Szent és profán a tudomány napján

Minden ősszel Kolozsváron bölcsészek, történészek, természettudósok, közgazdászok és jogászok, matematikusok gyűlnek össze a Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű rendezvényen az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében, ahol az előadásokon túl vitára is alkalmuk nyílik. Kustán Magyari Attila két előadás összefoglalására vállalkozott.

Sajtóban dolgozó ember ritkán közelít meg matematikust, ezért aligha meglepő, hogy a rendezvény bő kínálatából nem a reáltudományokat részesítettem előnyben. Bízzuk a jogtudomány kifürkészhetetlen útjait, a közgazdászok felelősségteljes munkáját is a hozzáértőkre, tanácsoltam magamnak a programfüzet lapozása közben, így a választás két olyan falusi környezet vizsgálatára esett, amely nemcsak az érintett felekről nyújthat képet, hanem rólunk is. Az első előadást Szikszai Mária, a kolozsvári néprajzi és antropológiai tanszék egyetemi adjunktusa tartotta, a szatmári Kaplony vallásos életéről, majd dr. Balázs Lajos néprajzkutató összegezte a csíkszentdomokosiak nemi kultúrájával kapcsolatos kutatásait.

A szent: vallási élet egy sváb faluban Kaplonyban kis létszámú református és ortodox közösség is él ugyan, de a lakosság több mint 90 százaléka római katolikus vallású, ezért Szikszai Mária a munkája során kizárólag e vallásgyakorlat részleteivel foglalkozott.
Első lépésben a rendszeres búcsúkról számolt be, ezekből évenként négyet szerveznek a Nagykárolytól alig négy kilométerre fekvő településen: márciusban a Szent József-búcsún gyűlnek össze, júniusban a Szent Antal-, augusztusban a Porciunkula-, októberben a Szent Ferenc-búcsún – habár az utóbbit idéntől már nem tartják.
Szikszai az augusztusi találkozóról készült fotók mellett azt is bemutatta, hogy az egyébként a 18. században gróf Károlyi Sándor által betelepített, de mára elmagyarosodott svábok, mint az étkezésnek fontos szerepet tulajdonító közösség, milyen menüt állítottak fel. A kötelező tömény ital mellé általában levesben főtt szárnyas húsát és zöldséget kínáltak, paradicsommártással, házi laskával készült levest, egészben sütött kacsát, csirkét, libát vagy nyulat, rántott sertésszeletet, krumplit, kovászos uborkát, és töltött káposztát. Az étkezést kétféle tortával, krémes süteményekkel, meg persze borral, sörrel vagy üdítőkkel zárták.
A kaplonyiak gyakran járnak más települések búcsúira is, a huszadik század elejétől a Nagykárolytól néhány kilométerre fekvő Szentháromság-kápolnát látogatják meg rendszeresen, Szent Flórián napján. A hagyomány szerint ez a szent tűzesetek ellen véd, és mivel egyszer a falu egyik része leégett, a lakosok megfogadták, hogy minden évben elzarándokolnak a kápolnához.
Érdekes a ma már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozó máriapócsi búcsúval kapcsolatos történet: a trianoni döntés előtt gyalog is átjártak a közeli faluba, az első feljegyzés szerint legalább 1899 óta, 1910-ben már arról is született írás, hogy ki milyen eszközt választott a gyalogmód helyett. Korabeli krónikában olvasható, hogy a szeptember 9-i reggeli mise után a kaplonyi hitközség tagjai közül 350-400-an gyalog indultak el, s kocsival 31-en, vonattal 70-en utaztak a másik faluba. Aztán 1919 után határ húzódott a két település között, így a román hadsereg megállította az ünneplőket, s a következő évtől a máriaradnai zarándokhelyre jártak.
A közösséget erősen összeköti például a rózsafüzér mondása is, a hívők névsorát és az imamondás pontos idejét egy füzetben találni, amelyben az is szerepel, hogy miként örökölték az újabb nemzedékek a szülők-nagyszülők feladatát. Szikszai Mária elmondása szerint még ma is él ez a hagyomány, olyan módon, hogy ha például egy lustább férj nem hajlandó bekapcsolódni a láncba, akkor a feleség megy el helyette is.

A profán: paraszti nemiség egy székely faluban Ami a férjek és feleségek közötti kapcsolatot illeti, mélyrehatóbban dr. Balázs Lajos foglalkozott a témával. Csíkszentdomokosi asszonyokat kérdezett ki a szexualitásról, ráadásul meglehetősen alaposan: a szerző harmincöt adatközlővel beszélgetett, személyenként 45-50 órán át, felderítve így olyan rejtélyeket is, amelyekről maguk a kikérdezettek sem vallottak maguknak korábban. Leszűrhető, mondta, hogy a nemiség az univerzalitása ellenére egy-egy közösségben, akár etnikumban is, sajátságosan csapódik le.
Az adott kultúrában például továbbra is csak úgy képzelik el a nemi kapcsolatot, hogy az a házasság intézményén belül zajlik. A gyerekek már egészen kis koruktól fogva érdeklődnek a másik nem iránt, „felszorozzák” egymást a falfirkákban, a fába vésve, de számos példa mutatott rá arra, hogy csak a családmodellt fogadják el. Ennek érdekes megnyilvánulásával lehet találkozni, a mai napig rendszeresen megszervezik a nem valódi, de mindvégig hiteles gyerekházasságokat: nagy nép gyűl össze az ifjú pár köré, és a falut végigjárva a templomi ceremóniáig végigjátsszák a szertartásokat, ahol a legszentebb momentumokat, mint például a gyűrűváltást, természetesen kihagyják.
Serdülőkorban már pragmatikusabb síkra terelődik a párválasztás, ilyenkor azonban kiderül az is, hogy ki lesz vénlegény. Aki ebbe a kategóriába sorolódik, annak bábakalácsot tűznek a kalapjára, ami a néprajzkutatói vélemény szerint meglehetősen erős szimbólum: ez a virág ugyanis szúrós, és nem is termékeny éppen, akárcsak az egyedül maradt legény.
Hogyha a nemiség és a természet került szóba, érdemes egy pillantást vetni az asztalra is, ahol egy esküvő után érdekes ételkombinációk jelennek meg. Dr. Balázs olyan fotót mutat, amelyen a szilva nyílásába dugott répát látni, a répa tövét pedig egy pár további szilva tarkítja, mintegy erősítve a szimbólumot – ugyanezt télen, gyümölcs hiányában káposztával helyettesítik. Az ilyen jelképek aztán párbeszédeket generálnak: „Na, menyasszony, szereted-e a jó nagy kemény murkot?” – kérdik a pironkodó arát, s helyette esetleg egy tapasztaltabb asszony felel: „Ej, megenném most is, annak idején hogy szerettem!” Ilyenkor vetélkedő kezdődik nők és férfiak között – „Édes szilvám, de jó vagy, mind megeszlek, s még es vagy” –, természetesen enyhe alkoholos hatás alatt, hiszen az elmaradhatatlan ilyenkor.
A szabadszájúság persze meglehetősen korlátozott, a falusi közösség szexualitáshoz való viszonyát pedig a tiltások vezérlik, minden mozzanatát a szégyen és a félelem lengi körül. Így vannak a szüzesség kérdésével is, a legény ma is fordít a véleményén, hogyha kiderül, hogy a hitvesének már korábban is volt dolga férfival. A néprajzkutató elmondta, többen megvallották neki, hogy ma már idős asszonyok ugyan, akik leéltek egy életet a férjükkel, de ma sem tudják, „mit kellett azon szeretni”. Elmesélték azt is, hogy egymás testét sem ismerték, pedig vasárnap, a templomban is láthatták az angyalok, vagy akár Szűz Mária meztelen vállát – ezeknél az embereknél, mondta Balázs Lajos, akik így éltek, mise alatt kellett találkozzon a szent és a profán.