Szekuláris válaszok a vallási intoleranciára

Négy éve figyel és szólal fel az egyházak túlkapásai, az iskolák behálózása, a rejtélyes pénzügyek ellen a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület (ASUR). A kitartó és meglehetősen optimista társaság elnöke, Toma Pãtraºcu a rendszerváltás előtti és utáni állapotokról, azok összefüggéseiről és a romániai társadalom kilátásairól beszél Kustán Magyari Attila interjújában.

Miért alapították meg az ASUR-t négy évvel ezelőtt (Asociatia Secular-Umanistã din România)?

Azért éreztük a szükségét ennek, hogy a szekularizmusnak a román társadalomban tapasztalható hiányát pótoljuk némiképp, én pedig azért veszek ebben részt, mert gyerekem született, és azt a kilátást, hogy az egyház által iskolákban tanított szörnyűségek részese legyen, nem fogadtam el. Egyébként nem kizárólag az ortodox egyházzal foglalkozunk – de nyilván ők azok, akik többséget alkotnak ebben az országban, akik a legnagyobb hatással vannak az államra. De nem csak ők népszerűsítik a tudománytalan nézeteket és a fundamentalista magatartást az iskolákban.

Ön szerint mi az iskolák szerepe?

Az iskola a nevelés „járműve” kell legyen, alapvető értéke a kritikus, a tudományos gondolkodásmód, arra kell törekednie, hogy a legjobb és legaktuálisabb tudományos eredményekre alapozza az átadandó tudásanyagot. Ezek az alapjai, nem a kinyilvánításra épülő és dogmatikus nézetek.

Ha a Ceauºescu-rendszerrel hasonlítjuk össze a mait, akkor milyen különbséget találni az egyház szerepe és befolyása tekintetében?

A múlt rendszerben ideológiai monopóliumra tett szert a vezető párt, amelyet azonban vallási köntösben adtak el. Meg kell érteni, hogy a vallási offenzíva – paradox módon – éppen a Ceauºescu rendszerben hatolt be az oktatásba, mert a kommunizmus, legalábbis ahogyan az Romániában is történt, tudományos alapokról beszélt, de nem volt több misztikumnál. Mondhatni laikus, politikai alapú vallás volt, hiszen prófétái voltak, jól kidolgozott struktúrája, amely kultikus helyekből és ceremóniákból állt. A rendszer tehát nem ideológiai okokból volt a vallás ellensége, hanem egész egyszerűen a konkurenciát látta benne, éppen ezért nem bátorította a szabad gondolkodást, ami ma is hatással van a társadalomra.

Hogyan bánt a hatalom az egyházzal, ha – ahogyan mondja – a konkurenciát látta benne?

Ha egy általános képet adhatunk erről, azt mondhatjuk, hogy üldöztek ugyan papokat és hívőket, de inkább politikai okokból. Az egyház bizonyos helyzetekben partnere volt a hatalomnak, előfordult, hogy imádkoztak Ceauºescu egészségéért. Ráadásul Romániában ártalmasabb volt ez a rendszer, mint máshol, mert a kulturális fejlődésnek, az ellenzéki hangoknak nem adott teret, ez szintén kihat a mai állapotokra. A rendszerváltás utáni tudománytalan és kritika nélküli attitűd tehát nem egy, a rendszerváltás utáni katasztrófa eredménye, hanem a Ceauºescu-éra folytatása, nem szólva arról, hogy már akkor létezett az áltudományos kutatások mítosza.

Melyek a legégetőbb problémák ma az egyházak államra gyakorolt befolyását illetően?

Egy megállapodás szerint, amit az általunk szervezett tüntetések nyomására a hónap elején nyilvánossá tett a tanügyminisztérium, az egyházak komoly hatalmat kaphatnak a közoktatásban. Kiderült például, hogy egy vallástanár alkalmazásához előbb az ortodox egyház „áldását” kell megkapni, ami problémás, hiszen a tanárt az állam alkalmazza, az állam fizeti, hogyan lehetséges, hogy az egyházon múlik a megítélése? Gond az is, hogy a törvény nem tiltja, tehát lehetővé teszi, hogy az egyház emberei a vallásórák mellett más órákra is bejárhassanak. Az ortodox vallástankönyvek ugyanakkor arra biztatják a gyerekeket, hogy más vallású vagy hitetlen társaikkal ne barátkozzanak. Másutt azt írják, a nők és férfiak, a hívők és hitetlenek nem egyenrangúak, vagy teljesen mellőzik az egészségügy szerepét, minden betegség gyógyítására alkalmasnak tekintve egy ima elmondását. Sikerült ugyan elérnünk, hogy ma már nem buzdíthatnak ezek a tankönyvek erőszakra, vagy nem taníthatnak intoleranciát a más keresztény egyházakkal szemben, de a nem keresztény egyházakat most is lehet szidalmazni, ezt a törvény nem szabályozza.

Melyek az oktatás területén kívül eső problémák?

Arról is kell beszélni, hogy milyen összegeket kapnak az egyházak az államtól, mikor egyes alapvető területek alulfinanszírozottak, mint az egészségügy, a kutatás például. Kétszer akkora arányban kapnak támogatást, mint amennyit az ország kutatásra fordít. De hogy más megközelítésben is beszéljünk erről: annyi pénzt kapnak, amennyiből a jelenlegi biztonságpolitikai kihívásokra gondolva Románia lecserélhetné a régi vadászrepülőgépeit. Azt látjuk, hogy évről-évre – legyen szó a parlamentről, a megyei vagy városi tanácsokról – a politikusok egy jelentős része támogatást biztosít, emellett adókedvezményben részesülnek, holott többszörös áron forgalmazzák a gyertyákat, igyekeznek megtartani a monopóliumot a vallástankönyvek kiadása terén, a mezőgazdaság területén pedig egyre több szubvenciót kapni az államtól.

Hogyan reagál a politikum, mit gondolnak az emberek az Önök által felvetett kérdésekről?

Léteznek támogatói az egyház és az állam összefonódásának bármelyik pártban, mások pedig – legalábbis privát beszélgetéseken – a szekularizáció hívei, de van olyan, aki nyilvánosan is kiállt a laikus állam eszméje mellett.

Milyen alternatívák léteznek a dogmatikus gondolkodástól való elszakadásra?

Az embereknek meg kell tanulniuk szabadon gondolkodni, a saját fejükkel, ahelyett, hogy szó szerint átvennék azt, amit egy felső autoritásnak nevezett fél mond nekik. Itt jön be az oktatási rendszer szerepe, amely értékként kellene tekintsen a kritikus gondolkodásra, ami sajnos jelen pillanatban nem történik meg a részéről. Látjuk, hogy mi zajlik a parlamentben, hogy egyértelműen kontraproduktív, alkalmatlan politikusokat miként fogadnak el a tömegek, hiszen az emberek többsége kérdés nélkül fogadja el azt, amit a hatalmon levők mondanak neki. Látjuk ezt az iskolában, a társadalomban, akár a cégeknél is, ez egy általános probléma.

Kik az önök egyesületének természetes partnerei?

Létezik egy olyan tanult, nyitott réteg, amely a jövő felé tekint, ők a mi természetes szövetségeseink. A társadalmat mi építjük, felelősek vagyunk azért, hogy miként fog kinézni egy, vagy tíz év múlva. Megtörtént az ASUR történetében is, hogy plakátokat szerettünk volna kihelyezni, de az üzenet láttán az adott cég hallani sem akart az együttműködésről, csak egy hosszas telefonbeszélgetést követően. Máskor a köztévében nem jelenhettünk meg, mert az egyház részéről nem akartak vitázni, vagy nem közvetítették a véleményünket. A cenzúra csak akkor működik, ha érzik, hogy félünk tőlük, de ezt nem szabad hagyni.