Nem fiatalnak való vidék

2014. 03. 01. 18:42Évrõl évre nő a munkanélküli, vagy nem a képzettségének megfelelően foglalkoztatott, alulfizetett fiatalok aránya. Elveszett vagy elveszőben lévő generációk várják a lehetőséget, számukra ma már alig nyújt esélyt a szakképzés, a diploma. Világméretű kampányok és helyi barkácsolások enyhítik a nemzedékek egzisztenciaharcát. Parászka Boróka írása.

A diplomás munkanélküliség jelenségéről szóló viták világszerte újra és újra fellángolnak, különösen a 2008-as világválság (pontosabban a 2007-es amerikai recesszió) után, illetve a válságkezelés részeként vetik fel ismételten a kutatók: ki és hogyan léphet be a munkaerőpiacra? Mi a feltétele a belépésnek, és melyek lehetnek az elérhető közép- és hosszú távú életpálya-stratégiák? Két ellentétes irányú folyamat tapasztalható: egyre hosszabb ideig maradnak aktívak a munkavállalók, egyre jobban kitolódik a nyugdíjkorhatár, ugyanakkor egyre több a fiatal munkanélküli, egyre többen kényszerülnek arra, hogy képzettségüknek nem megfelelő, alulfizetett munkakörben dolgozzanak.
A fiatalkorú munkanélküliek (általában a 15-25, valamint a 18-35 év közötti generációkat sorolják ebbe a kategóriába) helyzete érinti a teljes társadalmat. Ezeknek a generációknak a jövőjén múlik jelentős részben, hogy hogyan tarthatók fenn a társadalom-, illetve nyugdíjbiztosítási rendszerek, hogyan alakul a társadalmi tehermegosztás, a tudásátadás, milyen (ha van egyáltalán) a gyermekvállalási kedv.
A megoldásra váró problémák érintik a munkaerőpiac szerkezetét (milyen elvárásokkal, feltételekkel kínál foglalkoztatást), az oktatási rendszer szerkezetét (van-e közvetlen kapcsolat a munkaerőpiac és az oktatási rendszer között, milyen az oklevelek és a megszerzett tudás értéke?). Olyan kérdéseket is meg kell válaszolni, globális és lokális viszonylatban egyaránt, hogy vannak-e generációs konfliktusok a munkaerőpiacon, s ha léteznek, akkor ezek hogyan kezelhetőek? Van-e esély a generációk közötti együttműködésre, az integrációra, tudás-átadásra, kooperatív vagy kompetitív rendszerek működnek-e (egymás mellett, vagy egymás ellen), integratív vagy diszkriminatív (életkori, nemi, vagy más csoport alapon) a közösség, amelyben élünk?
Az Egyesült Államokban, ahol ezek a viták először és a legélesebben fellángoltak (minden bizonnyal a recesszió és a válság hatására) az egész felsőoktatási rendszert alapjaiban érintő kritika körvonalazódott, amelynek a lényege az, hogy a felsőoktatás egyre drágább, ugyanakkor munkaerőpiaci szempontból nem működik hatékonyan. Összeomlóban annak a rendszere, hogy ki, milyen kritériumok alapján, és hogyan találhat magának munkát.
Obama elnök tavaly felsőoktatási reformcsomagot terjesztett elő a meglévő problémák (vagy azok egy részének) a megoldására. E szerint 2018-ig fokozatosan bevezetik az új minőségellenőrző rendszert, és átláthatóbbá teszik, mennyi a valós értéke az okleveleknek. Az elmúlt három évtizedben az amerikai tandíjak 250 százalékkal nőttek, az állami támogatás viszont csökkent. Tömegek fordítanak jelentős erőfeszítést arra, hogy diplomát szerezzenek, mert ez (volt) a feltétele és biztosítéka a munkavállalásnak. A diplomások jelentős hányada azonban hiába küzd. A tavalyi statisztikai adatok szerint az amerikai felsőfokú végzettséggel rendelkezők 44 százaléka nem a végzettségének megfelelő munkakörben dolgozik (a taxisok 17 százaléka diplomás, ez az arány 1970-ben 1 százalék volt).
A fiatalokat érintő alulfoglalkoztatás (a szaktudásnak, diplomának nem megfelelő státuszban való alkalmazás), vagy munkanélküliség globális jelenség. Tavaly rendkívül magas volt ez az arány, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint világszerte a 15 és 24 év közöttieket sújtja a leginkább az állásnélküliség: 12,6 százalékuk tartozik ebbe a csoportba. Európán belül változó a kép, az átlag 23 százalék az Unión belül, a déli államokban akár az 55 százalékot is elérheti. Angela Merkel német kancellár az Unió legsúlyosabb problémájának nevezte a fiatalok munkanélküliségét, és hosszú távú válságkezelést ígért.
Németország egyébként kivételezett helyzetben van, itt a fiatal állásnélküliek aránya nem haladja meg a 7 százalékot, és ezt nem csak az európai átlagnál jóval erősebb gazdasági helyzet magyarázza, hanem a német oktatás- és foglalkoztatási politika. Obama, tavalyi reformja bejelentésekor Németországra mint pozitív példára hivatkozott, amelynek az eredményeit az USA-ban is követni kell. (Talán emiatt figyelte az NSA Merkel mobilját? – szerk megj.)

Elégedett gyermektelenek Hogy valóban „siker-e” a német oktatáspolitika és a munkaerőpiac összehangolása, az eldöntendő kérdés. Tavaly a német felsőoktatási tájékoztató intézet (Hohschul Informations System – HIS) egy 12 éves kutatást tett közzé. 2001 óta követték 5000, az ezredforduló után diplomázó fiatal pályaképét. A felmérésben résztvevők tizede nem dolgozott, ők azonban „főállású háztartásbelinek” mondták magukat. Az egy évtizede pályán lévők 41 százaléka vezető beosztást ért el ez idő alatt, igaz, az alanyok 50 százaléka főállású vállalkozóként magának teremt egzisztenciát. Tehát a német munkába állók nagy részét nem a munkaerőpiac foglalkoztatja, hanem maguk járulnak hozzá ahhoz, hogy a munkaerőpiac fejlődjék, munkát teremtenek maguknak is, másoknak is. Ez a folyamat abból a szempontból mindenképpen siker, hogy a megkérdezettek 85 százaléka elégedett a munkájával, 75 százaléka pedig azzal a státusszal, amelyet betölthet. A képet árnyalja viszont az az adat, hogy csupán az érintettek 40 százalékának van gyereke, és ez az arány vélhetőleg csak kis mértékben változhat csak, hiszen a kétezres évek legelején diplomázók mára a harmincas éveik végén járnak. Ebbe a pályaképbe a családalapítás, a gyereknevelés nehezen fér bele. A német társadalom – e minta szerint – aktív, de legnagyobb problémáját: az elöregedést nem kezeli, hanem súlyosbítja oktatás- és munkaerő politikájával.

Nem enged be, de eltart Szintén sikerágazatként ismert a kínai oktatási rendszer, a diplomás munkanélküliség azonban ott is egyre súlyosabb gondokat okoz. Tavaly történelmi rekord dőlt meg Kínában, az emberi erőforrás valamint szociális minisztérium adatai szerint 6,99 millió végzős vehette át egyetemi diplomáját. Ez közel kétszázezerrel több, mint 2012-ben. A tavalyi év első felében csupán a friss diplomások fele köthetett munkaszerződést, hárommillió fiatal nem jutott megbízáshoz. A kínai kormány türelmet kért és intenzív munkahelyteremtő politikát ígért.
Egymástól sok szempontból különböző gazdasági rendszerek ugyanazzal a problémával küzdenek: a munkaerőpiac szempontjából legértékesebb generáció, amely meghatározza az egész társadalom jövőjét, hátrányos helyzetbe kerül, hiába az oktatásra fordított magán- és állami tőke, nem tudja a megszerzett tudását használni, fejleszteni. Változó, hogy ez milyen következményekkel jár.
Az amerikai felmérések azt mutatják, a fiatalok munkába állása „késleltetett folyamat”, és fokozatosan ugyan, de a többségnek sikerül olyan állást találni, amely megfelel a képzettségnek-diplomának. A fáziskésés azzal magyarázható, hogy sokan nem a szakmájuknak megfelelően helyezkednek el, és csak lépésről-lépésre haladnak a megfelelő státuszig, sokakat önkéntesként foglalkoztatnak hosszabb ideig bérezés nélkül, amíg „bizonyítanak”, és így álláshoz juthatnak.
Az a paradox helyzet alakul ki, hogy a munkát nem találó, vagy alulfoglalkoztatott-alulfinanszírozott fiatalok egzisztenciális terheit éppen az a generáció veszi át (jellemzően a szülők), amelyik „nem engedi” be a munkaerőpiacra az új generációt, vagyis akik (részben az egyre hosszabb aktív időszak, és a kései nyugdíjazás miatt) betöltik a betölthető állásokat.

Európai adatok Az Eurostat adatai szerint Európában jelenleg 57,5 millió, 15 és 24 év közötti fiatal él. 18,8 millió dolgozik, 5,6 millió munkanélküli és 33 millió gazdasági szempontból inaktív. Az elmúlt 12 év tendenciái az Eurostat szerint azt mutatják: változnak a munkaerőpiacra való bekerülés stratégiái Európában is. Nem köthető össze direkt a munkavállalás és a tanulmányok befejezése, nagyon sokan dolgoznak már az (első vagy második) diploma átvétele előtt: 6,7 millió fiatal keresi így az egzisztenciáját az Unióban. Azoknak a száma, akik a munkaerőpiacról és az oktatási rendszerből is kimaradnak, eléri a 4,3 milliót.
Számos elképzelés látott napvilágot a tagországokban azzal kapcsolatban, hogyan növelhető a foglalkoztatott fiatalok aránya, és ezzel együtt hogyan tehető hatékonyabbá az oktatási rendszer. A legelterjedtebb elképzelés: a fokozatos alkalmazás, a „bedolgoztatás”, azaz a már diploma előtt állók foglalkoztatása.
Romániában a kormányzati cél az, hogy a jelenlegi 22,7 százalékos arányról 20 százalék alá szorítsák az állástalan fiatalok arányát a következő hat évben. Nálunk külön problémát jelent az is, hogy a 25 év alattiak 28 százaléka relatív szegénységben él. (Csak két olyan tagország van, ahol a romániainál is rosszabb ez az arány.) Az uniós átlaghoz képest (24,3 százalék) a hazai fiatalok 40 százalékát fenyegeti a társadalmi kirekesztettség, ugyanakkor nálunk magas a korán, 18 és 24 év között munkába állók aránya (eléri a 30 százalékot a munkaügyi tárca adatai szerint). A rossz hír az, hogy ez a korosztály többségében képzetlen, ezért alulfizetett munkát vállal. Éppen ezért a felsőoktatás átalakításán túl a közoktatás reformja is központi kérdés Romániában, mert ez is jelentősen befolyásolhatja, hogyan alakulhat a munkaerőpiac, hányan vállalhatnak szakképzett munkát, mennyire biztosított a fiatal generáció esélyegyenlősége.

Helyzet és attitűd A romániai magyar közgondolkodásban a generációs munkanélküliség napi tapasztalat, de erről szakpolitikai viták alig folynak, a társadalomkutatás is adós több fontos szemponttal. A tavalyi év egyik figyelemre méltó teljesítménye volt az a jelentés, amelyet a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányok Központ támogatott, és amelyet Erdélyi Magyar Fiatalok 2013 címmel Barna Gergő és Kiss Tamás adott közre. A felmérés 18-35 év közöttieket érintett, és az erdélyi magyar fiatalok „társadalmi helyzetét” és „attitűdjét” vizsgálta. A szerzők a bevezetőben kiemelik, hogy a kutatás az adatközlők véleményére, társadalmi „praxisára” szorítkozik és a „tényszerű társadalmi mutatószámok mélysége” a legkisebb. S bár valóban fontos adatok, információk hiányoznak, a tanulmány szerzői következtetéseket vonnak le az erdélyi magyar fiatalok társadalmi közérzetére, anyagi helyzetére, „problémáira” (így, általánosságban) vonatkozóan.
A dokumentum, kitér – többek között – a fiatalok politikai érdeklődésére, a médiafogyasztására, a dohány- és alkoholfogyasztására, a migrációs tapasztalatokra és potenciálra, a család és gyermekvállalásra. Egyáltalán nem foglalkozik ugyanakkor sem a munkavállalás, sem az oktatási rendszerek (köz-, illetve felsőoktatás) mutatóival. Mindazzal, amely lényegében befolyásolja az összes többi területet, amely az alapja az ifjúságpolitikának.
Ebből, az egyébként nagyon gazdag és izgalmas dokumentumból nem tudhatjuk meg, hogy az erdélyi magyar fiatal a romániai, illetve európai társaihoz képest hol áll (vagy hol értékeli magát) a munkaerőpiaci versenyben, milyen pályaképekkel, stratégiákkal számol, számolhat. Mint ahogy arról sem lehet átfogó képünk – legalábbis e felmérés alapján –, hogy az erdélyi magyar köz- és felsőoktatással szembeni elvárások hogyan alakulnak, illetve mindezeknek hogyan felelnek meg a most működő rendszerek.

Többen, tovább tanulunk Alaposabb munka a 2011-es Erdélyi magyar fiatalok, összehasonlító elemzés című kötet, amelyet szintén Kiss Tamás és Barna Gergely szerkesztett (a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és a Kriterion kiadó adott ki), és amelyet több szerző is jegyez. A fiatalok munkaerőpiaci helyzetéről Veres Valér közölt ebben a kiadványban tanulmányt. Ez alaposabban engedi látni az összefüggést az oktatási rendszer és a munkaerőpiac között. Az elemzésből kiderül, hogy 5 százalékkal magasabb a 17 és 24 év között tanuló erdélyi magyarok aránya, mint a romániai átlag, a foglalkoztatási arány viszont fordított: ennek a generációnak 41,9 százaléka van jelen országosan a munkaerőpiacon, az erdélyi magyar fiataloknak csupán a 35,3 százaléka mondhatta ugyanezt el magáról. Az erdélyi magyarok arányaiban többen, és hosszabb ideig tanulnak, annak ellenére, hogy elégedetlenebbek az oktatási rendszerrel, mint román társaik. A munkába állás esélyeit, e szerint a dokumentum szerint, a román nemzetiségű válaszadók látják rossznak, 83,9 százalék nyilatkozott erről így. Az erdélyi magyarok 61,5 százaléka borúlátó ebben a kérdésben. Az adatok hosszan idézhetőek (és a közlés óta eltelt három év után frissítésre szorulnak), a feldolgozás várat magára.
Egészen pontosan lehet látni, hogyan alakul a generációs válság globális szinten, jól követhetők a nyugati és a közép-kelet európai folyamatok. Arról is vannak némi sejtéseink, hogy milyen a romániai fiatalok helyzete, s arról is sokaknak van tapasztalata, hogy milyen a romániai magyaroké. Elveszőben, vagy hosszas időre parkolópályán vannak generációk. A mesteri fokozattal rendelkező taxisok, és PHD-s eladónők, a kényszervállalkozók, az önkéntesek korát éljük.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!