A Báthory Erzsébet-legenda jelenkora

Egyedülállót alkotott a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Szabad Tér Színház a Báthory Erzsébet című opera-musical bemutatásával. A kolozsvári közönség nemcsak egy Erdélyben új műfajjal ismerkedhetett meg, hanem közelebb került a hírhedt grófnő igaz történetéhez is. Varga Melinda írása.

A Szomor György–Pejtsik Péter–Miklós Tibor szerzőhármas művét, Bagó Bertalan rendezésében, Novák Péter koreográfiájával és Kulcsár Szabolcskarmester dirigálásával láthattuk a kolozsvári színpadon. A Margit-szigeten a Budapesti Nyári Fesztiválon három ízben előadott műnek közel nyolcezer nézője volt. A kincses város operarajongói sem maradtak otthon, telt ház fogadta a kőszínházi premiert.
Gyanítom, a népes közönség inkább a hírhedt Báthory-legendára volt kíváncsi, mintsem a zenei újdonságra, a musical-operára. Nyugodtan élhetünk azzal a közhellyel is, hogy a történelem ismétli önmagát, ami a darab mondanivalóját illeti. A szenzációra, a borzalomra inkább kíváncsiak vagyunk, mint a szépségre vagy az esztétikumra. Bán Teodórának, a Szabad Tér Színház igazgatójának éppen ezért dicséret jár, hiszen egy olyan történetet láthattunk újjászületni, amely a 21. századi mentalítás számára is kuriózumértékkel bír. A művészetet ugyanis lehet az esztétikum tükörképeként felfogni, de célja nem kizárólag a gyönyörködtetés. A szörnyűséget, az embertelent is be kell mutatni. Az embertelen gesztusokról szólva nem Báthory Erzsébet, a szűzlányok vérében fürdő, kegyetlen és kéjsóvár nemesasszony alakjára gondolok, hanem egy olyan korra, amelyben természetes volt egy alaptalan pletyka áldozatául esett embert elítélni, megfosztani méltóságától és vagyonától. Azokat a nőket, akik túlságosan okosak voltak ahhoz, hogy a korabeli férfitársadalom famulusai legyenek, kellő nyitottsággal közelítettek a tudományok fele, és a szépségükön túl még anyagi javakkal is megáldotta az ég, mind az egyház, mind a politikum céltáblaként használta.
A Báthory Erzsébetet alakító Barabás Zsuzsa nemcsak a hangi adottságait csillogtatja meg, hanem nagyfokú empátiával alakít egy érzékeny, finom szépséget, aki nem volt semmivel sem kegyetlenebb, mint más korabeli nemesasszony. Egyetlen hibája az volt, hogy túlságosan korán maradt özvegyen, kiválóan tudta a gazdaságot irányítani, gyermekeit nevelni egyedül is. Valószínűleg annyira szerethette férjét Nádasdy Ferencet (Laczkó V. Róbert), hogy nem tudta elképzelni mással a jövőjét.
Persze a vagyonra éhes Thurzó nádornak (Szilágyi János), aki mindig is irigyelte a fiatal párt, ez nem szimpatikus, és ha már nem tudja meghódítani Erzsébetet, akkor koholt vádakkal akarja félreállítani. Szolgálókat kényszerít beismerő vallomásra, László atyából (Mányoki László), a papból csalja ki az áligazságokat. Felkéri Waltert (Kátai István), a nyomozót, aki a mű egyetlen fiktív figurája, hogy bizonyítsa be a grófnő bűnösségét.
Walter, aki később szerelmes lesz a nőbe, ám e szerelem plátói marad, az igazságot keresi, és rádöbben, arra, hogy egy csupán „érzékeny asszony”, aki nem tudott volna ártani senkinek. „A holttesteken látható vágásokat szakértő orvos vagy képzett gyilkos okozhatta, és bár nem zárja ki, hogy nő, ezekben a foglalkozásokban még nem volt erre példa”.
Mindhiába minden igyekezet, hogy megmentse, a nádor befalaztatja a csejtei várba Erzsébetet, az igazságért harcoló nyomozót pedig megöleti. Ugyanígy tesz Darbúliával (Veress Orsolya), a varázsfőzeteket készítő asszonnyal is, aki nem vall a grófnő ellen.
A minimalista díszlet, amely Vereczkei Rita munkája és Kiss Borbála historizáló, de a jelenkorra is utaló jelmezei aktuálissá teszik a mondanivalót, nemkülönben Novák Péter látványos koreográfiája is ezt a célt szolgálja. Tehát Báthory Erzsébet nem más, mint korunk olyan nőfigurája, aki megpróbál önálló maradni, nem csábítja a magas, hatalmi státuszban lévő férfi, elég okos ahhoz, hogy egyedül is talpon maradjon. Érzései irányítják és nem a különböző érdekek, az élet könnyebb oldalának kecsegtető lehetősége fontos számára. A rosszéletű nő a 21. században is elterjedt sztereotípia. Az a lány, aki nem akar az épp aktuális hatalmi státuszt birtokló férfi karjaiba hullni, aki a saját útját választja, az nemcsak a férfi, hanem a társadalom szempontjából is egy kétes életű valaki lehet. A rágalomnak, a pletykának hajlamosabbak vagyunk hinni, mint a tényeknek, és az igazság keresése ma sem azzal az eredménnyel jár, amivel kellene. Áligazságok, hatalmi harcok határozzák meg életünket, a másság pedig megbélyegzéssel, kiszorítottsággal, meg nem érdemelt bűnhődéssel jár.