiskyt isznak, buliznak a pénzlopás után, mint napjainkban egy jól sikerült üzlet után; a fösvény tolókocsiban közlekedik, infúzió tűjét nyomja a karjába, vérnyomásmérő készülék lóg a szobabiciklin stb.
Groteszk figurák mondják a klasszikus verses szöveget, s bennünk óhatatlanul megfogalmazódik a gondolat: társadalmunk szereplői a kultúrára, nemzetre hivatkozó „klasszikus” mondatok mögé rejtik a pénz utáni vágyukat.
Felszabadultan nevetünk Harpagonon, a pénzimádatán, az anyagiak miatti családi viszályokon, mert nem akarjuk észrevenni, hogy mindennapi szorongásainkat, a megélhetés, meggazdagodás miatti rohanásunkat nevetjük ki.
Groteszk felkiáltójel Bocsárdi előadása: ebben élünk, értékrendünk felborult, a pénzt istenítjük, elveszünk a „csak még egy kicsit gyűjtsünk” illúziójában.
Moliere vígjátékában, és a szentgyörgyi előadásban is, a szerelmesek egymáséi lesznek, megvan a boldog vég, a derűlátás, hogy a világ mégsem annyira sötét és pénzéhes.
Ha valamilyen tanulságot akarnánk levonni a sepsiszentgyörgyiek Moliere-játékából, az valahogy így hangzana: Ne temesd el a pénzt, és ne temessen el a pénz. Élj vele, de ne érte. A közhelyes mondat a krónikásé, az előadás korántsem folyamodik közhelyes megoldásokhoz.

    Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

                    Moliere: A fösvény

                          Fordította: Illyés Gyula

                        Rendező: Bocsárdi László
                     Dramaturg: Zsigmond Andrea
                      Díszlettervező: Bartha József
                  Jelmeztervező: Dobre-Kóthay Judit